18. századi agrártörténelem. Válogatásd Wellmann Imre agrár- és társadalomtörténeti tanulmányaiból (Officina Musei 9. Miskolc, 1999)

GAZDASÁGTÖRTÉNET - Határhasználat az alföld északnyugati peremén a XVIII. század első felében

zad alatt. A megművelt föld tágulásáról a dombos-erdős vidéken sűrűn előforduló irtásföldek tanúskodtak. Nemcsak a szántóföldek és a rétek gyarapodtak ilyenformán: a kenderföldek és a kukoricáskertek egy része is az irtás munkájából keletkezett. Akadt község (167), hol a megművelt határnak majdnem fele irtvány-eredetre ment vissza; némelyik jobbágy többet bírt ily címen, mint a falu szántóföldjéből, s évről évre még tovább gyarapítitta. Nyilvánvalóan legalább az irtványkeletkezés mértékében növekedett feltörés útján a síkvidék falvainak művelés alá fogott földje is. Itt-ott az eke térfoglalása már el is érte a szántás-vetésre alkalmas terület határát; Szentmártonkátán (80) például a feltört gyepet két év múlva vissza kellett változtatni legelővé. Az intenzív irányéi fejlődés már a parlagolásról az ugaros-nyomásos rendszerre való áttérésben s ez utóbbin belül a háromnyomású, gazdálkodás számottevő térhódításában bőven megmutatkozott. De túl ezen, figyelmet érdemelnek azok az egyes adatok is, melyek szerint rendszeres trágyázás dívott főképp a dombvidék tucatnyi községében (8, 9, 19, 123, 126, 135, 139, 140, 145, 149, 151, 160-162, 164, 168). Más jelek néhol még tovább mutatnak előre a növekvő belterjesség felé. Kisnána (120) lakói már azzal próbálkoznak, hogy a szántóföldnek a dűlőrendszerből következő szétforgácsoltságán javítsanak; az ökörszámra felosztott földeket részben elcserélték egymás között, hogy így a mezei munka terhe könnyebbedjék. Nem kevésbé jelentős, hogy a nép alig néhány évtizeddel a parlagolásról az ugartartásra való áttérést követően, más irányban is feszegeti már a nyomásos rendszer korlátait. Már az ugar bizonyos mértékű korlátozását jelenti az említett eset is, midőn legjobb részét rendszeresen tavaszi gabona termesztésére használják. Fontosabb ennél, hogy már kapásnövények is helyet kérnek a gabonafélék egyeduralma alatt álló szántóföldön: répát említenek a mezőn (43), a dohányt nem csupán szérűskertben s a számára rendelt külön kertben, hanem az ugaron is művelik (129, 130), s főképp a kukorica az, mely nemegyszer kitör a kertek sövénye mögül, és a szántóföldön, illetőleg az ugaron veti meg a lábát (123, 140, 147, 157, 167). De az intenzív fejlődésről adott kép nem lenne teljes a tulajdonképpeni kapás művelés: a legelő jószágtól védett kertekben folyó termelés említése nélkül, mely szorosan vett kerti veteményeken kívül kenderre, lenre, káposztára, dinnyére, kukoricára, dohányra, szőlőre is kiterjedt. Ez az igen széles körű és differenciált kertkultúra a szilaj-félszilaj állattartással ellentétes oldalon a nyomásos gazdálkodásnak a tájra jellemző fontos kiegészítője. A szántóföldi növénytermesztés általános színvonalára persze nem az ugaros művelés javítására irányuló elszórt törekvések nyomták rá bélyegüket. Egészben véve a nyomásos rendszer gúzsba kötött csaknem minden jelentősebb mozdító erejű, újra, jobbra törekvést, s különösképpen éitjában állt a fejlődésnek ott, ahol újraosztásos földközösséghez kapcsolódott. Márpedig a helységek jelentős részéről konkrét adatok tanúsítják, hogy a rétet, gyakran a szántót, olykor a külön kerteket is még 1770 táján is osztották, rendszerint esztendőről esztendőre. S ismét a múlt továbbélésére utal, hogy a változó megjelölések - erő, igás jószág, ökör, járómarha, marha, tehetség, facultas, érték, érdem - mögül ezííttal is az igaerő, az eke kiállítására való képesség tűnik elő a felosztás leggyakoribb alapjaként. Kinek milyen értéke volt, s ökrei számához képest mennyit tudott megművelni, a földeket aszerint osztották - vallják az átányiak (49). Akinek Isten több értéket adott, annak osztály