Szabadfalvi József: Herman Ottó, a parlamenti képviselő (Officina Musei 5. Miskolc, 1996)
II. A POLITIKUS HERMAN OTTÓ
Herman Ottó, az az ember, aki egy kis madarat is meg tudna siratni, ha a tollaiból kitépnének egyet!" (65:161.). „...hanem rosszul végezte be, mert olajat öntött a tűzre, megbirizgálván Ugrón Gábort és Herman Ottót, a szélsőbal két legszilajabb leventéjét, kik talpig fegyverben alusznak örökké, s lándzsájuk három éles vége harckészen van nekiszegezve minden bajkeresőnek. Fel is ugrott menten a két jó dalia, Ugrón a buzogányát vette elő, s reá lódítá Keglevich pajzsára ádáz haraggal, míg Herman szelíden leereszté villogó kelevézét és csak az ujjaival fenyegeté meg az agrárok kevély vezérét." (70:92.). Utolsóként hadd idézzem Mikszáth Kálmán 1882-ben írt sorait, amelyet Herman Ottó képviselőségének első ciklusában írt: „Hermán Ottó nem tagja a tudományos akadémiának. Ez azonban nem az ő, hanem az akadémia baja. Külföldön még jobban ismerik az ő tudományosságát, mint idehaza; mert minden nagyobb munkáját sietnek lefordítani Európa művelt nyelveire... A nagyközönség kisebb része azonban csak azt tudja talán felőle, hogy a tudományok népszerűsítése körül vannak némelyes érdemei, a nagyobb rész inkább csak mint újságírót és politikust ismeri... Számos beszédet mondott, mióta tagja a képviselőháznak. De azok közül a legjelentékenyebb kétségkívül mai beszéde volt. Szónokilag is szép résznek mondható, hol a közoktatást gúlához hasonlítja, melynek alapja az elemi oktatás, orma az egyetem; de amely gúlában a mi közoktatásunk mai rendszerében sok középréteg egészen hiányzik, másnak csak fragmentuma van meg, míg az orom, a többivel minden összefüggés nélkül a levegőben lebeg." (Mikszáth 63:203—205.). Térjünk még vissza Herman Ottó képviselőházi beszédeinek néhány részletére, amelyekben saját magáról vallott. Még első ciklusában, 1880. november 26-án a filoxeravészről szólván megítéléséről és külföldi útjairól így szólt: „Nem egyszer hallottam a szemrehányást, hogy felfogásom rideg, hogy nincs humanitási érzékem... En a múlt nyáron a külföldön tett utazásaim alkalmával bámulattal tapasztaltam, hogy ... azokról a mik Magyarországon történnek, a külföldön absolute semmit sem tudnak" [78—81:14.]. Köztudott, hogy állami elismerést kitüntetést nem fogadott el, ezt is elmondta néhányszor a házban: „Magyarországon mindenki tudja, hogy én nem keresek sem minister urnái, sem másnál semmit, szabad munkás voltam eddig, az vagyok ma is és az maradok ezentúl is" [87—92:8.]. Néhány évvel korábban, 1884-ben ugyanezt az állásfoglalását így foglalta szavakba, az állami kitüntetéseket tárgyaló törvényjavaslat kapcsán, utalva Deák Ferencre és Arany Jánosra: „A magam részéről ismételve kijelentem, hogy kitüntetésre semmit sem adok, sem katonaira, sem másneműre. A ki kötelességét teljesíti érje be azzal a tudattal, hogy kötelességét teljesítette, ez az ő érdemének a jutalma, a többi kitüntetés semmi" [84—87:3.]. Másutt is hasonlóképpen nyilatkozott más alkalommal is, pl. amikor Garibalidiról szólt a katonatisztek nyugdíja kapcsán. Tiltakozott még a szabadkőművesség ellen is: ,Az ötödik vád az, hogy én szabadkőmives vagyok. Én megkínálom a t. képviselő urat szobám kulcsával, összes szekrényeim kulcsával s itt felhivást intézek a szabadkőmivesekhez, hogy akár a múltban, akár a jelenben voltam-e valaha bármely titkos szövetségnek bármi tekintetben tagja? Én súlyt fektetek arra, hogy én semminemű titkos szövetségekben vagy tanácskozásokban nem szoktam részt venni, én nyilvánosan működöm és nyilvánosan vállalom el a felelősséget [1883. november 23. KN. 1881—84. XIII. 209.].
