18. századi agrártörténelem. Válogatásd Wellmann Imre agrár- és társadalomtörténeti tanulmányaiból (Officina Musei 9. Miskolc, 1999)
GAZDASÁGTÖRTÉNET - Határhasználat az alföld északnyugati peremén a XVIII. század első felében
Az új berendezkedés, még ha részben a korábbinak maradványaihoz kapcsolódott is, sok tekintetben magán viselte az ideiglenesség bélyegét. A rettentő időket átvészelt népesség, melynek tudatába mélyen bevésődött a másfél százados török uralom emléke, eleinte még nehezen tudott belehelyezkedni a gondolatba, hogy más világ kezdődött. A császári katonaság szörnyű erőszakosságai s rablásai, melyek nemegyszer arra késztették, hogy a régi időkel kívánja vissza, különben is veszedelmekre fölkészülő, hevenyészett gazdálkodásra ösztönözték. S csakhamar kiderült, hogy az óvatosság nem volt hiábavaló: alig ért véget 1699~ben a felszabadító háború, már 1703-ban kitört Rákóczi szabadságharca. Nyolc esztendőre ismét hadak útjává vált a vidék, ahol még alig szilárdult meg az új alapvetés; a települések egy része megint néptelenné vált, „rác dúlás", császári és kuruc seregek pusztítása olykor több ízben is semmivé tette a paraszti erőfeszítés eredményeit. S végül jött a népet tizedelő pestis, betetőzéséül a nyomasztó időknek; több mint negyedszázadnak kellett eltelnie a felszabadító háború kezdete óta, mire beköszöntött a végleges berendezkedésre ösztönző tartós békesség. Még ennél is több időbe telt, mire a földesurak birtokukat kézbe vehették a töröktől visszafoglalt vidéken. Mihelyt a kérdéses terület az előrenyomuló császári sereg mögött biztosítottnak látszott, iparkodtak ugyan felújítani jogaikat, melyek az utóbbi évtizedekben már-már elenyésztek a török nyomás alatt. Mindez azonban nem terjedhetett többre távoli jelentkezésnél; a közbiztonság hiánya, a mélypontra süllyedt termelőerők, melyek a csekély számú telepesnek is alig biztosítottak megélhetést, útjában álltak odamenetelüknek. S az újra fölvett fonál is meglazult az újabb háborús cselekmények közepett, a paraszti osztályharc Rákócziszabadságharc alatti fejleményei során. 3 Majd számos esetben el is szakadt a szatmári békét követő birtokelkobzások és a neoacquistica commissio működése folytán; a felszabadult terület jelentős része új urak kezére került, ami teljesen új kapcsolatok kiépítését tette szükségessé. De amíg az igazolási procedúra tartott, azok sem érvényesíthették kellőképp földesúri felsőségüket, kik végül is nagy nehezen régi családi birtokaikhoz juthattak. Időnként a termény- és pénzszolgáltatások lerovására magukhoz rendelték a falvak elöljáróit, nagyobb urak megbízottjaikat is el-elküldötték hozzájuk, maguk azonban még látogatóba sem igen mentek az 1710-es évek előtt. Nem csupán azért, mert a helyzetet még nem tartották elég bátorságosnak: az új berendezkedés súlyos gondjaival küszködő jobbágyaiktól eltartásukat is alig remélhették. A termelőerők békés gyarapodása kellett hozzá, hogy a régi s új urak birtokukra költözzenek. Csak az 1720-30-as évektől fogva kezdenek nemesi kúriák, rendszerint még később főúri kastélyok épülni a visszafoglalt területen; 4 ezóta gyakorol a földesúr személyes hatalmat itteni jobbágyai fölött, ezóta avatkozhat közvetlenül gazdálkodásukba. Nyilvánvaló volt azonban, hogy ez a szorosabb kézbevétel még ekkor sem jelenthette egyszerűen a Habsburg-Magyarországon immár több mint másfél évszázad óta meggyökerezett módszerek minden további nélkül való átültetését. Nem csupán a majorkodás és az örökös jobbágyság rendszerének minden átmenet néla L. R. Várkonyi Agnœs: A jobbágyság osztályharca a Rákóczi-szabadságharc idején. Kny.: Történelmi Szemle 1964. A parasztok még fél évszázad múlva is úgy emlékeznek vissza, hogy a „Rákóczi revolúció" idején földesurat nem ismertek (uo. 375. 1.). *MakkaiL i. m. 131.1.
