Szabadfalvi József: Herman Ottó, a parlamenti képviselő (Officina Musei 5. Miskolc, 1996)

III. HERMAN OTTÓ KÉPVISELŐHÁZI BESZÉDEI

szolgálat és erre én azt mondottam a ministerelnök urnák, előre látva a bekövetkezendőket, azt mondottam: egy jó szolgálat van, a mit tehet, elismerem és ez az, hogy hagyja el a helyét. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon, derültség a jobboldalon.) Ebben az irányban tovább menni nem akarok. Én nagyon sajnálom, de nem tartom elégnek, hogy itt amaz oldalról, emez oldalról felemelkednek az emberek, a kik egymás ellen fordulnak a helyett, hogy a baj kútforrása ellen fordítanák figyelmüket, a helyett, hogy azt mondanák: a helyzet keserűsége épen a Tisza Kálmán tradítionalis politikájában rejlik. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Az első akadály, mely elhárítandó, ez. A t. ministerelnök ur a törvényjavaslatot az antisemitismus ellen és a zsidókérdés orvoslására szánta. Ezt tagadni nem lehet. Az összes tárgyalások e körül folytak, az összes hangok, melyeket a törvényhozás mind a két házában hallottunk, egyenesen erre mutatnak. Hanem t. ház, én nem tartom helyesnek és nem tartom lehetségesnek, hogy ilyen dolgok felett ilyen könnyű szerrel és nem habozom kimondani, ilyen felületesen igyekezzék a törvényhozás átsurranni, mint a hogy épen most a t. ministerelnök ur tervezi. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Mert a ki a zsidókérdést csak a kerepesi-uti, vagy a zala-somogyi zavarok történelme szempontjából veszi, meghiszem, hogy nem fog magasabbra emelkedni, mint a t. ministerelnök ur, kinek egyedüli politikája a sic volo és ha nem megyén, akkor rukkoltatja a katonaságot. Ilyen súlyos kérdésben, mikor a társadalom legérzékenyebb részében ti. vallási érzületében érintve van, az eljárás nem elégséges, hanem kötelessége mindenkinek elmenni az okok főkutforásáig, nem csak a magyar társadalom szempontjából, nemcsak a concret esetekre czélozva és csak ugy tekintve a dolgot, hanem ki kell vetkőztetni a történelmi tényeket minden sallangból, mely azoknak megértését és világossá tételét akadályozza és akként kell praecisirozni a situatiót, azt, mi a teendő. Én az emberi nem fejlődésében, különösen pedig történeti fejlődésében, mely elvezette idáig, a hol van a civisatio, három nagy epochát különböztetek meg. (Halljuk! a szélső baloldalon.) E három forduló pont elseje a krisztusi forradalom. Mi ellen fordult az? Fordult a fariseismus ellen, fordult az ellen, hogy a zsidóságnak hit- és törvénykönyve feudalismust űzött az egész emberiséggel szemben, mikor választott népről beszélt, melynek érdekében a sz. Írásban, Mózes könyvében felállított Isten a föld többi népeit mind kiirtani törekedett, mely választottság kedvéért nem kímélte az elsőszülötteket és egész népeket elárasztott pestissel. (Simonyi Iván: Helyes! Élénk derültség.) Én a krisztusi tanban nem keresem a ritualismust, én nem keresem a vallási sallangot, nem keresem azt, a mi az embernek belsejében él, a mi a társadalomra nem hat ki, hanem keresem azon sarkalatos elvet, a mely a mai modern társadalomnak alapelve: az általánosan kötelező emberi szeretetet, a melyből fejlődik a jogegyenlőség, a szabadság, testvériség és egyenlőség. (Élénk helyeslés a szélső balfelől.) Ez az a haladás, a melyet a krisztusi tan feltüntet a régi tannal szemben. A második epocha volt a protestantismus forradalma. Miért? Mert az emberi nemben lakozó fékezhetetlen hatalom és kizsákmányolási vágy, arra birta a hatalom birtoklóit, hogy a lelkiismeretet terrorizálják, hogy az inquisitiókkal és máglyákkal maguk alá hajtsák a tömeget és az emberiséget zsákmányolják ki. A protestantismus elérte azt, hogy a lelkiismereti szabadság kimondatott. És ha e czímen nem is lehetett többé mindent elérni, a zsarolás és szolgaságba döntés csökkent és megkönynyebbült a helyzet. A harmadik epocha a franczia forradalom. Mi ellen fordult az? Fordult a föld és a birtoklás feudalismusa ellen, mely a szabad földön jobbágyokat és rabszolgákat décrétait. Vájjon miért? Hogy kizsákmányolhassa. És vájjon ezen egész lánczolat, a mely innen kibontakozik, nem világosan mutatja-e azt, hogy a sarkalatos alapelveket kell venni a mozgalmakban és nem kell az epizódokat domináló helyzetre fektetni a súlyt. A mi szabadságharczunk t. ház, csak folyománya volt a franczia forradalomnak, a melylyel egy elmaradt nép utóiérte azon nagy nemzetet, a mely a mozgalmakat hamarább kezdette és sikert aratott. És ha mi a mai modern társadalmat, annak irányzatait és törekvéseit veszszük, vájjon hová fogunk jutni és miféle tanulságok azok, a melyeket mi a mai kor áramlatából kivehetünk? A legújabb kor fejleményei egyenesen rámutatnak arra, hogy ma a domináló helyzetre