18. századi agrártörténelem. Válogatásd Wellmann Imre agrár- és társadalomtörténeti tanulmányaiból (Officina Musei 9. Miskolc, 1999)

GAZDASÁGTÖRTÉNET - Határhasználat az alföld északnyugati peremén a XVIII. század első felében

hogy földesuraságukat tartósabbá tegyék. S akinek ez sikerült, nemritkán tovább is ment egy lépéssel: magáénak tekintett birtokán saját gazdaság létesítésével próbálkozott. Az 1660-as években már nem egy község panaszolja, hogy török földesura majorkodik, az addigi szolgáltatásokon túl szántóvető robottal is terheli.

2 A török uralom utolsó évtizedeiben eszerint kénytelen-kelletlen a hódoltságbeli falvak egy része is megtapasztalta a szorosabb földesúri függést, nemkülönben az úrdolgát. Persze ez az alávetettség korántsem volt olyan mértékű, mint az örökös jobbágyoké Habsburg-Magyarországon. A török földesúr nem vette magának a bátorságot, hogy birtokán lakjék; egy-egy vár vagy erődített város falai mögül küldözgette utasításait. Rendszerint külön majorságot sem hasított ki magának, hanem azt hagyta meg, hogy jobbágyai bizonyos mennyiségű magot vessenek el számára, s a kapcsolatos munkákat végezzék el szántástól aratásig és a termés elszállításáig. De ha mennyiségre nézve viszonylag nem is volt súlyos az ezzel járó robotteher, meghonosítása magában véve igen érzékenyen érintette a hódoltság népét; nehezen törődött bele, hogy a földesúr javára ingyen munkát kell végeznie. Abban, ahogy a robot hallatlan, „rendi nélkül való", megszámlálhatatlan voltát felhánytorgatta, az addig nagyon szabadságban élt parasztnak az újfajta, méltatlannak és lealacsonyítónak érzett szolgai munkától való visszahőkölése jutott kifejezésre. A felszabadító háború azután nemcsak a dolgoztató s fokozottan kizsákmányoló török földesuraságot: a megmaradt települések túlnyomó részét is elsöpörte. Újabb öldöklés s az addigiaknál is súlyosabb pusztulás szakadt a lakosságra; ami el nem hamvadt a háború tüzében, a törököt kiűző seregek harácsolásának esett áldozatul. Csupán néhány jelentősebb helységben, a települések csekély töredékében nem szakadt meg az élet folytonossága. A többi pusztán hevert; lakosságából csak az maradt meg, ki a hadak hullámainak átgördülése, a közvetlen harci cselekmények idejére valami nehezen hozzáférhető helyen tudta meghúzni magát. S mikor aztán a végső veszedelem múltán előremerészkedett búvóhelyéről, lényegében újra kellett kezdenie az élet megalapozását, korábbi berendezkedések romjain, de a népesség s a termelőeszközök roppant megfogyatkozása folytán igen kezdetleges körülmények között. Ám még sokkal inkább új életet kellett kezdeni a végvári s más vitézeknek, kik, miután Bécs szántszándékkal szélnek eresztette őket, a fegyverforgatásból kikopva, a kardot ekével kényszerültek fölcserélni. De teljesen más környezetbe kerültek azok a jobbágyok is, kik a hódoltsági terület sokat pihent, termékeny földjétől, kötetlenebb életétől csábítva, a török uralomtól mentve maradt vidékről egyenként vagy csapatostul nagy számban áramlottak a felszabadult területek felé. Ahol a megmaradt őslakosság megpróbált újra megkapaszkodni, rendszerint ott iparkodtak gyökeret verni a jövevények is; aránylag ritkább esetben választottak olyan helyet maguknak, hol az egykori berendezkedésnek nyoma sem maradt, hiszen így egészen elölről kellett kezdeniük mindent. Purjesz István: A török hódoltság Pest megyében a XVII. század második felében. Levéltári Közlemények 1958, 175—83. 1. - Makkai László: Pest megye története. Pest megye műemlékei, I. Bp. 1958. 108-21. 1. - A török földesúri kizsákmányolás növekedéséről: J. Káldy-Nagy: Two Sultanic Hass Estates in Hungary during the XVI"' and XVH"' Centuries. Acta Orienlalia Hung. t. XIII, fasc. 1-2. 1961. 43-44, 52-53.1.