Szabadfalvi József: Herman Ottó, a parlamenti képviselő (Officina Musei 5. Miskolc, 1996)

II. A POLITIKUS HERMAN OTTÓ

Köztudott, hogy tudósunkat Herrmann Ottó névre keresztelték, s valamikor felnőttkora hajnalán tudatosan hagyta el két kettősbetűből egyet-egyet és kezdte a nevét, úgymond magyarosan Herman-nak írni. így adódik az az érdeksség is, hogy a Miskolc-alsóhámori temetőben, az egymás melletti két síron apja és fia neve másként van írva. Első beszédeinek ismertetésekor említettem már, hogy a Képviselőházi Naplóban is, 1879-ben és 1880-ban, sokáig Herrmann-nak írták a nevét. Felvetődik továbbá az is, hol és mikor tanult meg magyarul? Valószínűleg már apró gyermek korában, még a Miskolcra áttelepülés előtt, tehát Breznóbányán. Azt, hogy már korán tudott magyarul, az MTA Kézirattárában őrzött írásai is tanúsítják, bár édesanyjával, annak haláláig német nyelven levelezett. Kezdeti naplótöredékeit és verseit is hol német, hol magyar nyelven írta. Érdekes utalást tett 1883-ban a nyelvtudásra és a nyelvtanulásra: „... a gazdagabb szülő fogad gyeremekei mellé egy bonnet s azok játszva megtanulják a német nyelvet, a szegényebb ember pedig cserébe adja gyermekét a Szepességre" [KN. 1881—84. XI. 290]. A nyelvtanítás középiskolai gyakorlatát rossznak minősítette. Valószínűleg anyanyelvi fokon beszélt németül és magyarul is. Képviselőházi beszédei ezt igazolják. A szepességi szászok nyelvtudásáról és a saját származásáról is említést tesz beszédei egyikében (1880. március 12.): „... a midőn a magy. kir. természettudományos társulat kiírta a maga vállalatait, felszólította a Magyarországon élő szakembereket az abban való részvételre; a mennyiben azok régebbi elemekből kerültek ki, egytől-egyig német nevű emberek voltak, magam is az vagyok; és csak mióta a kolozsvári egyetemen a magyar elem is részt vesz és mióta az alföldi elem a magyar szellemet hozta be a kolozsvári egyetemre, a legközelebbi vállalatokban, már mindjárt volt alkalmuk tőrölmetszett magyar neveket is találni" [78—81:5.]. Beszédeiből értesülünk szerény anyagi lehetőségeiről, sőt folytonos gondjairól. Képviselősége első évében 1880. április 19-én pl. alultápláltsága okára hivatkozott: „Midőn magam, mint a múzeum segédőre, 600 frtra voltam szorítva, midőn nem volt módomban keresetemet szaporítani, valahányszor beteg voltam, az orvos véleménye mindig az volt, hogy az alap ok a rossz táplálkozás és az egészségtelen lakás" [78—81:10.]. Helyzetét két év múlva így jellemezte: „Én azért nem nősültem meg, mert én részemről, mint múzeumi tisztviselő, egyszersmind állami tisztviselő voltam és az önök rendszere nekem sohasem adta meg azt a kellő alapot, a melyen családot alapíthattam volna" [81 — 84:3.]. Anyagi helyzete — úgy tűnik — később sem javulhatott, 1894. november 30-án ugyancsak utalt rá, egy névazonosság illetőleg névtévesztés kapcsán. Tudatában volt romló hallásának is, arra is utalt jónéhány beszédében. Először 1884. október 23-án utalt rá: „És mint a vakulónál megvan ez, ép úgy megvan a süketülőnél is. Én tisztán tudom és látom sorsomat, hogy nekem néhány év múlva múlhatatlanul, tökéletesen meg kell süketülnöm és én arra az esetre gyűjtöm magamba a hangok világát a természetben, a társadalomban mindenütt, a hol rá akadok, még ebben a törvényhozásban is, hogy majd akkor, abban a nagy csendben, a szavakból, melyeket már csak olvasni fogok, következtessek a hangra s annak a hangnak az igazságára, őszinteségére" [84—87:1.]. Hasonló költői stílusban nyilatkozott meg 1891. július 28-án is: „Engedje meg a t. ház, hogy subjectiv hangokat is vegyíthessek szavaimba. Folyik ez az ember állapotából, még az ember physicumából is. Ha valaki jól tudja, hogy reá nézve, nem is oly hosszú