18. századi agrártörténelem. Válogatásd Wellmann Imre agrár- és társadalomtörténeti tanulmányaiból (Officina Musei 9. Miskolc, 1999)

GAZDASÁGTÖRTÉNET - A gödöllői Grassalkovich-uradalom gazdálkodása (Különös tekintettel az 1770-1815. esztendőkre)

bíztak a só gyógyító erejében;

92 az uradalom sokat költött az állatok „sózására"; ezenfelül évente akószám küldte a pálinkát, ürmöst, törkölyt a beteg jószágnak és gyakran mondatott misét Szent Vendelnek a dög eltávoztatására. Ilyesformán meglehetősen összezsugorodott a szilaj gulya egyetlen haszna: a szaporulat. Tejből, vajból ugyanis nem hozott jövedelmet: a borjút hagyták szopni, amíg az anyja el nem rúgta, mert „nálunk a gulyát... tsak a borjúért tartják és a fejést egészlen el-múlatják". Az idegen bámul azon, hogy a vaj drága, holott rengeteg a tehén; nem tudja megérteni, mit csinálhatnak a tejjel s csak később jön rá, hogy a fejés korántsem általános. így a pásztornak alig van dolga, naphosszat henyél (Tessedik ebből vezeti le gonoszságát), pedig „egyéb kötelessége is lehetne a pusztákon annál, hogy a marhát déllőbe és éjjeli szállásokra verje, s egyébkor aludjék".

93 A göbölyök mellé télire szénázókat kell fogadni napszámbérért, mert a göbölyös csak a nyári legeltetést vallja kötelességének, aminthogy az egykorúak ebben látják a hizlalás legjobb módját; az abrakot nem ismerik,

94 ez csak az 1800-as évektől vonul be az uradalomba rozs és árpa formájában (ekkor már szalmaszecskát, korpát, pálinkamoslékot is etetnek). A hizlalás állandó piac hiányában nem volt rendszeres, megesett, hogy a göbölyök már májusban készen álltak, de a bécsi mészárosok csak augusztusban jöttek el értük. Fííbér fejében elfogadtak „vidéki" marhát is „őrzető göbölyre" s melléjük külön pásztort fogadtak. Különben az uradalom a hizlalás és az ökörnevelés terén különös politikát folytatott: öreg ökröket és kivénült bikákat (castrati, vulgo czap) vert göbölyre, viszont ezekért a jobbágyoknak 5 éves tinókat adott cserébe, amelyekből egyébként évente 16-37 darabot osztott ki nekik betanításra és 2-3 évi használatra. Valóságos jótétemény volt ez a parasztra, csak az érdemes kapott belőle és az, aki téli takarmánnyal rendelkezett s csak akkor felelt érte, ha az ő hibájából pusztult el. Az uradalomnak kevés ökörre volt szüksége, ezeket a béresek tanították be (kötelek segítségével), ami a szilaj tinóknál igen nehezen ment, pl. 1782-ben a durva bánásmód miatt kettő kificamította a lábát „instructio" közben. A göbölyök és az ökrök tartása, legalább a 70-es évektől, amikor mint újdonságot hangsúlyozzák, hogy „boves ad stabulum alligati", átmenetet alkotott a gulyától a csorda rendszeréhez, amelyet az uradalomban a „fejőte" (svajezeria, helvetia) képviselt. Ez mint a németországi „Hollánderei"-ek

93 magyar párhuzama már a XVIII. század elején elterjedt nálunk s abból állt, hogy bizonyos számú külföldi éspedig többnyire svájci, mürzthali, tiroli marhát

9

*' hozzáértő „svájezerosra" (helveta) bíztak, aki azokat nyáron legelőre hajtotta, télen istállóban a földesúr szénáján tartotta, rendszeresen fejte és utánuk darabonkint bizonyos összeget fizetett, továbbá vajat és sajtot adott az uraság konyhájára; az uradalomnak maradt a trágya is. Gödöllőn 1 bikából és 58-60 tehénből, a Hatvanhoz tartozó Gomboson 1781-ben 5 bikából és 123 tehénből állt a tehenészet. Utóbbiakból 27-et meddőség, vagy el!)

'-Pm. L., Prot, congr. 1766: 1136, 1792: 558, 1320. sz., 1793: 1510. sz. - Pankl szerint tüzes vassal lyukai kell égetni a beteg állat bőrén, hogy a megégett nyavalya kifolyhasson rajta (147.) - A sóról uo. 169. és Pethe, 111/3. 28, 56. !m

Nagyváli, 337-38.; Ilofmansegg, 20, 54. '"Nagyváti, 352.; Pankl, 166. !I

''L. v. d. Goltz, I. 252-53, 468-69.; Sartortus v. Waltershausen, 9.; Sombart: Moderner Kap. II/2. 643.; Kulischer, II. 42. !

"'M. Gt. Sz. 1896: 98.; Bel: Notitia II. 225.; Tud. Gyújt. 1820. III. 28.