18. századi agrártörténelem. Válogatásd Wellmann Imre agrár- és társadalomtörténeti tanulmányaiból (Officina Musei 9. Miskolc, 1999)

GAZDASÁGTÖRTÉNET - Határhasználat az alföld északnyugati peremén a XVIII. század első felében

ták összébb a korábban megművelt földek állományát. A síkvidék képén viszont a füves puszta s a mocsaras ártér lett uralkodóvá. Az Alföld ligetes erdeiből ugyanis mutatóba is alig hagyott a zivataros századok pusztítása; s a fától megfosztott Duna-Tisza közi hátságot mindinkább elözönlötte a futóhomok. A rakoncátlankodó vizeknek nem volt, aki gátat vessen. A folyók, patakok tavasszal, ősszel rendszeresen kiöntötték; a Duna s főképp a Tisza áradásai nyomán holtmedrek, morotvák maradtak vissza. A mélyebb fekvésű részeken a felfakadó talajvíz vízállásokat hozott létre, s ahol az altalajban vízátnemeresztő réteg húzódott, szikes tavak keletkéztek.

11 A táj ilyen elvadulása primitívebb gazdasági formák, így gyűjtögető tevékenység, pákász-, halász-, vadász-, madarász-életforma folytatására adott bő alkalmat.

12 Ugyanakkor az eke alá fogható föld határát szűkre vonta a nagyra nőtt ártér, viszont a megszaporodott nedves rétek, vizenyős területek, akárcsak a messze nyúló füves puszták és a soványabb homoktalajok, elsősorban állattartásra kínálkoztak. Ugyanígy a dombvidék kiterjedt erdőségei is, melyek fő haszna ekkor még makkoltatásból és legeltetésből adódott. De nem csupán a természeti tényezők: a történeti sors alakulása is az állattenyésztésnek kedvezett a növénytermesztés rovására. A lakosság száma mélyre hanyatlott a török kort megelőző állapothoz képest: a népsűrűség még 1720 táján, jó három évtizeddel a török kiverése után sem rúgott többre 5-10 főnél km

2-enként. Törvényszerű dolog, hogy ilyen körülmények között a gazdálkodás külterjesebb formáinak jut az elsőség: gyér lakosság eltartására kezdetlegesebb módszer is megteszi. Amíg a föld eltartó kapacitásának növelésére a szorító szükség hiányzik, az ember önkéntelenül a kevesebb munkával járó formák mellett marad, illetőleg azokhoz hajlik vissza. Az újonnan berendezkedő, sok kezdeti nehézséggel küszködő nép a kisebb ellenállás irányában halad, a kevesebb erőfeszítéssel járó megoldásokat keresi. Fokozott mértékben él azzal, mit a természet készen kínál: a gyűjtögetés tárgyaival, hallal, vaddal, viszonylag kevesebb munka lévén szükséges megszerzésükhöz. Az ellenkező végletet a földműveléssel járó sok gond és vesződség jelenti, annál is inkább, mert a rendelkezésre álló erő és eszköz kevés. A nyomasztó évtizedekben nemcsak a munkáskéz fogy meg mértéktelenül, hanem a szükséges igásjószágra, ekére szert tenni is súlyos gondot okoz. Jellemző a földművelő készség hiányára egy még a török időkből származó adat: a szentlőrinckátaiak az elvetett árpát szántás helyett sertéseikkel fúratták bele a földbe.

13 De még az újjátelepülés után is soká élt a gyakorlat, hogy a parasztok, maguk ereje nem lévén elegendő, ketten-hárman összefogva, cimborás ökrökkel szántották meg földjüket. Érthető, ha így a növénytermesztés pusztán a legszükségesebb kenyérrevaló előteremtésére szorítkozott.

14 A lakosság táplálkozása jóval nagyobb mértékben alapo"A tárgyalt területlel szomszédos Kiskunság hasonló állapotáról: Tálasi István: A Kiskunság népi állattartása. (Néprajzi füzetek, szerk. Györffy István, 6.) Bp. 1936. 38-39. 1. u

Fodor F. i. m. 251, 306. 1. - Még a XIX. század elején is nagy szerep jutott a gyűjtögetésnek a dombvidéken fekvő Órszenlmiklóson (156). (Morvay fiidit: A gazdálkodás alakulása Orszentmiklóson. Néprajzi Közlemények V/l. 1960. 137-8.1.) 1:1

Fodor F. Lm. 252. 1. 'Vö. Ponyiczky Zoltán: Szarvas város települése és építkezése. Bp. 1911. 20. 1. - Tálasi I. i. m. 5, 221-24. 1. - Fodor F. i. m. 257. I. - Soós I: A jobbágyföld sorsa, i. m. 25. 1. - Morvay J. i. m. 142. 1.