Vida Gabriella: A miskolci fazekasság a 16-19. században (Officina Musei 8. Miskolc, 1999)

ÖSSZEFOGLALÁS

ÖSSZEFOGLALÁS Debrecentől az északi országhatárig terjedő közép-tiszai kerámia stíluscsoport a 19. század második felében Magyarország legsokszínübb, ugyanakkor stílusjegyei alapján minden kétséget kizáróan egy regionális egységet mutató stíluscsoportja volt. Az ide tartozó, egymástól földrajzilag is távol eső fazekasközpontok mindegyikét egyedi és kiérlelt fazekas díszítőművészet jellemezte. Közös gyökereik mibenlétére, alapvetően magának a sokszínű, nehezen összefogható stíluscsoportnak a meghatározására a nagyobb központok alapos kutatása után a miskolci fazekasság történetének megismerése által reméltünk megnyugtató választ adni. A feldolgozás során nyilvánvalóvá vált, hogy csupán a céhes korszak vizsgálata nem ad minden feltett kérdésünkre feleletet. A város területén előkerült kora újkori edénytöredékek, különösen a diósgyőri vár ásatása során felszínre hozott mázas kerámia aprólékos vizsgálata azonban - a reneszánsz kori kályhacsempékről megjelent publikációkkal és Soproni Olivér országrésznyi területről ismertté tett anyagának összevetésével - lehetővé tette a regionális kerámiaművészet, a stíluscsoport történetének rekonstruálását. Természetesen a 16. századtól a 20. század elejéig a stíluscsoport kerámiatörténetének minden kérdésére kimerítő választ nem tudunk adni, az több, majdan elvégzendő részkutatás feladata lesz. Az írásos adatok és a stíluskritikai elemzések azonban megnyugtató módon felvázolták a 17. századi reneszánsz mázas díszkerámiának, a 18. századi és a 19. század első felének, majd pedig a 19. század második felétől a kerámiaművesség megszűntéig virágzó paraszt-fazekasságnak az összefüggéseit, ezáltal a sajátosságának, mibenlétének meghatározását. A díszítőstílus egészének és elemeinek változásait, vándorlásának irányát alátámasztják, kiegészítik és igazolják a bőséggel meglévő írásos adatok. A középkori, alacsony színvonalú, önellátó fazekasságot a máz alkalmazásának elterjedésekor, a 15. században kezdte felváltani a mesterségnek az a koncentrációja, amely létrehozta az első fazekascéheket és központokat. Kassán Szűcs Jenő szerint 1514ben,

442 a kassai muzeológusok szerint 1515-ben van írásos említés fazekascéhről, Sárospatakon a várossá nyilvánítás évében, 1572-ben, az elsők között alapítottak szervezetet a fazekasok. E korai időszakból különösen Kassán került elő sok lelet a Miklós-börtön pincéjéből, ugyanis az épületben, vagy annak közvetlen közelében a 15-16. század fordulója körül fazekasmühely működött. A felszínre hozott darabok is bizonyítják, hogy az edények mázazásának ebben az első szakaszában zöld, sárga és barna színűek, gyakran vegyesen használt ólommázasak a korsók, tálak, tányérok felületei. Gyakori a zöld-sárgásfehér, ill. a sárgásfehér-barna fröcskölt tányér, mely módszer a korszak általánosan elterjedt díszítőtechnikája volt. A 17. században az ólommázas edényeket készítő fazekasok mellett megjelentek a Felvidéken a folyamatosan kelet felé települő habánok. Ilyen telepek működtek pl. Rimaszombaton, Jolsván, Rozsnyón, Murányon, Pongyelokon, Sárospatakon. Stílusuk - talán 442 Szűcs J., 1955. 118.