Szabadfalvi József: Herman Ottó, a parlamenti képviselő (Officina Musei 5. Miskolc, 1996)

III. HERMAN OTTÓ KÉPVISELŐHÁZI BESZÉDEI

rete volt kötve a nyelv ismeretéhez és a ki ezekben előkelő álláspontra helyezkedett, azt az akkori idő kiválóan tudós művelt embernek, il­letőleg tanárnak ismerte el. Ámde t. ház, hogy ha ma saját viszonyainkra vonatkozólag felvet­jük a kérdést, hogy mi lehet a mostani tanár­képzésnek voltaképeni basisa, mik legyenek azok az eszközök, a melyeknek segítségével a tanár megnyerheti azt a qalificatiót: a classicu­sok helyén kellene keresnünk és találnunk a tu­dománynak az új kor követelményeihez alkal­mazott oly forrásait, melyekből az illetők biztosan meríthetik a tudást. Ez t. képviselőház, első sorban a tanterem és a laboratórium, a tanár előadási képességé­nek kérdése. De véghetetlen fontosságú a tan­könyv kérdése is. És ha t. képviselőház a lege­lőrehaladottabb nemzetek tanügyi irodalmát tekintjük: constatálni fogjuk, hogy ott a felfo­gás a tankönyvek tekintetében más, mint ná­lunk, a hol egyáltalában valami egészséges fel­fogás alig-alig jelentkezik. T ház! Én nem akarok most sem tudo­mányszakokra utalni, sem egyes egyetemeket — három van összesen — bonczkés alá venni, de constatálom, hogy vannak igen fontos dis­ciplinák, a melyeknek tanárai husz év óta, vagy még régebben is működnek s a melyekre vonat­kozólag magyar tankönyv egyáltalában nem lé­tezik. Már pedig t. ház, hogy ha a képesített közép­tanodai tanároknak az életbe való kibocsátásáról [71] s ha arról van szó, hogy ezek kezére bizassék az új nemzedék vezetése: akkor meg kell adni azokat az eszközöket is, a melyekhez folytonosan visszatérhet a tanár, ha lankadni kezd szellem­i ereje, vagy ha szükségesnek érzi azt, hogy ő a tudomány haladásából merítse az eszközt, a mely­lyel saját maga tanításátjavíthassa. Nálunk t. ház, fájdalom, alig kivételesen lé­teznek tanárok, a kik követnék azoknak a kül­földi igazi tanférfiaknak példáját, a kik tanszé­küket elfoglalva, első kötelességüknek ismerik azt, hogy tankönyvet írjanak és ezen tan­könyvnek javításán, kiépítésén, egész életükön át fáradoznak. Alig kivételként lehet minálunk erről szó; és én megvallom t. ház, hogy egyedül csak azt is tekintve, hogy most a középiskolai tanárnak ezek a becses eszközök úgyszólván ki vannak véve a kezéből, szövetkezve még avval, hogy egy valósággal könynyelmű tanárképzés, a mely eddig divatozott, betöltötte Magyaror­szág középiskoláinak cathedráit nagy számban korra és képzettségre nézve mondhatom, éret­len elemekkel, hogy abból bontakozik ki egy baj, melyet a magyar cultura és civilisatio még sok éven keresztül meg fog sínlcni. Orbán t. képviselőtársam ráutalt, hogy mily tövises az a tanári pálya, hogy nem kellemes kötelességeinél, feladatánál fogva. De t. ház, contemplálni kell oly tanárkép­zést és egész erővel azon kell lenni nem csak a törvényhozásnak, hanem a mívelődési factorok­nak egyáltalán, hogy a középiskolai cathedrát csupán csak oly férfiak foglalhassák el. kik a tudományos anyagon kivül az oktatásban egy nagy nemzeti missiót látnak és kik, midőn erre a cathedrára kerülnek, nem csak a kellő tudo­mányos qualificatióval bimak, hanem birnak életismerettel és élettapasztalással is, hogy ak­ként élő hatást gyakorolhassanak az ifjúságra. Követelni kell ezt t. ház, annyival is inkább, mert a már egyszer bevett és beismerem, többé ki nem kerülhető, n. szakoktatás, a mely beho­zatott a középiskolánál is, csökkenti azt a köz­vetlen behatást, melyet a tanár az ifjúra s annak jellemére gyakorolhat, a mint gyakorolhatta a classicismus korszakában. ... Én, t. ház, fájdalommal constatálom azt, hogy én ismerem nem egy előkelő egyetemi ta­nár lovait, ismerem fogatait, de tankönyveit nem látom sehol. (Derültség a szelő balol­dalon.) T. ház! Én hallgatom és nézem a magyar tudományos akadémiának munkálkodását, a hol kiválóan legfőbb iskolai tanárok szerepelnek és látom, hogy forgácsolják szét erejüket apró­cseprő értekezésekre, melyekről én Ítéletet mondani nem akarok, mert sem helye, sem ide­je annak; a kik épen azért, mert elvont tudo­mányos munkálkodással töltik idejüket, tanári működésükre nem fektetnek elegendő kellő súlyt, az ily apró-cseprő foglalkozással alább szállítják a tudományos niveaut és ez eredmé­nyezi azt a mi már Magyarországon igen nagy veszedelem, ti. az u. n. olcsó dicsőséget, melyet a sajtó támogatásában, fájdalom, oly könnyen megszereznek. (Igaz! Ugy van! a szélső balol­dalon.) Én felkérem a minister uat, legyen figye­lemmel arra, hogy Magyarországon a legfőbb és legfontosabb culturintézet művei tudományt, igaz, de egyszersmind concurrál azzal, mit más nemzeteknél buzgó könyvkiadók teljesítenek,

Next

/
Oldalképek
Tartalom