Szabadfalvi József: Ötödfél évtized terméséből. Néprajzi és művelődéstörténeti tanulmányok (Officina Musei 7. Miskolc, 1998)

MÉHÉSZKEDÉS

szülnek a lépek. A lépkészítés ideje alatt a méhészek két-három naponként tisztítják ki a kasok alját. A Szamosháton és az Erdőháton egyforma alakú gyékénykasokat készítenek. (14. kép). E kasforma több évi használat után a lépek súly alatt kissé meglaposodik. Azt mondják, hogy az hamarabb összeesik amelyiket maguk készítik (Panyola). A kasok kirepülőnyílásait is szájnak nevezik, bár újabban a modern méhészeti irodalom hatására röplyuknak is mondják. A kasok szájába is szoktak pallót tenni. A kasokhoz használt pallók Panyolán nem egyeznek meg a köpük esetében használtakkal. Ezek a pallók jobban megvédik a kasok száját a méhek rágásától (12. kép). Az Erdőhát területén használatos pallók egyszerű, vékony deszkalapból készülnek. A röplyuk általában a kasok alsó részétől számított második, harmadik sorban van. Ha a készítés, kötés közben nem hagynak röplyukat, akkor a méhészek alul vágnak ki egy kis részt. A kasokban - éppen úgy mint a köpűkben - a lépek tartására lépvesszőt, keresztfát (Panyola) tesznek. Olyan években, amikor a méhek sokat hordanak s a kasok kicsinek bizonyulnak, a méhészek szoktak a kasok alá szitakérget helyezni. Ezzel nagyobbítják meg a kasok térfogatát. A szatmári területeken kaptáros méhészetre csak az utóbbi két-három évtizedben kezdtek áttérni. Panyolára Bodor Gusztáv 1937-ben hozta be az első kaptárt. Kishódoson és Méhtelken elsőnek a református lelkész, illetve tanító készíttetett kaptárokat. Nagyhódoson 1930-ban a Túristvándiban arató méhészek egy ügyvédnél láttak először kaptárt. A falusi méhészek ellesték a kaptárok készítésének módját s mivel a legtöbb méhész maga is barkácsoló ember, maguk készítették el kaptáraikat. Akik áttértek a kaptáros méhészetre, lenézik a kizárólag kasokkal dolgozó társaikat. A kaptáros méhészetet igen gazdaságosnak tartják. Nem kell lefojtani a méz nyerésére a méheket, kevesebbet rajzik, erősebbek, népesebbek a családok, könnyebben kezelhető, megfigyelhető a méhek belső élete és be lehet avatkozni a tenyésztés érdekében a méhcsalád életébe. Kaptáros méhészek szokták kidobolni kasos társaik méheit és megkapják a kidobolt méhcsaládot. Az Erdőháton és Panyolán több típusú kaptár ismeretes. A méhészeti egyesülettől 1938-ban gyékénykaptárokat is kaptak. A méhek gondozása Tavasz felé az olyan méhcsaládokat, amelyek nagyon kikívánkoznak, a röplyuk elé kötött zsákba eresztik ki. A zsák egyik sarkát fölkötik úgy, hogy a méhek kijárhassanak a zsákba piszkolni. Erdőháton azt tartják, hogy József napján kell kiereszteni a méheket, Szentgyörgy napra (ápr. 24) - ha jó időjárás van - már rajnak is kell lennie. Azon a napon, amikor kieresztik a méheket, nem teregetnek ki tiszta ruhát, mert a kirepülő méhek lepiszkolják. Az idősebb méhészek emlékeznek még arra, hogy tavasszal a legyengült méhcsaládot sült tyúkkal is etették. Juhos Ignác garbolci méhész egy pár évvel ezelőtt még maga is adott a méheknek sült tyúkot. A mezőségi méhészek is etetik a méheket zsírban sült csirkehússal, a legyengült méhcsaládoknak bort is adnak.

66 Botpaládon és Panyolán is szokásban volt sült csirkehússal való etetés. Tavasszal lisztet is adtak a méheknek, az alsó lépeket hintették be vele. Azt tartják, hogy a lisztet a méhek virágpor helyett lép készítésére használják fel. Újabban, a szakszerű méhészkedés elterjedésével - télen és tavaszszal mézet vagy sűrűre főtt cukorszirupot adnak a méheknek. A mézet vagy szirupot kis tányérkába vagy fa etetővályúba teszik s apró gazszálakat, szalmadarabkákat, esetleg vé6 ifj. KÓS K, i. m. 163.