Szabadfalvi József: Ötödfél évtized terméséből. Néprajzi és művelődéstörténeti tanulmányok (Officina Musei 7. Miskolc, 1998)

MÉHÉSZKEDÉS

kast s este hazavitték a méhesbe. Sok esetben a megtalált odvas fát a méhekkel együtt hazavitték. Az odú nyílását betapasztották, alul és felül elfűrészelték a fát. Vigyáztak arra, nehogy belevágjanak az odúba, mert a kizúduló méhek megakadályozták volna a hazaszállítást. Az ilyen odvas fákat vagy a méhesbe tették, vagy a méheskertbe állították fel, s tovább tenyésztették benne a méheket. Az erdei fák odvában levő méhek - a méhészek szerint - olyanok, mint a tenyésztett háziméhek, bár a legtöbb esetben vadméhnek nevezik őket. A rajzáskor elszabadult méhek is odvas fákba szoktak beleköltözni. Több esetben előfordul az is, hogy fák odvában lakó erdei méhek maguktól beleköltöznek méhesek üresen álló kasaiba. Az erdei méhkeresésre utal az egyik idős panyolai adatközlőm elbeszélése is: „Máté János és Varga János a mezőt járva, méheket találtak a gyarmati legelőn. Ez az én méhem komám, mondja Máté János. Honnan tudja komám? - kérdezi Varga. Fogadtak egy liter pálinkába, hogy meg tudja mondani, melyik kaptárból való. Rákötöttek egy kis selyemszálat az egyik virágon levő méh lábára a nyakkendőjéből. Hazaérve a lyuk szájához ültek s ott megvárták, hogy berepüljön a kasba. Máté János meg is nyerte a fogadást, mert valóban az ő méhe volt. A lábára kötött selyemszál megmutatta. Máté János igen ördöngös ember volt." Zsombékban és földben is lehetett találni lefelé nyíló méhlakásokat. A láp oldalába is belefészkeli magát a majdnem egy hüvelyk nagyságú földiméh. Sokszor megtalálják a föld üregében lakó méheket, tüzet raknak a kijáró nyílás felé s a kirepülő méhek szárnyát leperzseli a láng. Ezután kibontják az üreget s kiszedik a két-három tenyérnyi lépet. A földi méh mézét hasonlóan szedik el a göcseji Zalabaksán is.

21 Méhesek Panyolán, az idősebb méhészek emlékezete szerint, három-négy évtizeddel ezelőtt, kinn voltak a mezőn, bár a legtöbb esetben a háznál, a kertben is voltak méhesek. Nyári időben a falutól néhány kilométernyire, a mezőn álló mezekbe szállították ki az otthon telelő méheket. Bodor Gusztáv panyolai méhésznek még 1952-ben állt a falutól kb. 6 km-re, a Tisza partján, a gyümölcsösében a külső méhésztelepe (1. kép). Az egész méhésztelepet kerítés veszi körül, a kerítésen kívül csak a boglyák és a nyári istálló van. A méheskertben építmény a kelence mellett levő vesszőből font tyúkól és a kunyhó. A kasos méhek a kelemében, a kaptárok a méheskertben cölöpökön állnak. A méhest körülvevő gyümölcsös s a Tisza árterületén levő legelő jó gyűjtőterülete a méheknek. A méhésztelep egyetlen lakója, a méhek gondozója a család legidősebb, nyolcvan éven felüli tagja, aki tavasztól az őszi beköltözésig kint él és gondozza a méheket. Hetente egyszer-kétszer visznek élelmet az öregnek. A méheket tavasszal szállítják ki a méhesbe. A szállítás szekéren történik. A könnyebb elhelyezés kedvéért a kaptárok tetejét leveszik és papírral zárják le. A kasok alsó részét a röplyuk magasságáig ruhadarabbal kötik be s egy pár helyen ráöltik a kasok aljára. Ugyanilyen módon szállítják a méheket a vásárba is, ahol kasostól adják el. A szatmári méhészkedés legrégibb méhes típusa a kelence. A kelence elnevezést azonban sohasem használják, méhesnek nevezik, nem különböztetik meg a méhesek más típusaitól. A továbbiakban - mivel a néprajzi terminológiába kelence elnevezéssel került be - én is jobbára a kelence elnevezést használom. 21 BÖDEIJ., Adatok Zalabaksa gyűjtögető gazdálkodásához. NÉ., XXXV. 1943. 87.