18. századi agrártörténelem. Válogatásd Wellmann Imre agrár- és társadalomtörténeti tanulmányaiból (Officina Musei 9. Miskolc, 1999)

MÓDSZERTAN - Agrártörténelmünk módszerének kérdéséről

szont a Mohácsot követő három évszázadból olyan agrárjellegű kútfőcsoportok kínálkoznak, amelyek egyrészt nagyobb területet átfogó sorozatokat alkotnak, másrészt, lemenvén az egyes jobbágyháztartásokig, minden statisztikai publikációnál többet mondanak. E források különleges jelentősége indokolja, ha a továbbiakban a módszert illető mondanivalónkat erre az időkorra, a tőkés fejlődés előtörténetének fontos korszakára összpontosítjuk. Két módja van annak, hogy az agrártörténelem egész összefoglalását részlettanulmányokkal boltozzuk alá: vagy tárgyilag osztjuk meg a feladatot, vagy területi alapon. Találkozunk természetesen a két korlátozó szempont együttes érvényesülésével is; a specializálódás révén ez jár a kutatás legnagyobb intenzitásával, de a feldolgozás terén ez rejti magában az elforgácsolódás legnagyobb veszélyét. Agrármúltunk bármely tényezőjének vagy összetevőjének köréből merítse is tárgyát a kutatás, ha a területi korlátozás hiányzik, kisebb vagy nagyobb időhatárok között, de adva van a szélesebb kitekintés, az általános, európai fejlődéshez viszonyítás nagy előnye. Ezzel azonban többrendbeli hátrány jár együtt. Aki ily módon szélesebb kiterjedésben vizsgál egyetlen jelenséget, térben szétszórt, rendszerint időben sem kapcsolódó, egyszóval szervesen össze nem függő adatokra épít, olyanokra, amelyek gyakran egyoldalú s nem sajátosan agrárjellegű, tehát nem a legmélyebbre világító forrásokból származnak, a helyhez kötött adatokat pedig kiragadja eredeti környezetükből, holott csak ezen keresztül világosodik meg igazi funkciójuk és értelmük. S amikor a más-más területről (és időpontból) való egyes adatokból általános érvényű következtetést kíván levonni, könnyen megeshet, hogy az általa jellemzőnek, tipikusnak tartott jelenség valójában helyi specialitást takar, esetleg a fejlődésnek időben eltolódott fázisát. Végül, a választott témának az agrárélet többi ágától s tényezőjétől elszakított tárgyalása azzal a veszéllyel jár, hogy az ezekhez fűző kölcsönös s meghatározó erejű szálakat, a mezőgazdasági üzem s az egész gazdasági élet egységét szem elől tévesztjük. Magyarán: az ilyen tematikus áttekintés, hacsak nagyon széles alapokra nem épül, gyorsabb, de egyoldalú s kevéssé jól megalapozott tájékozódást biztosít. Mindez azonban nem jelenti azt, hogy az ilyen jellegű feldolgozásokat csekély értékűnek vagy éppen szükségtelennek kellene minősíteni. Nem lenne helyes elvitatni az olyan kutatások hasznát és jogosultságát, melyek egy-egy munkaeszköz, termelési eljárás, növény-vagy állatfaj stb. sorsának alakulását fürkészik egy-egy időkörön belül szélesebb területről előbukkanó adatok alapján. S vannak témakörök, amelyekre nézve kellő körültekintéssel a hibaforrások jelentékeny része kiküszöbölhető: így agrárkultúránk nagyelőrevivőinek tevékenysége, ha sikerül azt a környezetbe beleállítani, melyből az kinőtt, s hatását a tényleges fejlődésben lemérni; vagy agrártudományunk életútja, ha az elvek mögött azoknak a konkrét gyakorlatra való hatása is megvilágosodik. Persze a területileg korlátozott, helytörténeti jellegű feldolgozásnak is megvannak a maga hátrányos oldalai: kicsiny adatoknak fáradságos nyomozása, a pusztán helyi érdekű részletekben való elveszés s szűk horizontba süppedés veszélye. Nem meglepő, ha a szám és súly szerint való egybevetés azt mutatja, hogy az extenzívebb tematikus résztanulmányok döntő többségben voltak a helyi alapon elindulókkal szemben. Ha tágabb körben mozgó, távolabb tekintő vizsgálódás útján gyorsabban és kevesebb fáradsággal messzehangzóbb eredményekre lehetett jutni, érthető, hogy a kutatók a könnyebb végén fogták meg a dolgot, látván különösen