Szabadfalvi József: Herman Ottó, a parlamenti képviselő (Officina Musei 5. Miskolc, 1996)

III. HERMAN OTTÓ KÉPVISELŐHÁZI BESZÉDEI

csakugyan a vallási téren megoldásokhoz akarunk jutni, ha azt akarjuk, hogy tartós, szilárd alapokra lerakott valóságos vallási béke legyen, nincs más mód, mint az, hogy azt oda kell irányítani, a hova tartozik, az emberiség benső érzetébe, nem pedig az anyagi versenyhez, a világi hatalom kifejezéséhez kötni. És ha ez igy van, akkor igenis követelni kell a vallásszabadságot, nem mint frásist, hanem instituálva akkép, hogy háborgatok az állam érdekébe sohase nyúlhassanak bele, másodszor pedig ki kell mondani a polgári házasságot és az anyakönyveknek világi hatóság által való vezetését. És midőn polgári házasságot mondok és rá adom szavazatomat, világosan és nyíltan kijelentem, hogy Irányi Dániel t. képviselőtársam határozati javaslatát abban a hitben és meggyőződésben irtam alá, hogy határozati javaslatában a polgári házasság alatt ő is a kötelezőt értette és nem mást. (Helyeslés a szélső baloldalon.) ... 1887—1892. 15. A Néprajzi Múzeum létesítéséről 1890. november 29. KN. 1887—1892. XX. 215—218. [215] T. ház! Azt gondoltam, hogy teli mezőt fogok magam előtt találni, melynek kalászaiba — hogy a t. minister ur hasonlatával éljek — csak bele kell majd nyúlnom. S ime le van tarolva az egész mező és nekem csak az ittott maradt kalászokat lehet összeszednem, hogy mégis hozzá szólhassak a vita során felmerült tárgyhoz, kivált pedig a nemzeti múzeum ügyéhez. Mindenekelőtt bátor vagyok kijelenteni, hogy az ily vitáknak nálunk sajátságos charactere kezd lenni. Pulszky Károly t. képviselőtársam nagyon helyesen érintette ugyan a könyvtárak szükségességét különösen arra való tekintetből is, hogy ezek igazán hozzáférhetők legyenek és hogy tehát ne a közönség alkalmazkodjék egy intézet hivatalos óráihoz, hanem élvezhesse ezt az intézetet akkor, mikor ráér, a mi egészen helyes is. De a mi jellemzi ezeket a dolgokat, az mindenkor az, hogy mi mindig csak a főváros, csak a központ szempontjából beszélünk. (Igaz! jobbfelől.) Bátorkodom megjegyezni Pulszky Károly képviselő unal szemben, hogy én a magyar tudományosság gyarapodását nem ott keresem, hogy csak a fővárosban legyen a hozzá való alkalom, hanem kell, hogy az decentráltassék és minél több ponton, minél több könyvtár váljék hozzáférhetővé országszerte. Thaly Kálmán tisztelt barátommal szemben megjegyzem, minthogy ő megnevezett hogy én a galeira-rendszert több oknál fogva hoztam fel. Az első ok egyszerűen az, hogy minden intézetben első dolga a rendelkezésre álló tért kihasználni és minthogy a múzeum termei igazán olyanok, hogy a galeri a-rendszert elbírják, azt hiszem, hogy e helyet fel kell használni. De a galéria-rendszert még más okból is említettem fel. Megvallom, hogy tiszta Opportunismus volt; mert valahányszor mi közművelődési dolgokról tárgyalunk, különösen a jelenlegi cultusminister alatt, a refrain mindig egy, ti. ezek a dolgok szépek, a magyar culturára nézve okvetlenül szükségesek, igyekezni kell, hogy megteremtsük, de ezekre pénz nincsen. Ezt tekintve, nem merem kérni a külön képtárt, nehezen kérem a külön természetrajzi muzeumot, mert minél inkább kivánom ezeket az intézeteket, annál inkább kell tartanom attól, hogy sokat kérve keveset nyerünk, hogy még a galéria-rendszert sem fogjuk kihasználni. ... [216] Én tehát kérem a t. házat, méltóztassék már egyszer elfogadni azt, hogy a magyar „Nemzeti múzeum" segédőrei tudománynyal foglalkozó férfiak és hogy azzal a 900 forinttal őket évenkint itt a központban a tudomány számára nem lehet ugy tartani, mint eddig, hogy továbbá itt valósággal egyetlen intézetről van szó és egy csekély hivatalnoki karról, hozzá még olyanról, a melynek még kilátása sem [217] lehet arra, hogy egyhamar magasabb cathegoriába jusson s a melynek öt évig kell szolgálnia, hogy fizetése 100 forinttal javuljon. Méltóztassék ezt tekintetbe venni és ehhez képest cselekedni. (Általános helyeslés.) ... A néprajz újabb időben, mint tudományszak rendkivül fontosságot öltött, még pedig méltán; nincs nép, a mely megvethetné azt, a mit ethos-nak nevezünk, mert ha nem ismerjük a népet, legyen a saját népünk is, helyesen fel nem foghatjuk semmi viszonyában. Már most, buzgó emberek neki dőltek a dolognak, felbuzdulva a külföldön mindenütt megindult mozgalomtól, nálunk is megkisérlették, hogy a néprajznak alapot rakhassanak, hogy e tudományszak fejlődésnek induljon. Megalakult egy társaság, eljártunk benne — én is, mások is — voltunk a közoktatásügyi ministernél, irtunk memorandumot, tartattunk felolvasásokat, szóval minden lehető megtörtént, a resultatum pe-