Szabadfalvi József: Herman Ottó, a parlamenti képviselő (Officina Musei 5. Miskolc, 1996)
II. A POLITIKUS HERMAN OTTÓ
Legyen szabad említeni még néhány példát: Az 1887. évi költségvetés kapcsán vetette fel egy időjósló intézet létesítését [84—87:38.]. 1894. januárjában tárgyalta a képviselőház a „Mezőgazdság és mezőrendőrségről" szóló törvényjavaslatot. Ennek kapcsán január 30-án Herman Ottó a madarak hasznáról és kártevéséről szólt. Először is szóvátette, hogy nem tartják be a „hasznos madarak védelmére vonatkozó" konvenciót, amelyet Ausztria és Olaszország mellett Magyarország is aláírt. Ennek kapcsán hivatkozott a Budapesten rendezett ornitológiai kongresszus megállapításaira is. Változtatásokat is javasolt a készülő törvényben: „... mint új 50. §. ezen új szakasz iktattassék be: Minden birtokos köteles birtokán az ürgéket, hörcsögöket, poczkokat és egereket alkalmas módon irtani, úgy a szarkafészkeket is a költés befejezése előtt lehetőleg elpusztítani" [92— 97:11.]. Mint már említettem, Herman Ottó hozta létre és sokáig vezette az Ornitológiai Központot, indította meg és szerkesztette annak jeles folyóiratát, az Aquillát. Képviselőházi tevékenysége során igen sokszor ragadta meg az alkalmat arra, hogy a kultúra és a tudomány szakembereinek alacsony jövedelmét és munkakörülményeit szóvátegye. Idevonatkozóan csak egy példát említek: „Magyarországon ez idő szerint senki sem élhet meg tudományos foglalkozásból, de palotákat építhet akárki, ha üzletszerűen folytatja a nép rendszeres butítását, erkölcsének aláásását" [KN. 1892—97. XXII. 297.]. A 19. század első két harmadában, az 1802-ben létesített Nemzeti Múzeum volt az egyetlen muzeális gyűjtemény Magyarországon. Ha még pontosabban akarunk fogalmazni, akkor azt kell mondanunk, hogy az 1802-ben alapított könyvtárból és ásványtárból alapított gyűjtemény fokozatosan a század utolsó harmadára vált valódi múzeummá. A másik jellemzője az intézménynek, hogy a kiegyezés koráig Budapesten minden muzeális gyűjtemény itt kumulálódott, s amikor számbelileg gyarapodtak és szervezetileg megerősödtek, váltak le először független osztályokká, majd fokozatosan pedig önálló múzeumokká. Herman Ottó, aki 1875-től a Magyar Nemzeti Múzeum állattárában dolgozott, igen sokszor hozta szóba a képviselőházban a Nemzeti Múzeum, s általában a magyar múzeumok ügyét. A múzeumok gondjairól mint már említettem, már korábban a kolozsvári évei alatt is újságokban fejtette ki véleményét. Néhány hónapja volt a Ház tagja, amikor 1880. áprilisában, a kulturális tárca költségvetésének tárgyalása kapcsán, ismertette intézményének anyagi és szervezeti gondjait: „A magyar nemzeti múzeum, amint az általánosan ismeretes, keletkezett 1802-ben a gróf Széchenyi Ferenc által tett alapítványból... Az akkori hivatalnokok státusa állott egy könyvtárnokból, egy scriptorból és egy fűtőből. 1880-ban a Magyar Nemzeti Múzeum hivatalnokainak státusza 36 ember." Az eredeti könyvtár és régiségtár, amely „ma már körülbelől 1.500,000 frtnyi értéket foglal magában", gyarapodott több jelentős muzeális gyűjteménnyel, többek között ásványtárral, „fűvészeti, zoológiai és földtani osztállyal", illetőleg néprajzi és képzőművészeti gyűjteménnyel. Az intézményt „évenkint átlag véve 200,000 ember látogatja", két önálló folyóiratot adnak ki, s nemrégiben nemzetközi archeológiai kongresszust is rendeztek. Mindezek után rámutatott a múzeum életének legnagyobb hiányosságára, s ez igazolja Herman Ottó nagy rátekintőképességét, mondhatjuk úgy is kultúrpolitikai kvalitásait: „Az intézetnek egyetlen egy hibája van, az, hogy ti. nincs véglegesen szervezve.... Nem okozható ezért senki, mert bátorkodom kimondani, egyik osztály a másikból fejlődött."
