Szabadfalvi József: Herman Ottó, a parlamenti képviselő (Officina Musei 5. Miskolc, 1996)

III. HERMAN OTTÓ KÉPVISELŐHÁZI BESZÉDEI

vannak, a mely a belváros és külvárosai köztt fogyasztási vámvonalat állított volna fel. Nem is teheti, mert hiszen egy város prosperatiója egyenesen ahhoz van kötve, hogy az egyes részek egymás köztt minél szabadabban és gyorsabban közlekedhessenek, hogy ott a közlekedés egyáltalában semmi akadályba ne ütközzék. En e tekintetben felvilágosítottam a tanyai lakosságot eképpen. Meg vannak-e önök győződve arról, hogy Szeged elpusztult részének polgársága reá szorult az önök anyagi támogatására? Igenis! Mi nem tetszik önöknek a fogyasztási vámvonal behozatalánál? „Az nem tetszik, a mi egy magyar embernek sem tetszik, a sok visitatió, a közönség fínanczoltatása és zaklatása, a közlekedés megakasztása; bizonyos napokon, heti vásárok alkalmával százanként gyűlnek össze a tanyai emberek és a közlekedés megakasztatik. De a tanyai lakosság Szegeden oly hazafias érzelmű, oly jogtisztelő, hogy azt mondta: számítsa ki Szeged városa, menynyit remél bevenni a fogyasztási vám után, mi e terhet szívesen magunkra vállaljuk, rójják ki akár községi adópótlék alakjában, akár valami más czím alatt, csak mentsenek meg minket a fogyasztási vámvonal kellemetlenségeitől. Én azt hiszem, hogy a fogyasztási vonal eltörlését eképpen eszközölni nem lenne nehéz dolog; s mig egyrészről a fogyasztási vám után jövedelem igy nem vész el, másrészről pedig egy együvé tartozó municipium, melynek belsősége és külsősége van, akadálytalanul folytathatja kebelében a forgalmat és mozgalmat. Mindezek után, t. ház, mint már említettem, egy perczet sem kívánván elvonni azon időtől, mely szükséges arra, hogy a Szeged reconstructiójára vonatkozó törvényjavaslatok érvényrejussanak, azokat általánosságban a részletes tárgyalás alapjául elfogadom. (Helyeslés.) 1878—81. 10. A Magyar Nemzeti Múzeum költségvetése ügyében 1880. április 19. KN. 1878—1881. XII. 189—191. [189] T. képviselőház! Midőn ezen czímben egy határozati javaslattal hozzájárulni óhajtok, mely határozati javaslat olyan, hogy talán az indoklást nélkülözhetné már annál a körülménynél fogva is, mert azt a t. házban lévő pártok részéről sok tekintélyes férfiak pártolni méltóztattak. Midőn ezen határozati javaslatomat beterjesztettem, mégis kérem az igen t. képviselőházat, méltóztassék megengedni, hogy azt néhány felvilágosító szóval bevezethessem. Általánosan ismeretes mindkét hemyspherán Liebignek az a szárnyaló szava, mely azt mondja, vagyis inkább csak állítja, miszerint a nemzetek művelődési fokát leginkább a szappan-fogyasztás mértékéből lehet megítélni. Van ebben valami, t. ház, de a kultúra magasságára nézve ez még sem döntő, mert a szappan fogyasztás mennyisége legfeljebb a kezdődő kultúrát mutatja, a kultúra magaslatára azonban inkább a szappan minősége döntő. A magasabb kultúrai törekvést, szerintem, sokkal jobban bizonyítják azok a központi intézmények, a melyek, a midőn nemzeti missiót teljesítenek, egyszersmind törekednek az ismereteket a tudomány azon színvonalára emelni, a hol a tudománynyal foglalkozó egynek a nemzet eszméjében találkoznak és viszont a tudományt pártoló és mívelő nemzetek, az emberiség eszméjében összeforrnak. Ezek az intézetek, tudvalevőleg, sehol sem fizetik ki magukat, nem is várhatjuk tőlük, hogy, üzletszerüleg felfogva hasznot hajtsanak; de az összeg, a mely rájuk fordittatik, mindenkor a legbiztosabb fokmérője annak az érzéknek, a melylyel ezen nemzetek közművelődési tudományos dolgok iránt egyáltalában viseltetnek.. Ily intézetek között első sorban állanak a muzeumok, a melyeknek keletkezése kétféle. A muzeumok egyik része fejlődött a régi korban és a középkorban összegyűjtött kincsek, úgynevezett ráritás-kamrákból és lassankint, ugy a mint a művelődés, mindinkább eszközeivé váltak a közművelődés előmozdításának. Másik része — és ezt kiváltképen e házban ülő azon képviselő uraknak szeretném megmondani, a kik itt nemzetiségi czímen folytonosan panaszkodnak, miszerint a magyar törvényhozás által számukra intézetek nem alapittatnak, az ő kulturális ügyök kellőleg nem karoltatik fel, másik sora ezen intézeteknek keletkezik ugy, azon szellemből, a művelődési ösztönből, mely a haladó nemzetek tulajdonsága. Ezek sorába tartozik a magyar nemzeti múzeum is, melyet éppen azon szellem alapított meg, a mely megalapította a magyar nemzeti irodalmat, a mely a haladásban azt a mai napig vezette is. Mert, igen t. ház, bármely egészséges alapon kifejlődött ilyen intézetnek törté-