Szabadfalvi József: Herman Ottó, a parlamenti képviselő (Officina Musei 5. Miskolc, 1996)
II. A POLITIKUS HERMAN OTTÓ
A szervezeti szabályzatok elavultak. Ezért egy több pontból álló határozati javaslatot terjesztett a képviselőház elé, amelyből itt egyet idézek: „tekintettel továbbá arra, hogy az 1802-ben kelt Széchenyi-féle alapító levélben foglalt szervezeti és szolgálati szabályzat, úgy az is, a mely 1818-ban a nádor rendeletére készült, s a mely még ma is érvényben van, a nemzeti múzeum mai állapotának meg nem felel" [78—81:10.]. Javaslata csak lassan realizálódott, a múzeum ügyét még sokszor kellett szóbahoznia. Tíz évvel később, 1890-ben jelentős beszédet szentelt a Nemzeti Múzeum ügyének. Január 31-én az intézmény bővítését, illetőleg a nagyobb gyűjtemények önállósítását szorgalmazta: „... építtessék, mint lehet egy országos képtár, ha tetszik egy képzőművészeti palota, mert az tény, hogy képtáraink rosszul vannak elhelyezve ... a bizottság pedig azt határozta, hogy egy, a néprajzi múzeumra vonatkozó passzust, mint óhajtást, a maga jelentésébe felveszi..." [87—92:9.]. November 29-én ismételten javasolta a Néprajzi Múzeum kialakítását: „A néprajz újabb időben, mint tudományszak rendkívüli fontosságot öltött, mégpedig méltán..." Majd pedig a múzeum egyéb gondjait, elsősorban az ott dolgozó szakemberek sanyarú helyzetét és jövedelmét sorolta elő: „A másik dolog, a mire az igen t. minister urat kérem, az, tegyen róla, hogy a nemzeti múzeum segédőrei mint e fontos intézet tudományos közegei, jobb anyagi viszonyok közé kerüljenek, mint a minőket a jelenlegi költségvetés is föltüntet" [KN. 1887—92. XX. 215—217.]. A színházi élettel — mint előbb már említettem — képviselősége előtt jó tíz évvel, már kolozsvári évei során került kapcsolatba. Az 1880-as évek legelején két katasztrófa irányította figyelmét ismét a szinházak ügyére. 1881. december 10-én interpellációt nyújtott be a belügyminiszterhez „színházaink tűzbiztonsága tekintetében", a Bécsben és Nizzában bekövetkezett „iszonyatos katasztrófa" szinházak teljes leégése, a „borzasztó emberáldozatok" elkerülése érdekében: „1-ször a királyi József műegyetem és a budapesti tudományegyetem illető szaktanárainak igénybevételével a színházaknál használatban levő midnennemű fűtő és világító készleteket a gyakorlati alkalmazás tekintetében felülvizsgáltassa; 2-szor az e felülvizsgálatból nyert anyag alapján egy megfelelő szabályzatot megalkotva, annak végrehajtását az ország valamennyi színházánál hatósági úton biztosítsa. Budapesten, 1881. évi december 9-én" [81—87:2.]. Négy hét múlva visszatért interpellációjára. Megtudjuk, hogy nem küldtek ki bizottságot, mert „a t. ministerelnök ur nem tartotta méltóságával megférőnek, hogy a szakemberek lépéseit kövesse..." Még azt sem tette meg mint „az osztrák császár ... a ki személyesen győződött meg a szinházak berendezéséről, a tűzbiztonságra való intézkedések mibenlétéről..." Egész beszédében keményen bírálta Tisza Kálmán miniszterelnök idevonatkozó, illetőleg általános tevékenységét [81—84:2.]. 1885. április 23-án Herman Ottó a napirend előtt kért szót. A viszonylag rövid beszédében a szegedi színház építésének gondjait vetette fel. A város színháza a nagy árvíz alkalmával elpusztult. Az új színház építésénél azt szorgalmazta, hogy a legmodernebb felszerelésekkel épüljön: „Én tisztelt ház megtaláltam az alkalmat arra, hogy a magyar nemzeti színház berendezését műegyetemei tanárok társaságában megnézzem és megvizsáljam." Hivatkozva a bécsi Ring színház katasztrófájára, a tűzvédelem szempontjait mindennél fontosabbnak tartotta: „... megnéztem a szegedi színpadot akkor, midőn berendezés alatt állott ... és látva azt az irtóztató fenyőfa-tömeget, mely minden részét kitöltötte, kimondtam azt, hogy az egy lege artis megrakott máglya, mely ha egyszer
