Szabadfalvi József: Herman Ottó, a parlamenti képviselő (Officina Musei 5. Miskolc, 1996)

III. HERMAN OTTÓ KÉPVISELŐHÁZI BESZÉDEI

Hát legyen szabad nekem, t. ház, rámutatnom a legújabb kor jelenségeire, ott a hol Magyarország culturájában, Magyarország művelődésében, hogy ugy mondjam, a legmagasabb elemek találkoztak s a hol annak kellene történni, hogy összemérjék szellemük fegyvereit, hogy mondják ki az elveket alaposan s hogy igy a társadalmat egészségesebb gondolkodásra, valódi haladásra indítsák. A ki figyelemmel kisér bizonyos nyilatkozatokat, szerepléseket, az vehette észre már azt, hogy magas egyházi méltóságok szájából momentuosus alkalommal még ma is elhangzanak oly szavak, még ma is kötelezőleg hirdettetnek oly elvek, a melyek ma, a cultura mai állásában, egy fejlődő és haladó társadalomra kényszerítőleg nem alkalmazhatók. A ki elolvasta vagy meghallgatta Nagyvárad ékes szavú püspökének beszédét, melyet a magyar orvosok és természetvizsgálók nagyváradi nagygyűlése alkalmával, tehát egy rendkivül competens hallgatóság előtt mondott el, az tudja, hogy a mai korra nézve ez a beszéd teljesen elkésett; hogy az nem tartalmazza magában azokat az elveket, melyeket ma a cultura és haladás valósággal mint igazakat és megállhatókat elfogad. És, t. ház, mit tapasztaltunk? Tapasztaltuk azt az Opportunismus!, a melynek áldástalan hatása az, hogy mi nálunk mindennel el szoktunk késni. ... [137] Én, t. ház, felekezetileg teljes tökéletesen indifferens ember vagyok; nem restellem ezt megvallani; ez egyszer már igy van. Nekem legfőbb principiumom a szabadság és az, a mi a szentírásra kimondatott, hogy annak csak egy tétele van, tudniillik a kötelező emberszeretet, a többi mind csak commentár. De, t. ház, mi társadalomban vagyunk, a társadalomnak vannak concret követelményei, vannak fejleményei, van múltja, van jövője, van nemzeti jellege is és én ezek elől nem vonhatom [138] el magamat az én exclusiv álláspontomra. ... T. ház! Az is tagadhatatlan, hogy hiába beszélnek ma a felekezetek egyenjogúságáról, mert az absolute nem áll. Nálunk még ma is van államvallás; van annyiban, hogy az állami élet bizonyos nyilvánulásaiban tisztán csak a katholicus felekezet az, a mely szerepel és vannak bizonyos ünnepek, melyeknél a ház t. elnöke jelen tartozik lenni, bármilyen vallású is. Felemi ittetett már, hogy a koronázás ténye a katholicus clerus hozzájárulása nélkül egyáltalán nem is eszközölhető; az egyetemek megnyitásánál nem a protestáns, hanem a katholicus templomban tartják meg a veni sanctét s az összes tedeumok is igy folynk le. ... Nekünk, t. ház, kik sok felekezetű állam vagyunk és a kiknek meg kell futnunk egy óriási nagy utat, hogy kitöltsük azt a közt, mely a nyugat culturájától bennünket elválaszt, csak egy utunk van és ez az, hogy a vallás nem tartozhatik a közéletnek factorai közé. A vallás tartozás ad Lares, ott végezze mindenki a maga lelki dolgát. A mennyiben a múltban kifejlődtek viszonyok, történtek dotatiok akként, hogy hivatkozás történik például István és a régibb királyoktól származó documentumokra, a melyekről a történet kénytelen constatálni, hogy azok nem az eredetiek, hanem azok már sokszorosan át vannak irva, ezeket a pereket ma biróilag közmegnyugvásra tisztába hozni nem lehet, hanem folyamodni kell ahhoz, mihez folyamodtak másutt. Az Eris almáját egyszerűen az állam számára kell átvenni, a secularisaitóhoz kell nyúlni. Ezután következik a végrehajtás, a mely törvényeinkben már benne van, mert az 1848. törvény világosan mondja, hogy az egyházi, iskolai czélok az állam pénztárából fizetendők. Valameddig t. ház, ez a rendezetlenség fennáll, addig a visszavonást elodázhatjuk mától holnapra, megteremthetjük bizonyos érdekek jelszava alatt a rövid időre való békét, ha a valóságos megoldás nem fog eléretni mindaddig, mig okuk lesz az egyházi functionariusoknak egymásra irigykedni, mig az egyes egyházak azt mondhatják, hogy a másik egyház van előnyben; a mig megtörténik magában a katholicus egyházban is, hogy igy az alsó fokon levő úgynevezett alsó clerus a valósággal nyomorúságos ongruajáért hosszas küzdelmet folytat, addig az egyháznagyok akkora jövedelemmel bimak, oly fényt fejtenek ki, a mely Kristus tanával, annak egyszerűségével és annak képviseletével egyáltalában össze nem egyeztethető. Visszhangzott e terem, visszhangzik az ország annak csodálatától, hogy Apponyi t. képviselőtársam [139] elfogadta Irányi Dániel t. képviselőtársam határozati javaslatát és ez, mint a liberatlismusnak egy óriási nagy győzelme hirdetetik. Ezzel szemben én azt kérdem, hogy vájjon egy valóban művelt, tapasztalt politicus, a ki őszintén akarja nemzete ügyét szolgálni, a ki előre néz és nem hátra, kevesebbet is hirdethetne-e e házban, ennél kevesebbel is beérhetné? Ez, t. ház, teljes lehetetlenség. Ha mi