18. századi agrártörténelem. Válogatásd Wellmann Imre agrár- és társadalomtörténeti tanulmányaiból (Officina Musei 9. Miskolc, 1999)

GAZDASÁGTÖRTÉNET - Földművelési rendszerek Magyarországon a XVIII.században (Főként az 1715. évi. országos összeírás adatai alapján)

Fábián 1803, Kőhalmi Fekete 1804), melyek a mezőgazdaság kérdéseit átfogó módon tárgyalva, többé-kevésbé határozottan az ugar eltörlését s a jószág istállón tartását sürgetik, külföldi szerzők (Tull, Duhamel, Young, Schubart stb.) megállapításaira s az angol mezőgazdák tapasztalataira is hivatkozva. A rendkívüli mértékben megélénkült érdeklődést mutatja, hogy 1796-tól már szakfolyóirat foglalkozik a legégetőbb problémákkal. Az új elvek maradéktalan diadalra jutását az irodalomban Pethe 1805-ben megjelent könyve jelzi. Az 1770-es évek végétől már a budai, majd pesti egyetem filozófiai fakultásán külön tanszéke van a mezőgazdaságtannak, Tessediknek a parasztság számára létesített szarvasi institutuma: a világ első gyakorlati gazdasági iskolája (1780) után pedig 1797-től az ország első mezőgazdasági főiskolájából: a keszthelyi Georgikonból is szertesugároznak az új mezőgazdaság vívmányai. Elsősorban a művelt és jómódú birtokos réteg volt az, mely a felvirágzó szakirodalomból s a mezőgazdasági felsőoktatásból ösztönzést meríthetett, mint ahogy feléje irányultak a kormánynak mezőgazdasági egyesületek létrehozását célzó törekvései is (melyek egyébként egy-két kivétellel sikertelenek maradtak). S ugyancsak a nagy- és középbirtokosok előtt állt leginkább nyitva a haladottabb földművelési rendszerek meghonosításának anyagi, technikai lehetősége is. Amióta 1740 tájától hatalmas lendületet vett a majorságok létrehozása és kiterjesztése, a földesurak rendszerint a jobbágyföldektől külön, egy tagban hasították ki majorsági tábláikat, módjukban volt tehát minden megkötöttségtől (művelési és legeltetési kényszertől) szabadon berendezni gazdaságukat. Mégis azt látjuk, hogy saját kezelésű földjeiken, döntően jobbágyaik robotjával s a hagyományos paraszti gazdálkodás eszközeivel és módszereivel, csaknem kizárólag gabonát termesztettek; a termelés minőségi átalakítása helyett csak a mennyiség fokozására volt gondjuk ugyanakkor, amidőn a parasztság körében a kukoricával, dohánnyal kapcsolatban már intenzívebb művclésmódok is meggyökereztek. Csak az 1780-as évektől fogva mutatkoznak első jelei annak, hogy - elsősorban a nagybirtokosok - élni tudnak a lehetőséggel, mit a külön kezelt föld biztosított számukra: ekkor tűnnek fel az új mezőgazdasági elvek terjedése nyomában a takarmány- és kapásnövények beiktatására épített váltógazdaság első s fokozatosan mind több követőre találó példái. Ahhoz azonban, hogy a mezőgazdaság újjászületése nemcsak a földesurak, hanem a paraszt gazdálkodásában is országszerte eleven valósággá váljék, az agrártechnika átalakulásán túl agrárszervezeti reformokra is szükség lett volna. Az ugar bevetése még csak javított háromnyomású rendszerhez vezetett, nem robbantotta szét a fejlődés útjában álló nyomásos rendszer hagyományos kereteit. Az igazi váltógazdaság elterjedéséhez, a gabonafélék s a takarmány- és kapásnövények rendszeres váltogatásához legalább az őszi és a tavaszi gabona közé is be kellett volna iktatni kapás- vagy takarmánynövényt, úgy amint például a norfolki négyes forgóban történt - erre azonban a háromnyomású gazdálkodás keretében nem nyílt lehetőség. Csak azokon a vidékeken, hol egynyomású gazdálkodás volt szokásban, továbbá a szórt települések körül s főképp az alföldi tanyákon gazdálkodhatott a földművelő ember bizonyos fokig szabadon, legjobb belátása szerint. Egyebütt csupán éigy értékesíthette okszerűen földjének termőerejét, ha megszabadulhatott a közösségi gazdálkodás bilincseitől: a művelési és a legelőkényszertől. Ehhez azonban tagosításra: a dűlőrendszerben szétdarabolt s szerteszórt birtokrészek egy