18. századi agrártörténelem. Válogatásd Wellmann Imre agrár- és társadalomtörténeti tanulmányaiból (Officina Musei 9. Miskolc, 1999)

GAZDASÁGTÖRTÉNET - Határhasználat az alföld északnyugati peremén a XVIII. század első felében

állt művelés alatt), csupán parlag nevet érdemel. S ameddig a belső legelő elég füvet nyújt a kezes jószágnak, nincs szükség arra, hogy a tarlót s továbbmenőleg a parlagon heverő mezőt felszabadítsák a legelő jószág számára. A művelési kényszernek eszerint lényeges elemei hiányoznak, a közösség szerepe nemcsak birtoklás, hanem használat szempontjából is szűk térre szorul össze. Nem elég tehát csak egy lépés: jelentős ugrás kell hozzá, hogy a kétmezős parlagoló gazdálkodás kétnyomásos rendszerré alakuljon át. Mindamellett vannak átmeneti fokok is a kettő között. így a csatlakozó pusztán még folyhat tovább a szabad, tetszéstől függő művelés, amikor a falu határán belül már egyre inkább a közösség szava érvényesül (44, 81, 96, 108, 116). Nem ritka eset, hogy még 1, vagy pedig váltogatva 2 mezőben dívik a parlagolás, de a nedvesebb részeken már külön rétet hasítanak ki szénatermelésre (82), s itt már nem a szabad foglalás a birtoklás alapja, hanem a közösség juttat, oszt minden igényjogosultnak (43, 46, 48, 72, 103, 104, 20, 88, 107). Ezzel megnyílik annak a lehetősége, hogy a parlagszénakészítés abbamaradjon, a közös legeltetés a szántóföldre is kiterjedjen, a parlag ujabb szántás közbeiktatásával ugarrá alakuljon át, s mindennek révén a művelési kényszer a hozzá kapcsolódó tarló- és ugarszabadítással karöltve szorosabb rendszerré fonódjék. S ha azután a faluközösség, a szabad foglalás rendszerét előbb a bő határ távolabbi részére (34, 103), majd mindenestül a pusztákra szorítván ki (47, 53, 62, 81, 94, 104, 108, 116, 168), a szántóföldet is osztálynak veti alá, a fejlődés máris túlhaladt az ugaros-nyomásos rendszer küszöbén. A parlagoló rendszer a fokozatos fejlődés során valóban eljutott eddig a pontig: a lényegét alkotó egyéni birtoklásnak és határhasználatnak közösségi rendbe tagolódásáig. Itt mutatkozik egy további jelentős különbség a mezei kertek, illetőleg tanyák rendszeréhez képest, mellyel a parlagolás a tulajdonképpeni teljes átalakulást megelőző alakjában számos rokon vonást mutatott. A tanyás gazdálkodás anélkül tudott lépést tartani a termelési viszonyok alakulásával, hogy sajátos lényegét feladta volna; közösségi beavatkozással, sőt földesúri nyomással szemben is mindvégig határozott ellenállást tanúsított. A termelőerők fejlődéséhez is rugalmasan tudott alkalmazkodni, anélkül, hogy önnön burkát szétfeszítette volna: az állattartásról minden zökkenő nélkül át tudta tenni a hangsúlyt a földművelésre, sőt a gazdálkodás intenziválódása számára fokozott lehetőséget nyitott. A parlagoló rendszer viszont már csak ideig-óráig tudott megállni a maga lábán, amint egyszer belekerült a gazdasági fejlődés s a társadalmi átalakulás sodrába; számára a változó körülményekkel való lépéstartás az egyéni jellegű birtoklás és határhasználat feladását, az önmagából való kivetkőzést jelentette.