Szabadfalvi József: Herman Ottó, a parlamenti képviselő (Officina Musei 5. Miskolc, 1996)

III. HERMAN OTTÓ KÉPVISELŐHÁZI BESZÉDEI

ső baloldalon.) Ajánlják a magyar iparnak és kereskedelemnek a képviselő urak és Zichy Jenő képviselő ur is nagy propagandát csinál a dolognak: „Keletre!" mások „tengerre!", mások ismét „Nyugatra magyar!" Bocsánatot kérek, beteg embert nagyútra küldeni nem tanácsos, (Tetszés a szélső baloldalon) már pedig a mi iparunk, kereskedelmünk, melyet mi Keletre, Nyugatra, a tengerre akarunk küldeni, beteg. (Közbeszólás a szélső baloldalról: De mennyire!) [64] Az első követelmény iparunk emelésére szerintem az, hogy a magyar iparosság számára legelső sorban biztosíttassék Magyarország piacza, hogy itt a maga piaczán azon dolgokkal, melyeket produkálni képes, a külföld versenyétől meg legyen óva; és ennek egyszerű megoldása a külön vámterület. ... Nekem t. ház az a megjegyzésem van, hogy a műipamak előtérbe való tolása nem az, a mire Magyarországnak szüksége van. A műipar egyátalában az ipari állapotok felső rétege, tehát már önmagában követeli, hogy egy erős alsóbb rétege legyen. A műipart sehol és soha elszegényedett társadalom nem támogatta, mert hiszen el lévén szegényedve, nem is támogathatja. A műiparnak ott van helye, a hol a társadalom a maga feleslegéből költ, hogy a maga kényelmét megszerezze. Kiába fogunk felállítani ipariskolát, műfaragó intézetet, képzőművészeti akadémiát, a magyar társadalom oly szegény, hogy annak productumait nem vásárolhatja és ennek következménye az lesz, hogy jobb erők, melyek a műfaragó intézetben kiképeztetnek, nem itt fognak megtelepedni, hanem nagyobb ügyességüket kiviszik külföldre, ott fogják értékesíteni. Szerintem e téren csak egy törekvésünk lehet, ti. az ipart ugy felfogni, hogy miként lehet azt elemi vele, hogy mi megerősödjünk, meggazdagodjunk. És itt következik az, hogy mi nyers terményekben vagyunk a leggazdagabbak, tehát a nyers termékek elsőfokú feldolgozása és azoknak ilyen formában nagy tömegekben a külföldre való szállítása volna az irány, a mely Magyarországra valósággal kifizetné magát. Ott látjuk donga — iparunkat és igy száz meg száz egyéb ág, a melylyel nem oda kell törekedni, hogy műfaragványokban a külfölddel versenyezzünk, hanem, hogy iparkodjunk a külföldnek azt nyújtani, a mit ő magasabb ipara által valósággal nagyobb értékre emelhet, maradván mindamellett elég tiszta haszon. Én tisztelettel vagyok azon törekvés iránt, a melyet gr. Zichy Jenő t. képviselőtársam, oly nagy buzgalommal fejt ki a magyar társadalom kebelében; de én szivesebben látnám ezt a működést azon nyomokon, melyet gr. Széchényi István követett, semmint azokon, a melyeket valósággal csak a külső csillám, fényes szónoklatok és gyenge siker jellemez. ... [65] A t. minister ur gr. Zichy Jenő úrral szemben megjegyzi, hogy ő nem a prohibitív rendszer híve, hanem ő a protektió gyakorlata ellen küzd. Hát. t, képviselőház, én magam is elismerem, hogy a magyar társadalomban egy veszedelmes, egy gonosz symptoma jelentkezik, melyet a protektionális rendszemek rosz alkalmazása fejtett ki. Méltóztassék elmenni ebben az országban bármely gazdasági egyesület vagy bármely másnemű testület gyűlésére, ott adatnak be határozati javaslatok csomószámra, a melyek egytől-egyig mind abban végződnek, hogy tegyen az állam, az állam initáljon, az állam segélyezzen, az állam fedezze a deficiteket a mérlegben. Szóval evvel a protektionális rendszerrel, melyet én közelebb jellemezni nem akarok, rászoktatták a társadalmat, hogy az összes megyék és egyletek mindig csak arra speculálnak, hogy a mások adójából ők protectionáltassanak. Én ezt elvetendőnek tartom. ... T. ház! Még csak egy iparágat akarok felemlíteni, a mely ha valósággal helyesen felkaroltatik, rögtön nagy eredményre lenne vezethető. A kormány, az igaz, itt is dolgozott, de az irányt, a melyet itten követett, ratíonálisnak nem tartom. Értem itt a kendertermelést. (Halljuk!) A kendert illetőleg kevés ország van, a mely annyira hivatva lenne arra, hogy ezen igen jövedelmező mezőgazdasági ágat nagyban űzze, a mint a kísérletek mutatják, oly eredményt mutatna fel, hogy valóságos világversenyt álljon ki, mint épen Magyarország. Igen, de ez az iparág, a kender feldolgozása olyan munka, melyet nem hiszem, hogy egy rabszolgatartó is rabszolgájára merne bízni, nem hogy az állam eltűrje, hogy népe valósággal gyilkoltassák ily munka által. Mert a ki valaha látta, mi az a kenderáztatás, a kendertilolás, az tudja, hogy az valóságos embergyilkoló munka. A termelő tehát csak annyit termeszt, a mennyit fel is dolgozhat, de ez igen kevés, mert termesztésen viszonyítania kell az egészet a maga és családja testi erejéhez, hogy mennyit bimak ezek egyáltalán feldolgozni.