Szabadfalvi József: Ötödfél évtized terméséből. Néprajzi és művelődéstörténeti tanulmányok (Officina Musei 7. Miskolc, 1998)

NÉPMŰVÉSZET

Jeles népművész volt még az 1894-ben született, a bihari Gyantén élő, de az 1920-as években az orosi pusztán szolgáló Deák Sándor kondás is, aki a művészien díszített ostorok, karikások készítésében jeleskedett. Maga készítette és ékítette a nyelét és fonta ostorát is. Az utóbbi évtizedek, sőt napjaink jeles faragói a következők: Czibere Lajos (kondás, Nádudvar), Kiss János és Futó Kiss János (Nádudvar), Dóra Béla (Derecske), Garai Lajos (Hortobágy, Máta) és R. Tóth István (Balmazújváros). Az említettek közül R. Tóth István munkái emelkednek ki, jellemző díszítésmódjára, hogy a foltszerű ornamenseket kivert vonaldíszítéssel keretezi. Az utolsó tíz évben, szinte szemünk láttára bontakozott ki egy igen figyelemre méltó, érdekes díszítőtechnika, amelynek tehetséges egyénisége Kiss László. Munkái illusztrációként megjelentek napilapok, irodalmi és művészeti folyóiratok hasábjain is. Az intarzia több évszázados útjáról - talán - nem is tudott, amikor kialakította saját és sajátságos díszítőtechnikáját. Munkájának megismerését, értékelését sem itt, nem ezen az úton kell keresnünk, inkább a népművészetben, a népi alkotókedvben, a pásztorok betétes faragótechnikájában vagy akár a parasztfestők művészi indítékaiban, szemléletmódjában, s talán még inkább saját művészi vénájában. Alkotásainak jellemzése és értékelése egyrészt az összehasonlítás hiányában igen nehéz, másrészt pedig - szerencsére - nem alakul ki munkáiban egy egységes, mondhatnánk sablonos stílus. Érdeklődési köre, témái ábrázolásmódja, gyakran, sokszor évenként többször is alakul, változik. Igen figyelemreméltó munkáinak alakja, ez minden esetben keskeny, hosszúkás, fekvő vagy álló. Témáit a népéletből, elsősorban a paraszti életből meríti. Korábbi alkotásainak java elsősorban a tevékenységhez, a munkához (szántás, betakarítás, fuvarozás, lófürdetés, kútrajárás, pásztorkodás stb.) kötődtek. Ábrázolásmódja lényegében teljesen egyéni, rokonságot csupán két művészi tevékenységgel kereshetünk. Akarva-akaratlanul hathattak rá a berakásos pásztorművészet alkotásai, gyermekkorában barátságban is volt egy faragó pásztorgyerekkel. Sok tekintetben találkoznak alkotásai az ún. paraszti festők ábrázolási módjával, bár nem hiszem, hogy ismert volna közülük, alkotásaik közül egyet is. Mégis témái, látásmódja ezekkel mutat rokonságot. A megegyezés úgy vélem a közös sors, a falusi élet és a paraszti látásmódból fakad. Az intarzia technikájából adódóan annyiban azonban más ábrázolásmódja mint a parasztfestőké, hogy nagyobb foltokkal dolgozik, alkotásait aprólékosan, naturálisan nem dolgozza ki. Jellemző rá a nagyobb foltok alkalmazása, egy-egy figurát leginkább egyetlen furnérlemezből vágja ki, az alak részlet-elemeit a fa erezetének, színhatásának gondos kiválasztásával oldja meg. Figuráira egyébként igen jellemző a mozgékonyság, a ritmus. Ez különösen a tevékenységet, munkát ábrázoló alkotásainál figyelhető meg. Míg korábbi emberi figurái általában munkába görnyedtek, újabb képein könynyedebbek, naturálisabban ábrázóItabbak. Ez - úgy vélem - életének, sorsának, szemléletének alakulásával kapcsolatos. Szaru-, csont- és szőr díszítés Az állati szarvak különböző célra való felhasználása és azok díszítése a történelem előtti időkig visszavezethető. Olyan területeken terebélyesedett ki igazán a szaruedények és más belőlük készített tárgyak készítése és következésképpen díszítése, ahol mint pl. az erdőtlen Alföldön - nem állt elegendő fa rendelkezésre. Azokat a tárgyakat, amelyeket máshol fából készítettek, itt azok egy részét szaruból csinálták. A szarutárgyak előállítása beletartozott az alföldi pásztorok hagyományos tudásába. Szaruból készítették a kürtöt, az ivótülköt, a só-, gyufa- és gyógyszertartó dobozokat. Az araszos