Szabadfalvi József: Herman Ottó, a parlamenti képviselő (Officina Musei 5. Miskolc, 1996)

III. HERMAN OTTÓ KÉPVISELŐHÁZI BESZÉDEI

1887—1892-es ülésszak 1887—92. 1. A filoxeráról az 1889. évi költségvetés kapcsán 1889. május 17. KN. 1887—1892. XII. 42—44. ... [42] Mikor a phylloxera Magyarországon felvetődött, a szakkörök ép ugy, mint a gazdaközönség teljesen tájékozatlanok voltak a baj iránt. A kik leginkább foglalkoztak már e bajjal, azok a francziák voltak és itt akkor első remediumként hosszas tanácskozás és kutatás után az irtási eljárásban állapodtak meg. A Magyarországon folytatott tanácskozásokon különösen boldogult báró Kemény Gábor minister ugy gondolkozott, hogy nálunk Magyarországon mást nem lehet tenni mint a mit tesznek a francziák, vagyis tessék a francziákat utánozni. De ezen nézet ellen volt Magyarországon mindjárt egy nem nagy de eltökélt oppositio a mely a növény- és állatbiologiából indulva ki, kimondotta azt, hogy nincs ezen a világon eljárás, a melynek segítségével ezt a föld alatt tenyésző, majdnem microscopius és partenogenetice szaporodó állatot biztosan ki lehet pusztítani. Egy köbméter földből laboratóriumban lehet, de a hegyeken végig teljesen lehetetlen. A megállapodás azonban az volt, hogy nekünk a francziákat kell követnünk és ebben implicite az foglaltatott, hogy Magyarországon soha sem lehetnek oly szakemberek, kik esetleg mélyebben láthatnak a dolgokba mint a francziák. Akkor azt az eltökélést Magyarország a zárszámadások tanúsága szerint sok 100,000 forinttal fizette meg. Magyarország ezekkel az összegekkel szegényebb lett a phylloxera azonban szaporodott, mint azelőtt. Következett azután a második phasis, midőn báró Kemény Gábor a ministerségtől viszszalépett és utána következett gróf Széchenyi Pál. Gróf Széchenyi Pál kijelentette, hogy ő nem az irtási eljárásnak barátja hanem az akkori oppositio álláspontjára helyezkedik, mely egyszerűen az volt, hogy a magyar szőlőket nem kell kiirtani, hanem minden módról kell gondoskodni, hogy fentartassanak. Akkor került elő legelőször az amerikai vessző kérdése. Én akkor a minister urat figyelmeztettem és kértem arra, hogy miután mi, kik a dologgal szakszerűen foglalkozunk, jóslási tehetséggel nem bírhatunk, mert a dolog tisztán inductiv, vagyis tapasztalati, kísérletek tétessenek ugyan, de ne tétessenek nagy értékben, mert ha ki van mutatva egy fajról, hogy Amerikában ellenáll, nagyon kérdéses, hogy Magyarországon is ellen fog-e állani; sőt ha egy faj ellenáll Francziaországban, még akkor is kérdéses, vájjon ellen fog-e állani Magyarországon? Ez tehát, t. ház, elhatároztatott s megkezdődtek a valóságos rationális alapon folytatott kísérletek. De természetes dolog, t. ház, a mint az az irány el volt fogadva, Francziaország részéről megindult az óriási reclam s kezdték kínálni Magyarországon fűnek-fának az ellenálló fajokat, hiábavaló volt minden figyelmeztetés. Megmondtuk a gazdáknak, hogy a franczia bortermelők egy része már nem is akar sem szőlőt termeszteni, sem bort szűrni, mert beéri azon haszonnal, melyet a vessző után kap. Hiábavaló volt. De, t. ház, a közönséges életben, de különösen a mai korban egészen megszokott jelenség, [43] hogy az élelmesség a reclamhoz folyamodik s az legtöbbször csak azt lesi, hogy pénzt kapjon s nem bánja, ha az, a ki adta, elpusztul mellette. Azért igen nagy hibát követett el a minister akkor, midőn beleegyezett, hogy az amerikai vesszők millió számra szállíttassanak be az országba, mielőtt még tudhattuk volna, hogy ezen vesszők milyen magatartást fognak tanúsítani itt a magyar földben. S malmost, t. ház, előállott egy nagy dilemma, felállíttatott a farkasdi telep, melynek feladata volt a phylloxera pusztítását, illetőleg az amerikai szőlővesszők magatartását lépésről-lépésre követni. Minél régibb az ilyen telep, annál becsesebb, mert annál több esetből tudjuk, hogy a tőke el-