18. századi agrártörténelem. Válogatásd Wellmann Imre agrár- és társadalomtörténeti tanulmányaiból (Officina Musei 9. Miskolc, 1999)

GAZDASÁGTÖRTÉNET - Határhasználat az alföld északnyugati peremén a XVIII. század első felében

söclnek: a művelés kezdetleges módja is egyre kevésbé váltja be a reményeket. Akinek kevés föld jut a szántónak-kaszálónak kijelölt területen, nem tud elegendő parlagot hagyni (22, 121), s így kellő pihentetés híján csak sovány, egyre soványabb termést tud betakarítani. Az egyenetlenkedés elsimítása mellett tehát a talaj kizsarolásának megakadályozása, a termőerő fenntartása (72) is vezeti a közösséget, amikor a művelés alatt álló terület vetési ciklusának leteltével egy másik, hasonló mező kijelöléséhez fog (46, 48, 72) avégből, hogy a szántás-vetés bizonyos idő múlva oda költözzék át. Ha tágas a határ, egymás után váltogatva több ilyen terület kijelölésére kerülhet sor, s akkor a szántóföld tömbje bizonyos időközökben ide-oda vándorol a határban. Poroszlón (44) például 4 esztendeig művelik a határ egy szakaszát, utána legelőnek hagyják, s a legelőnek egy másik része kerül feltörésre újabb 4 esztendőre. Máskor azonban két véglegesen kijelölt mező között történik meghatározott időközökben a művelés váltogatása. Ezen a fejlődési fokon a határ beosztása és használata így alakul. Ajobbágytelkeknek a „királyi Magyarországon" szokásos rendszere itt is ismeretlen: a határ mint a falubeliek vallják - osztatlan, belső telkek s hozzájuk való szántóföld- és réttartozékok hiányoznak. A házak csomóját rendszerint ólaskertek veszik körül, melyek kapuja kifelé a legelőre nyílik. Az eredetileg egységes, csupán kisebb megművelt foltokkal tarkított legelőt mindinkább belső és a szilaj jószágnak rendelt külső legelőre osztják a kialakuló „kertek" (kenderföldek, káposztás-, kukoricás-, veteményeskertek, szőlő) meg a szántás-vetésre s kaszálásra kijelölt határrészek. Ezek egyéni birtoklása szabad foglalásra megy vissza: kertet is (ideértve az akolkertet), gabonát s szénát termő földdarabot is ki-ki erejéhez és serénységéhez képest fogott fel magának (104). Ennek megfelelően eredetileg használatuk is kötetlen: kinekkinek szorgalmától s vállalkozó kedvétől függ, hogy kertjében mit és hogyan művel, s szántóföldjén hány esztendőn át milyen gabonát termeszt, illetőleg mikor fordítja szénakaszálásra, mikor s mely részében heverteti parlagon. Amidőn azonban a felfogott s feltörni szándékolt földeket közakarattal már egy mezőbe csoportosítják, nemcsak a foglalás szabadságán esik csorba: a művelés sem korláttalan többé. S amikor végül egy másik mezőt is jelölnek ki a szántás-vetés periodikus váltogatása céljából (22, 46, 48, 72), az egyes gazdának már abban is a közösségi akarathoz kell igazodnia, hogy földje hány esztendőn át álljon művelés alatt, s aztán hány évig heverjen parlagon. Ha a váltogatás két állandó jelleggel kijelölt mező között folyik, innen már csak egy lépés odáig, hogy a területcsere esztendőnként történjék (94, 110), azaz egyik évben az egyik, másikban a másik mezőben vesse el őszi és tavaszi gabonáját, s ehhez képest (fordított sorrendben) váltogassa a pihentetés idejét is minden gazda egyformán. Első pillantásra a kétnyomású rendszer áll előttünk - valójában azonban még számottevő a különbség birtoklásban, használatban egyaránt. A szántóföld még nincs felosztva a falubeliek között, még ki-ki a szabad foglalásnak megfelelően bírja. A megművelés ütemében az egyes gazda kénytelen szomszédaihoz igazodni, hiszen minden egyéni birtokhoz külön út nem vezet, s ennélfogva a szomszédoknak egymás földjén kell átjárniuk. Egyébként azonban a használat módját ki-ki maga szabja meg, így például parlagját tetszése szerint kaszálónak fordíthatja. Amíg ugyanis a gabonát csak egy szántásba vetik, az a mező, mely aratás után egy esztendeig pihen, valójában nem ugar (hiszen a vetőszántás előtt nem