18. századi agrártörténelem. Válogatásd Wellmann Imre agrár- és társadalomtörténeti tanulmányaiból (Officina Musei 9. Miskolc, 1999)

GAZDASÁGTÖRTÉNET - Földművelési rendszerek Magyarországon a XVIII.században (Főként az 1715. évi. országos összeírás adatai alapján)

senki a trágya kihordásával és elteregetésével bajlódni, hisz az ilyen hosszabb lejáratéi befektetésnek a következő évben más látta volna hasznát.) A hagyományos mezőgazdálkodás földművelési rendszereinek - s köztük szabályos rendszerességgel a legfejlettebb, egyben fő típusnak: a nyomásos gazdálkodásnak - a termesztett növények megszabott körén és arányán, térbeli és időbeli egymásra következésén s a rotáció idején kívül lényeges eleme eszerint az ugar, a pihentetés beiktatásának módja is, továbbá az évről évre visszatérő legeltetés. Ha minderre sokoldalú differenciálódás nem is épülhetett, nem vitás, hogy elsősorban a nyomásos gazdálkodás, így a kétnyomású és a háromnyomású rendszer esetében határozott rendszerekről volt szó, melyek a szántóföldi termelés keretét s ütemét pontosan, szigorú, bár bizonyos rugalmasságot sem nélkülöző következetességgel megszabták - ami már magában véve nagy jelentőséget ad e rendszereknek. Ez a jelentőség azonban még meghatványozódik, ha meggondoljuk, hogy főként a nyomásos gazdálkodás esetében - nem olyan földművelési rendszerekről volt szó, melyeket egyik vagy másik gazda változó módon, tetszése szerint, a többiektől függetlenül követhetett. A nyomásos gazdálkodásban a közösségi vonás domborodik elő: a földművelés rendszere egy-egy falu földművelő népének együttesen írja elő a gazdálkodás menetét, s e közös rend alól senki sem vonhatja ki magát anélkül, hogy maga ne látná kárát. Egy-egy gazda szántóföldje nemcsak nyomások, hanem azokon belül dűlők szerint is szétdarabolva és szerteszét szórva feküdt a falu határában. S mivel e szétszórt parcellákon kölcsönös kártételek nélkül csak közös terv szerint, azonos ütemben lehetett gazdálkodni, a nyomásos rendszerhez általában művelési kényszer is társult. Ez nem kevesebbet jelentett, mint hogy ez a hagyományos földművelési rendszer még azt is előírta: hányszor és mikor kell szántani, mikor aratni stb.; tehát alapját adta az egész agrártechnikának. Sőt volt az agrártörténeti irodalomban olyan felfogás is, hogy a nyomásos gazdálkodással, illetőleg a velejáró hosszú és keskeny szántóföld-parcellákkal már adva volt az ekének meghatározott: kormánydeszkás és taligás típusa is.

1 Ezenfelül, láttuk, a nyomásos gazdálkodás a trágyázásnak is szűk korlátokat szabott. S minthogy a nyomásos gazdálkodás a feudalizmus korában az Okcidens legnagyobb részén uralkodóvá lett, szerte Európában rokon rendszerbe ágyazva, hasonló ritmusban folyt a parasztember mezei munkája. Mert a nyomásos gazdálkodás szabályozó ereje nemcsak annyiban volt szélesebb köréi és mélyebbre ható, mint az újabb földművelési rendszereké, hogy a termesztendő növények faján és egymásutánján kívül az elvégzendő munkák fajtáját, gyakoriságát és idejét is megszabta, mégpedig a falubeli egész parasztközösségre egyformán kötelező módon. Hatásfokát, jelentőségét még növelte, hogy a szorosan vett földművelésen túl az egész falusi gazdálkodást szabályozása körébe vonta. A hagyományos mezőgazdálkodásban ugyanis a természetes füvelő területek: a rét és a legelő a szántóföld szükséges kiegészítői voltak, s nem választotta el őket oly éles határ egymástól, amilyet mai fogalmaink vonnak közéjük. A szántóföld időnként kaszálóul és legelőül szolgált: amikor ugaron hevert, nemcsak legcltetM. Bloch: Les caractères originaux de l'histoire rurale française. Oslo etc. 1931, a

Paris 1952. 51-7.1. vö. II. (supplément établi par R. Dauvergne) Paris 1956, 47.1.