18. századi agrártörténelem. Válogatásd Wellmann Imre agrár- és társadalomtörténeti tanulmányaiból (Officina Musei 9. Miskolc, 1999)

TÁRSADALOMTÖRTÉNET - Közösségi rend és egyéni törekvések a 18. századi falu életében

A faluhatár közösen használt részei Az eke-barázdálta földek kimagasló jelentősége tehát semmiképp sem ok arra, hogy mellettük a faluhatár többi részének szerepe homályba merüljön; az ott élők létalapjának s gazdálkodásának ezek is integráns összetevőit alkották. Amint a település fogalmában egyfelől a házak, gazdasági udvarok és kertek csoportja, másfelől a faluhatárt kitöltő földek szorosan egybetartoztak, úgy az egyesek birtokában levő szántóföldeket és réteket is szerves kölcsönösség fűzte a falu egyetemét illető közföldekhez. Együtt alkották a falubeliek megélhetésének szinte egyedüli forrását, ráadásul kívülállók ellátásához is számottevően hozzájárultak. Mert amíg befelé eredetileg csupán a paraszti gazdaságban semmiképp elő nem állítható anyagi javakból szivárgott be valami (elsősorban só és vas) a falu határvonalán, kifelé annál több áramlott a helybeli termékekből felsőbb hatalmasságokhoz. De hiába volt a falunak munkában, termeivényekben, pénzben jelentős aktív mérlege a külvilággal szemben, hasznot jobbára legföljebb kímélet formájában látott belőle, azért, hogy teljesítőképessége megmaradjon, sőt fokozódjék. Amikor a faluközösség féltékenyen őrködött ez egységet alkotó létalapjának sértetlenségén, azon belül épp az egyes gazdákhoz tartozó jobbágyföldeken kívül eső határrészekre fordított külön gondot. Ha ott más helységbeli irtványt vagy szőlőt szerzett magának, a visszaváltás jogát fenntartotta saját tagjai, elsősorban a szomszédos földdarabok gazdái részére.

3 S amikor területének külső szegélyét óvta attól, hogy belőle bármi is idegenek kezére jusson, konkrétan akkor is elsősorban a közösre maradt részek megvédésére került sor, hiszen a szántás-vetésnél extenzívebben hasznosított területek a határ külső szélén helyezkedtek el rendszerint. A község, választott vezetőivel az élén, esztendőnként legalább egyszer, többnyire György-napkor helyszíni bejárást végzett a sajátjának tartott terület határán,

4 hogy megvizsgálja: nem vágtak-e ki határfát, nem mozdítottak-e el határkövet, nem hánytak-e széjjel határdombot a szomszéd falubeliek? S ha új határjel rögzítése vált szükségessé, elkaptak egyet az ott kíváncsiskodó gyerekek közül, s a friss határdombra fektetve jól elnáspángolták, hadd emlékezzék még öreg fejjel is rá: hol húzódik a község igaz határa. Am ha sértetlen álltak a határjelek, akkor sem volt fölösleges a vigyázás. Abból ugyan rendszerint még nem támadt villongás jó szándékú szomszédok között, ha a jószágot egyik vagy másik részről néhány lépésre vagy hajításnyi távolságra a határjelek közé gondolt, esetleg a természeti adottságokból kirajzolódó vonalon túl hajtották. Am nemegyszer a kérdéses terület elvitatásának szándéka rejlett az ilyen vagy még messzebbmenő hajtogatás mögött. Ha ugyanis a másik fél egy éven és egy napon át tartó békés használatot tudott kimutatni adott földdarabon, azután már jogot formálhatott hozzá. S efféle „usus" iga^Magyar Gazdaságtörténelmi Szemle (a következőkben: MGSz) 1898. 170. Székely György: A földközösség és szerepe az osztályharcban. In: Tanulmányok a parasztság történetéhez Magyarországon a 14. században. Szerk. Székely György. Budapest, 1953. 97-100. Uriszék. XVI—XVII. századi perszövegek. Szerk. Varga Endre. Budapest, 1958. 276. 4 MGSZ 1898. 168.