18. századi agrártörténelem. Válogatásd Wellmann Imre agrár- és társadalomtörténeti tanulmányaiból (Officina Musei 9. Miskolc, 1999)

GAZDASÁGTÖRTÉNET - Földművelési rendszerek Magyarországon a XVIII.században (Főként az 1715. évi. országos összeírás adatai alapján)

állandóbb vérkeringést biztosító közlekedés, a belső piac tágulása és differenciálódása. Sokhelyt a parasztság mégis már a XVIII. században megindult az ugar rendszeres bevetése, a javított háromnyomáséi gazdálkodás felé vezető úton. Igaz, nem a legegyenesebben célhoz vivő irányban: nem takarmánynövények, hanem két kapásnövény: a kukorica és a dohány felkarolásával. (A burgonya szélesebb kiterjedésben csak a XIX. század elején társult hozzájuk.) Elsősorban a parasztság legszegényebb rétege vette kézbe művelésüket: a zsellérek, kiket nem kötött a telkesjobbágyok gazdálkodását béklyóba verő művelési kényszer: kertekben, félreeső földdarabokon, irtványokon termesztették két kezük munkájával. De e két növény nem maradt meg sokáig ilyen szűk keretek között: előbb-utóbb utat törtek maguknak az ugarra - hol főképp a kukoricára nagy jövő várt -, magukkal hozván ide az intenzívebb megművelés gyakorlatát. Bizonyos fokig a Habsburg-kormány intézkedései is elősegítették az ugar bevetésének elterjedését. Az ország északnyugati részén a nép az 1750-es évektől fogva számos helyen már rendszeresen bevetette az ugart; ennek azután további erős lendületet adott egy 1771-i rendelet, mely szerint az ugar terméséből nem jár tized. Ám a papság s a földesurak felzúdultak, hangoztatták: az ugarlegelő (melyet legtöbbször a földesúr is igénybe vett) összeszűkül, a szántóföldek kimerülnek, a paraszt, hogy kevesebb dézsmát kelljen adnia, munkáját az ugarra összpontosítja, elhanyagolván az első és második nyomás művelését. A sok panaszra végül is az ugar dézsmamentességét 1806-ban megszüntették.

21 Próbálkozott azután a kormány, rendeleti úton és tájékoztató füzetek kinyomatása révén, a takarmánynövények terjesztésével, ennek azonban úgyszólván semmi eredménye nem mutatkozott. Annál nagyobb sikereket ért el ezen a téren Tessedik Sámuel: személyes példaadás s a parasztifjúság mezőgazdasági nevelése útján sikerült a lucernát - a legelőkben oly gazdag Alföldön! - elterjesztenie, annyira, hogy környékbeli parasztok az 1790-es években már eladásra is termesztettek lucernamagot. A kormány további intézkedései, melyekkel az új mezőgazdasági ismereteket népszerűsítő munkák, mezőgazdasági egyesületek s a mezőgazdasági oktatás megszervezése útján terjeszteni igyekezett, már inkább az uralkodó osztály, mintsem a földművelő nép körében válhattak gyümölcsözővé. A magyar mezőgazdasági irodalom (Lackhner 1619, Apáczai Csere 1653, Lippai 1662, Szentiványi 1689-1702, Palocsay 1701, Liczei 1713, Bél kéziratban maradt nagy műve 1730 tájáról, Fischer 1737-1743) az 1770-es évekig nem vett tudomást a nyugati mezőgazdaságban végbement technikai forradalomról; részben még a mezőgazdasági kalendáriumok hagyományos formáját követve, hangoztatta ugyan a trágyázás s a jó megművelés fontosságát, esetenként (Liczei, Fischer) az ager restibilis kérdését is feszegette, alapjában véve azonban megmaradt az ugartartás álláspontján. Az új elvek először külföldi munkák fordítása, kivonatolása (pl. Schuhart 1778) útján kezdtek terjedni. De csakhamar önálló munkák - részben a kormánytól szorgalmazott tankönyvek - is születnek (Adamovics 1778, Mitterpacher 1779-1794, Révai 1780, Domin 1783, Tessedik 1784, Pankl 1790, Nagyváthy 1791, Bencsik 1792, Plessing 1796, Tóth 1801, n Bakács István: Az ugarföld megművelésének kérdése és a magyar kormányhatóságok. Levéltári Közlemények 1946, 280-9.1.