Szabadfalvi József: Ötödfél évtized terméséből. Néprajzi és művelődéstörténeti tanulmányok (Officina Musei 7. Miskolc, 1998)
MÉHÉSZKEDÉS
A népi méhészkedés kutatásának eddigi eredményeit és a további feladatokat GUNDA Béla foglalta össze 1948-ban. 9 Tanulmányomban Szatmár megye egy kis területének, az Erdőhát (Méhtelek, Garbolc, Kishódos, Nagyhódos, Kispalád és Botpalád) népi méhészkedésének feldolgozását tűztem ki célul, felhasználva a szomszédos Szamosháton (Panyola) 1952-ben gyűjtött anyagomat. Az Erdőhát méhészkedése sok ősi vonást mutat. Modern, szakkönyveket forgató méhészek alig találhatók. A kaptárok használata is - jobbára a vasútvonalhoz közelebb eső falvakban - a legutóbbi években kezd bejutni. Húsz-harminc évvel ezelőtt az Erdőhát kizárólag kasos és köpűs méhészkedés hazája volt. A tenyésztés ma is egy-két méhésztől eltekintve - kasokban, s ma már kevesebb mértékben faköpűkben történik. A méz ma sem kereskedelmi cikk, inkább a táplálkozás egyik forrása. Erre utal az egyik garbolci méhész megjegyzése: „Méheket tartani érdemes, ősszel málészedéskor egyet-egyet elpusztítunk, ilyenkor van mit enni." A harmincas években járt egy „tanár" faluról falura s oktatta a méhészeket a modern méhészkedésre. Az alább ismertetett méhészkedés arra utal, hogy munkája nem sok eredménnyel járt. A méhészegyesületnek csak egy-két tagja van. Méhészeti folyóirat is csak a méhteleki Fehér Károlynak jár. Szakkönyveket nem olvasnak. Azt tartják, „ami Gödöllőn jó, az Nagyhódoson nem jó." Munkájukat ma is a hagyományos munkamódok határozzák meg. Korszerű kaptáros méhészet csak Méhtelken található. A méhészkedés Szatmár területén egy pár évtizeddel ezelőtt sokkal intenzívebb volt. Kishódoson mondották, hogy a századfordulón ritka volt az olyan gazda, akinek nem volt tizenöt-húsz méhcsaládja. A méhészkedés a legtöbb esetben apáról fiúra öröklődött. Az erdei méhek felkutatásának emlékei „A méheket az ember ősi soron nem tenyészti, hanem vadássza, vagyis az erdők rengetegében vadon élő méheknek éppen úgy követi a nyomát, mint a négylábú vadét s ha odvukat megtalálja, leöli őket és mézüket elzsákmányolja" - írja GYÖRFFY István. 10 A paleolitikum embere barlangfestményeken örökítette meg a méhvadászatot. A természeti népek megjegyzett méhek után futva keresik meg a méhek lakását." A XVIIXVIII. századi méhészkönyvek is szolgáltatnak adatokat a méhkeresés módjához. SZÉKI BOTSKAI János méhészkönyve 1748-ban már leírja a méhkeresést: Vizelettel átitatott mohára járó méheket követve, található meg az erdei méhek odúja. 12 A XVIII. században ismeretes már a méhkeresés egy fejlettebb formája is. Meggyújtott sonkoly szagára öszszegyűlő méheket egy kis mézes üvegbe fogták be. Amikor jóllaktak, egymás után kieresztették a méheket s a repülésüket figyelve találtak rá a méhes fára. 13 EDVI ILLÉS Pál 1838-ban a méhkeresés előbbi módját javasolja. 14 Ugyancsak az előbbi módon keresték a méheket a közelmúltban a bihari Réven. 15 A méhvadászat ősi hagyományokon nyugvó foglalkozása a székelyeknek is. Némelyek egész téli mézszükségletüket vadászat útján szerzik be. Egyeseknél valóságos szenvedélyként jelentkezik, s hetekig elcsatan* GUNDA B., A magyar gyűjtögető és zsákmányoló gazdálkodás kutatása. Bp., 1948. 7-10.; GUNDA Béla a méhészkedés részletesebb irodalmát is összeállította. 1948 óta csak ilj. KOS K. (Méhészkedés a Mezőségen. Ethn., LX. 1949. 158-164.); CSABA J. (A vendek népi méhészkedéséről. Ethn., L1X. 1948. 125-128.); és az igen jó anyagot közlő HOFER T. (XVI11. századi méhész hiedelmek. Ethn., LXI1. 1951. 160-171.) gondolatébresztő tanulmányára hivatkozhatunk. 10 GYÖRFFY I., Vadméhkeresés Biharban. Népünk és Nyelvünk, VII. 1935. 126. " SOREGIJ., Vadmézszedés a tilosban. Debreceni Déri Múzeum Evkönyve. 1934. 101. 12 GYÖRFFY I., i. m. 126. 13 GEDDE J., Angliai méhes kert... Eger, 1759. 155-156. 14 IMPLOM J., Vadméhkeresés. Népünk és Nyelvünk, VII. 1935. 241. 15 GYÖRFFY I. i. m. 127.
