18. századi agrártörténelem. Válogatásd Wellmann Imre agrár- és társadalomtörténeti tanulmányaiból (Officina Musei 9. Miskolc, 1999)

GAZDASÁGTÖRTÉNET - A tokaji szőlőkultúra oroszországi meghonosítása

magukkal Pétervárra (!), az osztrák államvezetés merkantilista hagyományaival találták szemben magukat. Ismeretes, milyen buzgalommal fogtak a merkantilista államok népi és gazdasági erejük fokozásához, hogyan igyekeztek szaporítani népességeiket, fejleszteni iparukat, meghonosítani féltve őrzött külföldi iparágakat; jó példával XIV. Lajos Franciaországa járt elöl, ahová Colbertnek szakemberek átcsalogatásával még a híres velencei tükörkészítést is sikerült átültetnie - pedig a lagúnák városának volt gondja rá, hogy életével lakoljon, aki a tükörgyártás titkár elárulja. Magyarországon, ahol az ipari tevékenység, jórészt az osztrák vámpolitika következtében, még II. József idején is gyermekcipőben járt csupán, a tokaji bor volt az a specialitás, melynek „gyártási műhelytitkait" messze földön irigyelték; merkantilista szemmel nézve, a Habsburg Birodalom önmagát gyöngítette volna az európai államok egyre erősödő versenyében, ha a hegyaljai szőlőkultűra külföldi meghonosítását lehetővé téve, maga járul hozzá borkivitelének s vámjövedelmeinek csökkenéséhez. Nem csoda, ha a haditanács még ebben az önző szellemben tett előterjesztést II. Józsefnek arról, hogy az orosz küldöttség szándékait milyen fogadtatásban kelljen részesíteni, s az uralkodó elhatározását is ennek megfelelően adta tudtára 1784 október 4-én a magyar-erdélyi udvari kancelláriának. Eszerint az orosz kiküldötteknek értésükre kellett adni, hogy embereket az országból semmiképp sem vihetnek magukkal, ettől tehát szigorúan tartózkodjanak, ha nem akarják személyes kellemetlenségnek kitenni magukat, Sőt, nagyobb biztonság okáért, a magyarországi hadi főparancsnokságnak parancsőrtisztet kellett rendelnie az orosz megbízottak mellé, a magyar polgári hatóságoknak pedig a katonai hatóságokkal egyetértésben éber szemmel kellett ügyelniük az orosz megbízottak minden tevékenységére. Úgy látszik, az orosz küldöttség a katonai hatóságok elutasító magatartásából hamarosan belátta, hogy rossz irányban tapogatózott, s ezért diplomáciai útra terelte a dolgot. így fordult 1784. november 29-én most már Galyicin herceg, bécsi orosz követ herceg Kaunitz titkos udvari és államkancellárhoz. Ekkor derült csak ki tulajdonképpen az orosz küldöttség megbízatásának igazi háttere. Tudni kell ehhez, hogy miután Törökországnak a kücsük-kainardzsi békében (1775) el kellett ismernie a krími tatárok függetlenségét, II. Katalin az utolsó tatár kán leverésével 1783-ban urává lett a félszigetnek, s azt szomszédságával együtt Tauria néven birodalmához csatolta. A cárnő híres kegyeltjét, Patyomkin herceget tette meg az új tartomány kormányzójává, aki költséget nem kímélve fogott hozzá Tauria felvirágoztatásához. Ismeretes, hogy Szevasztopolt is ő alapította; s az orosz küldöttség szóban forgó akciójából szemmel látható, hogy a krími szőlőtermelés megalapozására is volt gondja, mindjárt a félsziget megszerzését követő esztendőben. Galyicin herceg közbelépéséből ugyanis kiviláglott, hogy az orosz kiküldöttek - most már nevük, rangjuk is pontosabban ismeretes - Bimbolazar Gyeorgyij zászlós, Lisszakof Gorgyej és Parjecsanyin Vaszilij altisztek, Csetverjikof Ivan, Müsürjakof Fedor és Manyetof Grigorij huszárok egyenesen Patyomkin megbízásából jöttek Magyarországra, hogy a nagy hírű hegyaljai szőlőkultúrát Tauriában meghonosítsák. A vállalkozás fontosságára s a bécsi udvarnak hasonló esetben tanúsított korábbi előzékenységére hivatkozva, Galyicin annak a reményének adott kifejezést, hogy a kérés teljesítésének nem lesz akadálya, az orosz küldöttség megkapja a szükséges útleve-