Szabadfalvi József: Herman Ottó, a parlamenti képviselő (Officina Musei 5. Miskolc, 1996)

III. HERMAN OTTÓ KÉPVISELŐHÁZI BESZÉDEI

családapák árváinak és özvegyeinek vájjon mi sorsuk lesz. Azt mondták, majd gondoskodás fog történni az árvák és özvegyekről. ... [9] T. képviselőház! Lelkem legmélyéből tiltakozom az ellen, hogy akkor, a mikor itt minden alkalommal felhangzik egy szó, Széchenyi István szava, melyről már azt mondjuk, hogy oly közhely, hogy már talán nem is jó mindig felhozni, tudniillik, hogy „még az apagyilkosnak is meg kellene kegyelmezni, oly kevesen vagyunk!" akkor az önök lelkiismerete megengedi azt, hogy önök belenyúljanak a magyar nép házi tűzhelyébe és állítsák ki a családapát háborúba, a mely sohasem volt e nemzet czélja és nem is lesz. De hisz nem is lehet akkor, a mikor önök kénytelenek bevallani, hogy önöknek sem a háború megizenésére, sem megszüntetésre, sem irányára semmi befolyásuk nincs; hogy itt nem létezik nemzeti hadi politika, hanem csak dynasticus családi politika, hogy itt senki sem tudja megakadályozni azt, hogy törvényt sértve, szolgáljanak annak a bálványnak, a mely a földi dicsőséget felkonczolt emberi testekre építi. (Tetszés balfelől.) És folyamodnak fogásokhoz, mint tegnap Zichy Antal t. képviselőtársam, (Halljuk! balfelől) a mikor erről az oldalról felhozatott az, hogy igenis szükséges, hogy a népfelkelés is szerveztessék, de szerveztessék valósággal nemzeti értelemben, nemzeti, szent és nagy czélok megvalósítására és akként, hogyha már arra kerül a sor, hogy a családapa is kiszálljon a csatasíkra, akkor a valódi, igaz nemzeti czél ki legyen tűzve, az eszme ki legyen mondva, oda legyen irva a zászlóra. És a t. képviselő ur azt mondja: szép és magasztos az valósággal, mikor nehéz időkben azután felhangzik: „Mindnyájunknak el kell menni." De t. képviselő ur, a mi e sor előtt áll, az soha sem fog ugy hangzani, hogy: „Zichy Antal azt üzente" és még kevésbé, hogy: „Fejérváry azt üzente"; hanem tessék azt mondani, hogy „Kossuth Lajos azt üzente" és meglesz a lelkesedés. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) Mert itt nem a személy dönt, hanem dönt az eszme és tudjuk jól, hogy most valahányszor azt mondja a sirva vigadó magyar, hogy „mindnyájunknak el kell menni", nem lebeg előtte a császári és királyi egyesült birodalom, hanem egyenesen ezen nemzetnek szent jogai lebegnek, a melyeket újból és újból megcsorbítanak, hogy utolsó cosequentiában még a család szent tűzhelyét se kiméljék meg, ez a czélja ezen törvény javaslatnak és én erre szavazatomat nem adom. (Élénk helyeslés és éljenzés a szélső baloldalon.) 1884—87. 31. Interpelláció a közös hadsereg ügyében 1886. október 13. KN. 1884—1887. XIII. 242—246. [242] T. képviselőház! Talán joggal mondhatom és állíthatom azt, hogy igen ritkán foglalkozik a magyar törvényhozás egy kérdéssel, a mely általánosan, tehát nemcsak e házban, hanem a közvélemény ítélőszéke előtt is oly mélységes mélyen tárgyaltatott és meg világíttatott volna, mint a melyről ma a képviselőház tanácskozik. ... [243] Már most, t. képviselőház, én rámutattam az osztrák császár és a magyar király közti különbségre. Mondja meg nekem valaki, hogy melyik eszme legyen az, a melyet annak a hadseregnek meg lehet adni, hogy abban az a lelkesedés támadjon, a mely a német tábort vezette. Hát, t. képviselőház, ilyen eszme annak a hadseregnek egyáltalában nem adható. És miért nem adható? Nem adható annál az ellentétnél fogva, a mely már a közönségben egymagában benne van, mert az a történelem bizonyítja, s mi keservesen tapasztaljuk, hogy az osztrák érdek és a magyar érdek egymástól sokszorosan elüt. (Igaz! a szélső balon.) Tehát t. képviselőház, ott, a hol a hadsereg, ha az általános védkötelezettségen alapul, tehát már polgári jel legel is bir, az ő actiójában egységes eszme által össze nem tartható, az által nem fejleszthető, az által fel nem tüzelhető, győzelemre nem vezethető; vájjon mi az, a mi azután egy ilyen hadsereg fölött szükségképen dominál? Dominál az, a mit a t. honvédelmi minister ur itt e házban egy tárgyalás alkalmával igen praegnanter kifejezett és a mi, fájdalom, a ház túlsó oldala részéről rendkivül nagy tetszésben részesült. Ez az volt, hogy azt mondta: „a katona ne politizáljon, hanem legyen katona, a német győzelmet nem aratta a lelkesedés, hanem a kötelesség és vasfegyelem, tehát ezt kell kivánnunk". ... [244] Hát, t. ház, a közös hadsereget egyáltalában soha semminemű szellem áthatni nem fogja már összealkotásánál fogva sem, a meggyökeresedés lehetetlen oly testületnél, a mely oly természetellenes alapon van összekényszerítve; de önmagától jön létre és rögtön keletke-