18. századi agrártörténelem. Válogatásd Wellmann Imre agrár- és társadalomtörténeti tanulmányaiból (Officina Musei 9. Miskolc, 1999)

GAZDASÁGTÖRTÉNET - Határhasználat az alföld északnyugati peremén a XVIII. század első felében

rendszer kialakításának is útjában állhatnak. Tiszaburán (35) két nyomásban őszi gabona és ugar váltakozik esztendőnként; van ugyan egy harmadik mező is, de abba évről évre tavasziakat vetnek, s így földje már egészen elsoványodott. Kénytelenségből tesznek így: ez a harmadik mező ugyanis a másik kettő mögött fekszik, s így mikor ezek be lennének vetve, s amaz maradna ugaron, a jószágot csak a vetéseken keresztül lehetne odahajtani ugarlegelőre. Másutt is előfordul, hogy a szabályszerű két nyomásban csupán őszi gabona váltakozik az ugarral (25, 54, 78, 148), a tavasziakat pedig évről évre ugyanabba a mezőbe vetik, a talajt mindinkább kizsarolva - esetleg a csatlakozó pusztán. Arra is van példa, hogy mikor az egyik, soványabb talajú vető áll művelés alatt, benne csak őszi gabona kap helyet (24). Máskor tavasziakat egyáltalán nem termesztenek, arra hivatkozva, hogy nem terem meg az ottani földekben (95, 153). Egyébként is több helyen megfigyelhető, hogy a tavasziakat még mindig nem tekintik a kenyérgabonához hasonló jelentőségűnek. Erre vall például az olyan híradás, hogy ami az őszi vetésből elmarad, csak azt a részt vetik be tavaszival (6). Más jellegű az Orszentmiklóson (156) és Pándon (121) követett gyakorlat: a két nyomás közül az egyikben sincs külön dűlő a tavasziak számára, hanem mikor az ősziek aratása után ugarnak hagyják a földet, ennek javát, illetőleg ami az ugarolásból elmarad, vetik be tavaszi gabonával. Megint más, de ugyancsak nem mindennapi eset (137, 149), hogy forma szerint három nyomásra oszlik ugyan a szántóföld, de az őszi és a tavaszi vetés (együttesen) mindig csak egyben kap helyet, s aratásuk után kétévi pihentetés következik; a cinkotaiak nyíltan megmondják, hogy a szűk legelőt akarják kipótolni ilyenformán. Az esetek túlnyomó többségében azonban nincs említés efféle különleges határhasználati formákról. Még a múlt örökségét jelzi, hogy a terület parasztnépe a megállapítható esetek csaknem kétharmadában kétnyomású gazdálkodást folytat, a háromnyomású rendszert viszont a falvaknak alig egyharmada követi. Ha hihetünk az adatoknak, néhány ízben (8, 134, 135, 145, 146) arra is sor került, hogy háromnyomású gazdálkodás alakult vissza kétnyomásúvá; jóval többször (3, 10-12, 17-20, 26, 29, 81, 103, 104, 121, 123, 126, 147, 149, 165) szerzünk azonban ellenkező irányú fejlődésről tudomást. Van úgy, hogy a földesúr majorsági tábláit már három nyomásban művelik, mikor a falubeliek még kitartanak a kétnyomású rendszer mellett (87); máskor a földesúr tisztjei erőnek erejével osztják három nyomásra a jobbágyföldeket (29), vagy mérnöki felosztás eredményez hasonlót (165). Arra is van azonban példa, hogy a földesurak csak két nyomásra osztották a falu szántóföldjét, s utóbb a parasztnép egészítette ki harmadikkal (26). Kirívóbb eset történt ennél Tiszaszentimrén (39). Földesurai a század közepén úgy osztoztak egymással a falu határán, hogy a jobbágyok szántóföldjeit csak egy nyomásra hagyták. így a falubeliek nem művelhetvén annak rendje-módja szerint, annyira elsoványították, hogy a föld sokszor már az elvetett magot is alig adja vissza. A parasztok jól tudják, hogy a bajon úgy tudnának segíteni, ha összefüggően egy második nyomást szakaszthatnának ki, ilyen módon ugart tarthatnának, s azt legeltetéssel hasznosíthatnák és törethetnék. Ennek azonban útjában áll, hogy földesuraik a határt sokfelé szétdarabolták egymás között. Bármilyen súllyal nehezedett is a földesúri elnyomás és kisajátítás a jobbágyok gazdálkodásának kibontakozására, ez mind kiterjedésben, mind mélységben jelentős fejlődésen ment át fél évszá-