Szabadfalvi József: Ötödfél évtized terméséből. Néprajzi és művelődéstörténeti tanulmányok (Officina Musei 7. Miskolc, 1998)

MÉHÉSZKEDÉS

MÉHÉSZKEDÉS A SZATMÁRI ERDŐHÁTON A magyar nép egyik nagy jelentőségű, ősi foglalkozása a méhészkedés. A méneket a magyarság már az ugorkorban ismerte, a Kárpát-medencében folytatott széles körű méhészkedésről már az Árpád-házi királyok adománylevelei is tanúskodnak. A tihanyi apátság 1055-ben Endre királytól két méhészt és ötven méhcsaládot kapott.

1 Werbőczi Tripartituma már a méhek után tized fizetését javasolja.

2 A XVI. és a XVII. században Magyarország egyik legkeresettebb kiviteli cikke a méz és a viasz. 1625-ben csak Ausztriába hatezer mázsa viaszt szállítottak át a vámhelyeken, a nemesek vámmentes kiszállításán kívül.

3 A méheket a törökök is megadóztatták. A méhészeti termékekkel való kereskedelem jövedelmezőségére utal az, hogy I. Rákóczi György Erdélyben, 1615-ben egyedárúság alá helyezte a méz- és viaszkereskedelmet.

4 A méh értékére jellemző az, hogy a XVI. század közepén, a budai török piacon egy icce mézért egy keresztény foglyot lehetett vásárolni (7).^ A kivitelt terhelő magas vámok ellenére a mézkereskedelem a XVIII. század folyamán is igen magas. A középkorban s később is, háborúk idején, várostromok alkalmával, jelentős szerepet játszottak a méhek. Az aranyosszéki Kövend falu lakosai a tatárok elől megerősített templomukba menekültek. A szorongatott nép - amikor már a kapu bevágásához kezdtek - méhkasokat dobált le az ostromlók közé. A felmérgesedett méhek által összecsípett és megriasztott tatárok elmenekültek.

6 Magyarország területén 1870-ben 617 407 méhcsaládot tartottak nyilván.

7 A magyar méhészkedés kiterjedtségére utal a XVII. században meginduló és a XVIII. században mindjobban kiterebélyesedő méhészeti irodalom. HORIII Miklós méhészeti munkájának megjelenésétől a XIX. század végéig, közel száz méhészeti munka jelent meg. A régi méhészeti munkák néprajzilag is igen értékesek. Néprajzi irodalmunk nagyon keveset foglalkozott a nagy hagyományú és széles körben folytatott népi méhészkedéssel. Az érdeklődés alig terjedt ki néhány rövidebb adatközlésre, kisebb leírásra. A méhészkedés néprajzi vonatkozásaihoz sokszor több adatot találunk a régi méhészeti irodalom mellett SŐTÉR Kálmán, AMBRÓZY Béla és RODICZKY Jenő munkáiban.

8 1 SŐTÉR K., A méh és világa. Bp., 1908. 52. 2 RODICZKY J., A méhről való ismereteink. Bécs, 1876. 71. 3 TAKÁTS S., Rajzok a török világból. Bp., 1917. III. 411. 4 SŐTÉR K, i. m. 66. 5 SŐTÉR K., i. m. 63. HŐKE L. tanulmányára utal Fővárosi Lapok 1886. 217 sz. 1582. (

' ORBÁN B., A Székelyföld leírása. Pest, 1871. V. 167-168.; Ezzel kapcsolatban részletesebb anyagot közöl GUNDA B. (Felmentő méhrajról szóló erdélyi mondák. Erd. Múz. L. 1945. 234-235.). 7 SŐTÉR K, i. m. 99. 8 SŐTÉR K., i. m., AMBRÓZY B., A méh. Bp., 1914.; RODICZKY J., Elméleti és gyakorlati méhészet. Bécs, 1875-1876.