18. századi agrártörténelem. Válogatásd Wellmann Imre agrár- és társadalomtörténeti tanulmányaiból (Officina Musei 9. Miskolc, 1999)

TÁRSADALOMTÖRTÉNET - Közösségi rend és egyéni törekvések a 18. századi falu életében

zolására — amint Prileszky Pál, a kor neves jogtudósa sem csinált titkot belőle — ilyen-olyan tanúkat sohasem volt nehéz találni.'

1 A közösre maradt határrészek jelentősége külön hangsúlyt kapott abban, hogy a maga ilyen földjének csorbítatlan megóvásán kívül számos falu annak saját határvonalán túl való kiterjesztésére is törekedett. Több község között elterülő rengeteghez, melyen belül bajos lett volna vitán felül álló elkülönítést tenni, szomszédos helységek egyképpen jogot formáltak. Nyitra megye két falujának lakói a 18. század húszas éveiben, mint már a török uralom előtt és alatt is, „együtt az erdőt egyaránt bírták és élték", egyikük sem mondta a magáénak, „hanem mind a két részről közönségesnek; ... ha valami idegen embert kaptak az erdőben, ... behozták, s mindkét falunak bírái s esküdtjei összemenvén, együtt büntették". Erdélyben a Kárpátok ormaira néző falvaknak közös havasuk volt. Csík szék hét községe bírákat állított a havassal járó tennivalók intézésére, s közös gyűlésben határozott használatáról: az érdekelt helységek lakosai ott napkeltekor füvelődarabot foglalhattak maguknak, de aki már hajnalban nekilátott, annak birtokbavételt jelző csóváját kihányhatták; s amikor a havast szabaddá tették a jószág számára, a kaszásoknak ki kellett takarodni onnan. Egy-egy széknek külön mezeje és erdeje volt, „melyet szabad földnek és erdőnek szoktunk hívni;" ezt a székhez tartozó valamennyi község osztatlanul szabadon használhatta/' Amint erdős-hegyes vidékek falvai nem tudtak egymást elválasztó határról a köztük elterülő rengetegben, úgy sok esetben a legelő-mező sem vált külön szomszédos községek között. Szabolcs megye úgy értékelte ezt az Európában másutt is ismert „droit de parcours"-t, mint a jó szomszédság régtől fogva szokásos dicséretes reguláját. S ez a kölcsönös legeltetés nem korlátozódott szíikségképp a szomszéd helységek között húzódó határ mentén kétfelől érintkező természetes füvelő területre. Nemegyszer a faluhatárok beosztása is ahhoz igazodott, hogy a szomszédok vetésterülete is egymás mellé kerüljön. így ugyanis gabonaföldjeik az aratást követő behordásig együtt részesültek védelemben a kettős terület többi részén legelő nyájak kártétele ellen, azután pedig a kétoldali tarló és ugar rendelkezésére állt mind a két fél állatállományának. Számos helyen követett „hajdani módra" vetett világot, midőn tanúk a föltett kérdésre: nyitraapátiak és vicsapiak „promiscue élték-e egyik a másik határát, szabad pascuatioval egyik a másik "Paulus Prileszky: Opusculum quaestionum, cum subnexo circa easdem tliscursu de pecorum, el pecudum abacüonibus, seu abvagiationibus, basque concomttantibus considerationibus... Posonium, 1735. 38-43, 45-46, 50, 65, 68-69, 99, 105-106, 121, 124. R

Magyar erdészeti oklevéltár. Szerkesztette és bevezetéssel ellátta Tagányi Károly. (A továbbiakban: MEO.) Budapest, 1896. I. 375-376, 512-514, 586, 601, 605-606, 614, 619, 621-622, 626-627, 639641, 654-658, 674-696, II. 18-23. MGSz 1899. 310-312. Úriszék, i. m. 309. Szabó István: A középkori magyar falu. Budapest 1969. 71.