Fügedi Márta: Mítosz és valóság: a matyó népművészet (Officina Musei 6. Miskolc, 1997)

„A FESTŐI, PÁVAPOMPÁS NÉPVISELET" Divatok a matyó népviseletben - a matyó viselet a divatban

Ünnepi viseletben a templom előtt, 1920-as évek vége (képeslap) csoportokba verődve a házak előtt nézegették a Borik és Erzsák ringójárású tömegeit. Fejükbúbjára kapcsolva a gumival megerősített magastetejű, rozmaringos „Kis-Barczis" kalapjukat." A matyó viselet, a „matyó stílus" és összetartozás e leglátványosabb eleme a század elejétől egyre nagyobb jelentőségre tett szert és egyre gyorsabban változott. „Mi mindig divatoltunk"- állapította meg maga Kis Jankó Bori néni is. Györffy István is hangsúlyozta a matyóság viseletének feltűnő gyors változásait:

8 „A matyó viselet sajátja, hogy rövid időn belül, olykor egyik évről a másikra is lényeges változásokon megy át." Már a század elején is jelentkeztek a matyó viseletben túlzó divatok. A matyóság nem tudta függetleníteni magát az iránta megnyilvánuló egyre szélesebb körű érdeklődéstől. A helyi divat egyre gyorsabban kezdett változni, egyre szélsőségesebb jelenségek is felütötték fejüket. Az első világháború utáni években ez az öltözködési divat szinte hajszává fokozódott. A divat egyre kevésbé vette figyelembe a matyók gazdasági teherbíró képességét, annak követése egyre irreálisabb anyagi helyzetbe hozta a családokat. A megerősödött matyó öntudat viszont a feltétel nélküli, mindenáron való megfelelést követelte. Ezt a szinte önpusztítóvá torzuló mentalitást fogalmazta meg a híressé-hírhedtté vált szólás: „Hadd korogjon, csak ragyogjon!" Ezt a szélsőséges jelenséget nevezte a szociográfiai irodalom - Szabó Zoltán nyomán - cifra nyomorúságnak.

9 8 Györffy /., 1929b. 146. 9 Vö. Szabó Z, 1938.