Szabadfalvi József: Herman Ottó, a parlamenti képviselő (Officina Musei 5. Miskolc, 1996)
I. HERMAN OTTÓ KÉPVISELŐHÁZI TEVÉKENYSÉGE
legtökéletesebb közönnyel, hogy ne mondjam megvetéssel viseltettek az összes rendjelek és czímek iránt. Hogy praegnans példát hozzak fel, a magyar typus valóságos kifejezője mindenesetre Deák Ferenc volt, a ki nem fogadott el rendjelet. Másik volt Arany János, a ki fájó szívvel, csak hogy meg ne sértse a Felséget, elfogadta ugyan, de soha mellére nem tette." Véleménye megmagyarázza azt a szokását, hogy hivatalos, államhatalmi szervtől ő sem fogadott el soha kitüntetést! Szóvá tette azt is, hogy az értelmiségiek között újabban akadnak, akik kitüntetésnek tekintik a rendjeleket, és különbséget tett a hagyományos és az újonnan meghonosítandó kitüntetések között (KN. 1884—87. II. 106—107.). 1884. decemberi beszédsorozatát ugyancsak a következő napon, tehát 11-én folytatta; ekkor az ország közegészségügyének helyzetével foglalkozott [4], hivatkozva a belügyminiszter jelentésére, mely „szerint a halandóság óriási számai vannak kitüntetve és ... hogy Magyarország a jövő évben egy iszonyatos járvány által legalább is érintetik". Adatokat sorol fel a gyermekhalandóságra, amely Békéscsabán a legnagyobb, néhány év alatt az iskoláskorúak száma az országban pl. 43.000-rel csökkent. Az egészségügyi helyzetnek is mindig a társadalmi hátterét látta és láttatta: „T. képviselőház! Ez ennek a mi társadalmunknak egy valóságos átka. Ámde hol van az a hatóság, hol az a felvilágosító rendelet, a mely az ilyenre terjesztené ki figyelmét?" A városok, közöttük a főváros közegészségügyi helyzete rossz, felvilágosító, ellenőrző munka nem folyik. Budapest egyes részeinek helyzetéről így szólt: „Felkérek bármely képviselőt, méltóztassék betekinteni az árvíz előtti félig süllyedt házakba, azoknak udvaraira, lakásaiba. Ezek már tárt karokkal várják a cholerát. Nem beszélek azokról a hajlékokról, hol 50-60-90 ember van összezsúfolva 5-6 quadrátöl területre... Méltóztassék benézni Budapest gyáraiba, hol a munkások télen, nyáron sötét, szellőzetlen hajlékokban félmeztelenre vetkőzve kénytelenek dolgozni, mert a hőséget ki nem állhatják, a szükséges levegőt meg nem kapják." De nem sokkal különb a helyzet egyes központi irodákban sem: „Hisz itt a híres postapalota; összes tisztjei vakká írják magukat, ott sem szellőztetés, sem világosság azokon a helyeken..." (KN. 1884—87. II. 127—130.). December 17-én kétszer is felszólalt; először „hydrographiai intézet" létrehozását szorgalmazta, tulajdonképpen nem először [5], amely árvízelőrejelző feladatot látna el. Elmondta, hogy az árvízsújtotta időkben bizottságot is hoztak létre ennek előkészítésére. Nem tartotta megfelelőnek a minisztériumban működő osztályt (KN. 1884—87. II. 240—241.). A másik felszólalásában [6] a Szamos szabályozásáról és az Ecsedi-lápról beszélt. Arra igyekezett rámutatni, hogy a lokális árvízszabályozás nem oldja meg az Alföld vízügyi problémáit. Személyesen is felkereste az Ecsedi lápot, amely tulajdonképpen egy történeti nevezetességű Rákóczi várat vesz körül. Ma már érdekes az az arány, amikor azt mondja, hogy a láp az ország közepén helyezkedik el. Rámutatott arra, hogy tulajdonképpen a Kraszna táplálja, s ha annak vizét egy csatornával továbbvezetik, fokozatosan kiszárad a történeti lápvidék, és „a széleken óriási földterületek volnának nyerhetők, valóságos termőföldek. Tehát a magam részéről kifejezem azt, hogy én úgy a Szatmármegyei magyarság érdekében pártolom, hogy a legközelebbi eshetőségek ellen költségvetések szavaztassanak meg..." (KN. 1884—87. II. 254—255). A következő napon (1884. december 18. KN. 1884—87. II. 270—271) a Duna-szabályozás jobb megszervezését támogatta.