Szabadfalvi József: Ötödfél évtized terméséből. Néprajzi és művelődéstörténeti tanulmányok (Officina Musei 7. Miskolc, 1998)

HERMAN OTTÓ

alakítani, „a múzeum ügyeinek vitele adassék arra való férfiak kezébe ... másodszor anyagi tekintetben láttassék el az intézet annyi dotatióval, a mely annak rendszeres fejlődését, működését egyáltalában lehetségessé teszi". Megemlítette Szathmáry Károly 1877. évi benyújtott képviselőházi beszédét, aki már ugyancsak szóvá tette a tudományos munkatársak alacsony fizetését. A gondolatsort így folytatta: „Egy országos központi intézetnek legkisebb hivatalnoka is kénytelen bizonyos tekintetben reprezentálni. Ebből tehát az következik: először is nem járhat meztelenül ki és be, s másodszor, hogy nem lehet minden tekintetben a legnagyobb nyomorban, holott qualificatió dolgában a tudományegyetemi tanárokkal egy vonalon áll. És be tudom bizonyítani, hogy azon reputatio a melylyel a magyar tudományosság, különösen a természettudományok terén a külföldön bír, egyenesen a múzeum alsóbb rendű tisztviselői működésének, munkálkodásának köszönhető, úgyannyira, hogy akármelyik franczia vagy angol munkát vesszük elő, mely a természettudományok művelését kimutatja, azokban épen a múzeum tisztviselői vannak leginkább representálva." Az 1881. májusában elmondott beszédéből a múzeum szervezetéről is sokat megtudhatunk. Az ún. fövészkerti osztály legyen teljesen egyenrangú a többi osztályokkal. A mégis meglévő dotáció-elvonást érdekesen indokolta: „De nekem van még egy megjegyzésem a füvészeti osztályra nézve, a melylyel a jelentés kissé röviden bánik el. A füvészeti osztály egyenrangú a többi osztálylyal, a kétségbe nem vonható, mert a természet három országában az értékre nézve különbséget tenni nem lehet. Ennek az osztálynak a legnagyobb baja az, hogy működése meg van akasztva egy oly dolog által, a melyről bajos nyilatkozni, de ennek már meg kell történni. T. i. Haynald Lajos kalocsai érsek és bíbornok azt a szándékát tudatta, hogy halála után az ő nagybecsű könyvtárát és öszszes botanikai gyűjteményeit a múzeumnak hagyományozza és innen eredt az, hogy a múzeum füvészeti osztályának nem adatik meg a kellő dotatio, mert mindig az mondatik, hogy hiszen majd mikor a bíbornok-érsek meghal, akkor úgy is megkap ez az osztály mindent, a mire szüksége van." Az 1881. évi beszédében foglalkozott az Iparmúzeum nemzeti múzeumtól való különválasztásával. Üdvözölte, hogy a kiküldött bizottság is támogatta az elkülönítést. Vitatta azonban annak a feladatát: „De én részemről azt vagyok bátor hangsúlyozni, hogy az iparmuzeumot jelenlegi berendezésében nem tartom annak, a minek Magyarországon az iparmuzeumnak lennie kell, nem tartom élő intézménynek. Én az iparmuzeumot nem tartom annak, hogy csak bizonyos szép iparművészeti czikkek kiállítása legyen, hanem kívánom, hogy az ipari oktatással egyenes összeköttetésben hozassék, hogy az élő intézménnyé alakítassék, hogy kapcsolatba hozassék bizonyos iparágak megvizsgálásával, szóval, hogy ne az úgy nevezett iparművészeti tudományos szárnyra használtassák fel, hanem egyenesen magyar ipar emelésére, a magyar ipar, művészeti izlés nemesítésére." Beszédét így fejezte be: „Összefoglalom azokat, a miket elmondtam, abban hogy kérem a t. minister urat, méltóztassék épen úgy, mint a tisztelt előadó úr is hangsúlyozta, különösen azt a nagy akadályt, mely a 8000 frt levonásában rejlik, első sorban megszüntetni. Méltóztassék második sorban a tisztviselők helyzetének javítását eszközölni és harmadik sorban - a mire különös súlyt fektetek - minden osztálynak a maga budgetjét biztosítani, mert úgy, a mint eddig ment a dolog, tovább fenn nem tartható. Eddig az egyes osztályok felemésztették a többi osztályok budgetjét és azok az osztályok, a melyeknek a budgetje felemésztetik, adósságba merülnek. Ez tarthatatlan állapot. Én tehát arra kérem a súlyt fektetni, hogy a jövő évtől fogva a dotatiók úgy adassanak az osztályoknak a mint meg is szavaztatnak. Ami azt illeti, hogy ily intézetnél fordulnak elő rendkívüli esetek, azt elismerem. Előfordulnak egyes osztályoknál oly tárgyak, melyeket