Szabadfalvi József: Herman Ottó, a parlamenti képviselő (Officina Musei 5. Miskolc, 1996)

III. HERMAN OTTÓ KÉPVISELŐHÁZI BESZÉDEI

valóságos granicsár-rendszerhez, amely kine­vezte a családfőt is, a melynek a család min­denben alá volt vetve. (Élénk tetszés a szélső baloldalon.) Vegyük már most a harmadik szempontot. Ez a szempont az, a mely a nemzetben egy plasticus massát lát, s mely több-kevesebb ne­meslelkűséggel, több-kevesebb akarással és legtöbbször nem-tudással próbált formálni be­lőle valamit. Talán nincs jelenleg Európának egyetelen egy nemzete sem, amelyet annyiszor tekintettek volna plasticus massának, mint épen a magyar nemzet. Gondoljanak önök csak II. József kísérlete­ire, (Igaz! Úgy van! a szélsőbalon.) a ki plasti­kus massát látott e nemzetben s át akarta for­málni németté; (Igaz! Úgy van! a szésőbaloldalon.) gondoljanak vissza mind­azokra a kísérletekre, melyek nemcsak a Bach­korszakban történtek, sőt nézzék azt az átgyúrá­si processust, a melyet tizenöt éven át Tisza Kálmán megkísérlett. E kísérletek mind plasti­cus massának tekitik e nemzetet s megfeledkez­nek arról, hogy ez egy élő Organismus, a mely fejlődni akar s melynek fejlődni joga s fejlődési térre szüksége van. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) T. ház! Mit tartok én közigazgatásnak és a közigazgatás lényegének? S ne méltóztassanak szerénytelenségnek venni, ha megmondom, ha én erre súlyt fektetek, mert ez elvégre köteles­ségem, ha már állást foglaltam a kérdésben. Ha elképzeljük azt, hogyan keletkezett az emberi társadalom: hát be kell vallani, hogy ez nem egy mesterséges, nem egy véletlen proces­sus, hanem fejlődésmenete és eredménye s hogy ennek törvényei mások nem lehetnek, mint a családéi. Ott, a hol a családok felszapo­rodtak s ezek bizonyos körülmények és viszo­nyok hatása alatt, egy nagyobb mérvű egységet alkottak, ott a családoknak közös érdeke vált az administratio csírájává. ... T. ház! Ha már én a fejlődési viszony szempontjából tekintem a dolgot, ki kell emel­nem, hogy az előadó úr és a ministerelnök úr is hivatkozott a történetre, sőt a ministerelnök úr odáig ment, hogy azt mondta, hogy az ősi vár­megye a legrégibb időben nem is volt administ­rativ intézmény, hanem az egy várterület, tehát egy bizonyos territoriális fogalom volt. Én most nem foglalkozom azzal, t. ház, hogy mennyiben igaz ez, mennyiben nem; hanem egyszerűn acceptálom a t. ministerelnök úr ezen definitióját és constatálom, hogy ez az eredetileg territoriális fogalom az idő során ki­fejlődött nemcsak administrationalis apparátus­sá, hanem a közszabadság valóságos bástyájá­vá. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) Hát lehet-e tagadni, t. ház, hogy annak a nagy, fel­séges felbuzdulásnak, mely 1848-hoz vezetett, más volt a fészke és tulajdonképeni központja, mozgatója és összefoglalója, mint a magyar megye? (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) És mi volt ennek a mozgalomnak tulajdonképe­ni nagy triumphusa? Szerintem az, hogy az az átalakulás, mely Európa minden nemzeténél, mely erre az ösvényre lépett, véres forrada­lomra vezetett, nálunk a megye közbenjárása, segítsége folytán, az eszmék terjesztése és a megyei elemek belevonása útján, mondom ná­lunk vér nélküli forradalmat eredményezett, mely egészen békésen fejlődött és végződött. Hogy ez átalakulásnak nem nyerhettük [295] meg minden áldását, a mely következett volna, annak nem a magyar megye, nem a magyar nemzet az oka. (Igaz! Úgy van! a szélső balol­dalon.) A t. ministerelnök úr tehát nem fogja ta­gadni, hogy a terület fogalmától 1848-ig az én tételem áll, hogy ti. fejlődés maga következett be és fokról fokra magasabbra hágott. A mellett benn van annak a megyének a fogalmában az, hogy a frictiókat lehetetlenné teszi. Ha valaki még ezután is tagadja ezt, akkor én még egy közelebb fekvő bizonyítékra va­gyok bátor a t. ház figyelmét felhívni: és ez az átgördűlés a Bach-rendszerről az újabb alkot­mányos rendszerbe. (Helyeslés a szésőbalon.) Méltóztassék elgondolni, hogy ha ez az átala­kulás magyar kinevezési rendszer mellett kö­vetkezett volna be: akkor az átgördűlésnek ok­vetlenül véresnek kellett volna lennie. Azonban mikor a Bach-rendszer és a provisorium letűnt, vájjon mit csinált Magyarország? A kinevezési rendszer elsöprésével helyére állította a közbizalmat, kijelölte azokat a functi­onariusokat és nemzeti erőket, a melyeket a közélet vezetésére képeseknek tartott, megvá­lasztotta és az apparatus minden zökkenés és minden frictio nélkül működni kezdett és mű­ködött úgy, hogy valósággal békés fejlődés kö­vetkezett be az egész vonalon. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) Ez a megye értelme! Ezzel szemben, t. ház, mit vitatkozzam én a túlsó oldallal, a mely még most is, a midőn már rég be van bizonyítva, hogy Európa összes el-

Next

/
Oldalképek
Tartalom