Vida Gabriella: A miskolci fazekasság a 16-19. században (Officina Musei 8. Miskolc, 1999)
A MISKOLCI FAZEKASIPAR CÉHES KORSZAKA 1768-1872 - Mesterek
zik minden céhtag számára „akármely hiten lévén". Ez a rendelkezés a református többségű, jelentős evangélikus lakosságú Miskolcon nem kelthetett osztatlan támogatást a mesterek között. E rendelkezés betartásáról vagy megszegéséről semmiféle adatunk nincs. II. József türelmi rendeletének 5. pontja feloldotta a protestáns mestereket a katolikus ünnepekre vonatkozó céhszabályok megtartása alól, 2 5 az 1813-as rendelet pedig gyakorlatilag eltörölte a céhlevél ezen szabályát. „Ezt azonban egyedül a Római Catholikusokrúl, semmiképp se azokrúl szükség érteni, Kik más azon hitbeli és el tűrt Valláshoz tartozandók". 20 Ezt „A Ns Fazekas Czéh régibb Articulussaihoz ragasztott újjabb Rendelkezésekbűi való Fel jegyzés" tartalmazza, amit külön levélként évszám nélkül rögzített Györgyey Mihály, aki 1807-től 1816-ig volt a céh nótáriusa. A kiváltságlevél, valamint a kiegészítő rendelkezések jól jelzik a kor céheinek legfőbb gondját, a munkaerő tanulóként, legényekként való biztosítását, ill. a mesterré válás szabályozását. A 13 pótelőírásból 7 foglalkozik az inasokkal, vagy a legényekkel, részletesen rögzítve a felvételük feltételeit, a vándorló legények mesterek közti elosztását, az inasnak járó ruha pénzben való megváltását. 207 Jellemző, hogy a mesterek gyermekeinek mesterré válásáról szóló királyi utasítást, mely szerint ugyanannyi kötelezettségük van, mint más idegennek, be sem vezették a gyakorlatba. A pótrendelkezések 11. pontja mind a tanuló-, mind a vándorlóidejüket megfelezte. 208 Ez az egyetlen szabály, mely nem pontosította, vagy kiegészítette, hanem teljesen megváltoztatta a kapott szabályt. Rendelkezett a céhlevél arról, hogy a mesterek egymás munkáit ne becsméreljék, a megrendelések, nagyobb munkák elosztásával pedig gondoskodott, ill. gondoskodni akart a mesterek egyenlő piaclehetöségéről. Külön artikulus írta elő a mesterek számára a megyei áriimitációk elfogadását. A miskolci fazekascéh egyik fő jellemzője a meglehetős állandóság volt. Nem kértek új privilégiumot, nagy szervezeti átalakulásokat nem hajtottak végre. Már a 1617. század adóösszeírásaiból is egyértelműen kitűnt, hogy a fazekasság nem tartozott Miskolc népesebb iparágai közé, kereskedelmi- és ipartörténetében nem játszott döntő szerepet, később is érintetlenül hagyták a fazekascéhet a város életének eseményei. A céh fejlődését csak a fazekasmesterség régión belüli története befolyásolta. A kevés számú mester békében élt egymással. Nem voltak vallási vitáik, nem oszlottak meg szakágak szerint. A céhgyűlések témája döntően a kisebb személyi viták és perpatvarok elsimítása volt mindaddig, amíg a testület gyakorolta az erkölcsi és magánéleti ítélkezést. Csupán az inasokra és legényekre, valamint a remeklésre vonatkozó előírások változtak a céh 105 éves működése alatt. Mindez jól kiegészíti a céhszervezet fejlettségéről, a céh erejéről és befolyásáról korábban kialakult képet, miszerint a miskolci fazekascéh már a szerveződésekor meglehetősen provinciálisnak mondható, a 18. századi mezővárosi céhek általános viszonyai jellemezték. 209 Mesterek A céhet 12 mester alapította meg: Bálint Imre, Kánya György, Losonczi Pál, Györgyei Márton, Darabos István, Liszkay István, Lekmány János, Rusznák András, Korponai József, Juhász György, Bodnár András és Varbóki András, aki Diósgyőrben 204 HOM HTD., 79.4.1.4. 205 Eperjessy G., 1967. 118-119. 206 HOM HTD., 74.13.14. 207 HOM HTD., 79.4.1.3. 208 HOM HTD., 79.4.1.3. 209 Szűcsi, 1955., Eperjessy S., 1967.
