Szabadfalvi József: Herman Ottó, a parlamenti képviselő (Officina Musei 5. Miskolc, 1996)
III. HERMAN OTTÓ KÉPVISELŐHÁZI BESZÉDEI
talán 8 millió forintnyi évi jövedelmet jelent. Elismerem, t. ház, hogy a kormány e téren is nyugodt lélekkel mondhatja: intézkedtem. Van halászati felügyelőség és olvassuk, hogy annyi s annyi holdas halas tavat állítottak vagy terveznek, de én a legjobb indulat mellett sem bírtam Magyarország piaczain csak egyetlen egy halat is találni, a mely az évek sora óta folytatott halászfelügyeleti befolyás következtében keletkezett volna. (Derültség.) Azt nem ismétlem, hol kerestem hiába a haltenyésztést, hanem csak elmondom, hogy egy rendkivül alkalmas helyen, hol szintén haltenyésztés rendeztetett be s a birtokos rendkivüli befektetésekkel gőzgéppel emelteti tavakból a vizet, mikor tudakoltam, mily eljárás van ott használatban a tenyésztésnél: azt felelte, hogy neki az országos halászati biztos azt tanácsolta, vegyen kis halakat, ereszsze be a vizbe és az év végén halászsza ki. (Elénk derültség.) Nem akarom azt mondani, hogy ez a régi czigány methodus, hanem meglehetősen kerti methodus! A haltenyésztésnek nem az a feladata, hogy a halat az egyik vizből a másikba hordozza, hanem hogy valósággal tenyészsze. [303] Én most ez ügyben kellőleg tájékozatva nem vagyok és megmondom miért. Magyarországon volt egy felsőmagyarországi halászati egyesület, aztán egy általánosabb egyesület s aztán alakult egy országos halászati egyesület. Volt is az egészben élet, mig a halászati törvényt le nem tárgyalták. Addig oly elemek is tartották benne az életet, kik egy kicsit feudális állásponton voltak és a jövőre is biztosítani akarták magukra a halászat haszonvételét feudális szempontból is. De bámulatos, a mint a törvény megvolt, a mint a kormány vette kezébe az ügyek vezetését, a mint bizonyos urak visszavonultak, az egyesületnek rögtön vége lett, közlönye megszűnt és különösen azóta, mióta a hires kecskeméti halas tavat kerstem és nem találtam, a halászatról szóló kimutatásokhoz egyáltalában nincs szerencsém. Ne méltóztassék szerénytelenségnek venni, ha elmondom, ha én nem könnyű életemből, melynek helyzete nem valami rózsás, se nem kellemes, kiszakítottam 5 esztendőt abban a tiszta meggyőződésben, hogy Magyarországra nézve a halászat fejlődése, feléledése rendkivül fontos dolog. A mennyire tőlem telt, tanulmányoztam a dolgot; megnyertem a természettudományi társulat támogatását, megnyertem Scmsey Andor támogatását és kiadtam a magyar halászat könyvét. (Általános élénk éljenzés.) ... 1887—92. 14. Az egyházak és felekezetek helyzetéről 1890. november 26. KN. 1887—1892. XX. 136—139. ... [136] T. ház! A magyar törvényhozás képviselőháza alig múltjának nem hiszem, hogy van szebb magasztosabb élet képe, mint volt az, melyet egy röpke tollú iró tollának hegyére vett és megörökített és a mely festi azt, hogy a magyar országgyűlés képviselőházában hány felekezetű képviselő van és hogy a különböző felekezetekhez tartozó képviselők ugy a képviselőház termében, mint a folyosón a legbarátságosabban találkoznak egymással, a türelmetlenségnek absolute nemminemű nyoma és jele nem mutatkozik. (Igaz! Ugy van! jobbfelől.) De, t. ház, ha én elismerem e képnek szépségét és magasztosságát, sajnálattal constatálom, hogy e szép összhang erősen és nevezetesen meg van bolygatva és mindazok a szavak, melyek e teremben innen arra felé és visszahangzanak, bizonyos tartózkodással hangzanak, az emberek egy bizonyos tartózkodó és rejtő állapotban vannak és épen ezért be kell vallanunk azt, hogy a vitának gonosz és rossz magva van. (Ugy van! a szélső baloldalon.) Es midőn ezt constatálom, nem tehetem, hogy ne mondjam ki azt, hogy nekem ugy rémlik, mintha a most folyó vita egy teljes századdal elkésett volna. Ezen vita talán az 1790/1-ik évben lett volna a maga helyén, akkor mikor a protestáns felekezeteknek Magyarországon való sorsa felett a törvényhozás döntött. (Helyeslések.) De mikor ez nekem eszembe jut, épen oly fájdalmasan kell megemlékeznem arról, hogy Magyarországon mindig és örökké elkésünk a legmagasztosabb institutiók, a legmagasztosabb elvek alkalmazásával, mert hiszen 1789-ben proclamáltattak az emberi jogok és Magyarországban mégis csak 60 évvel később hulltak le a jobbágyról a szolgaság lánczai. (Ugy-van! a szélső baloldalon.) De hát ez örökösen ugy maradjon, hogy Magyarországon mindezek, hol egy fél századig, vagy még ezentúl is késlekedjenek? És ha, t. képviselőház ennek a szomorú jelenségnek az okát keressük, hát vájjon hol találjuk azt? Találjuk a félrendszabályban, az opportunismusban és abban, hogy a dolgok nem vitetnek a megoldás elé. (Helyeslés a bal- és szélső baloldalon.)
