Szabadfalvi József: Ötödfél évtized terméséből. Néprajzi és művelődéstörténeti tanulmányok (Officina Musei 7. Miskolc, 1998)

MÉHÉSZKEDÉS

kony lécecskéket tesznek a méz felületére, hogy a méhek bele ne essenek. Amikor a méhész este becsúsztatja a menház aljába az eleséget, kissé megkopogtatja a méhlakás oldalát, hogy a méhek felébredjenek. Az etetővályúi csak reggel veszik ki. A nappali etetés azért nem alkalmas, mert az erősebb méhcsaládok elrabolnák a mézet gyengébb társaiktól. Az etetővályút legtöbbször könnyen faragható nyár- vagy fűzfából faragja ki a méhész. A kaptárokhoz nagyobb, de keskenyebb vályúcskát használnak (16. kép). 15. kép. Méheskertrészlet kaptafákkal és köpűvel. Panyola. Szabadfalvi J. felv. Tavasszal különösen sok vízre van a méheknek szükségük. A méhek itatására kis vályút, itatót, csöpögőt készítenek. Panyolán két lábon álló, fából kivájt válút alkalmaznak. A vá/i/ban levő vízre szalmaszálakat fektetnek, hogy a méhek bele ne essenek. Kishódoson az itató vagy csöpögő egy lejtősen feltámasztott deszka, melyre felül kis lemeztartályból vizet csepegtetnek. Ugyanezt az itatót találtam meg az Abaúj megyei Fonyban is, azzal a különbséggel, hogy ott a deszka felületébe kis kacskaringós vájatot is mélyítettek. A deszka itatót az Erdőháton azért tartják jobbnak, mert a beteg méhek lehullanak róla s nem fertőzik meg egészséges társaikat. A méhek a kirepülés után megkezdik a méz- és virágporhordást. A méz gyűjtéséről idősebb adatközlőimtől igen érdekes adatokat hallottam. Az Erdöháton, amikor még megvoltak a falvak határában a nagy erdőségek, „a tölgyfára reggelre nagy mézharmat szállt le". Adatközlőim szerint ezt gyűjtötték össze a méhek (Garbolc). Kishódoson a következőképpen hallottam: „Mézharmat nagy volt. A Nagylaposon a nagy gazon mézharmat volt. Amikor mentünk ki, csupa mézesek lettünk. Ma már el sem hiszik. A méhek ezt felnyalták, erről mézeltek. De már az nagyon régen volt."