Viga Gyula: Hármas határon (Officina Musei 4. Miskolc, 1996)
VÁNDORMUNKÁSOK - MUNKÁS VÁNDORLÁSOK
sére. Csupán néhány olyan jelenséget villantok fel, amelyek a kutatás során mind úgy jelentek meg, mint a helyi magyarság és az aratni lejáró - zömmel ruszin vándormunkások eszközei, technikája közötti szóba jöhető különbözőség. 1. Különbségek mutathatók ki a gyűjtés során a bodrogközi és az aratók által használt kaszanyelek között. A Bodrogközben általános és kizárólagos az egykacsos nyelek használata, míg a ruszin aratók munkaeszközét az adatközlők egyik része egyértelműen egykacsosnak, másik része kétkacsosnak említi. A Szlovák néprajzi atlasz térképlapja 30 a 19. század végén - 20. század elején Kelet-Szlovákiát egységesen egykacsos kaszát használóként tünteti fel, s csak Közép-Szlovákiából, lényegesen nyugatabbra jelöl kétkacsos kaszákat. Olyan vidéken, ahonnan - adataim szerint - nem jártak vándor aratók a Bodrogközbe. 31 Mivel Észak-Zemplén népe is egykacsos kaszákat használ, kelet felé kell továbblépnünk, s el kell fogadnunk körtvélyesi ruszin adatközlőm véleményét: a Homonna környékéről érkező ruszinok egy kocskás kaszát használtak, míg a Verhovina területéről érkezők alkalmazták a kétkocskás kaszanyelet. Hasonló különbségeket fedeztek fel a magyarok a ruszin aratók kaszacsapó]ának formájában is. 32 Kelet-Szlovákia területén, s magában Zemplénben is találkozik a gereblyés és az egyágú csapófás kaszanyelek használata. Ilyen módon evidens, hogy a különböző helyekről érkezők eltérő típusokat használtak. A dolog azonban még összetettebb, mivel - s ezt több adatközlőm is megerősíti - egy-egy aratóbandán belül is voltak gereblyés és egy- vagy kétágú csapófás kaszanyelek is. Ugyanakkor a Felső-Bodrogközben is előfordultak a gereblyés kaszanyelek (pl. Örös). Adataim jelentős része azt erősíti meg, hogy a ruszin vándor aratók ugyanolyan szerszámokat használtak, mint a munkaadó magyarok. Az uradalmak nem ritkán maguk adták a szerszámokat a vándor aratók kezébe. 2. Gyűjtéseim során felmerült, hogy a kévekötő subafa, kötőfa használata a vándor aratók révén került a bodrogközi nép kezére. 33 Az alaposabb gyűjtés azonban nem igazolja ezt a lehetőséget, ill. az esetleges korábbi átvétel recens adatokkal már nem igazolható. 34 A sarlós aratásból tovább élő kötőfa használata egyre inkább kikopik, s úgy tűnik, hogy mind a bodrogközi magyarságnál, mind a vándor aratóknál elsősorban az idősebb generáció használta még az 1920-30-as években. Vannak falvak, ahol a magyarság nem használta már századunkban a subafát (Ágcsernyő, Battyán), legtöbb helyen azonban a legidősebbek még azzal kötötték a kévét. Ugyanakkor a ruszin aratók sem mind tudták használni a kötőfát (kulok), s alkalmazása az ő gyakorlatukban sem volt általános. Mindez persze nem jelenti, hogy korábbi évszázadokban nem lehetett ez az elterjedés útja, a recens adatokkal ez azonban ma már nem mutatható ki, de adataim azt sem igazolják, hogy ebben a vonatkozásban különbség lenne a ruszin és a magyar technika és eszközkultúra között. Különösen nem, hogy a - megbízhatónak általam ebben a kérdésben nem tartott - recens adatok a ruszinok kezén éppen olyan sima végű kötőfákat rekonstruálnak, mint szüleik, nagyszüleik kezén. (Ez általában is felveti azt a kérdést, hogy mennyire lehet alkalmas a recens gyűjtés eszköztípusok rekonstruálására.) Gyűjtéseim halványan felvillantják a sarló-kasza eszközváltás folyamatát is, érdemes idézni egy adatközlőm szavait: „Mikor én még iskolába jártam, akkor az egész 30 EAS.II. 22. 31 Faïtanovà i. m. 73-82. 32 EAS.II. 22. 33 A kutatás a lépcsőzetes, rovátkolt végű fákat szláv eredetűnek tartja. Vö. Selmeczi Kovács Attila 1979. 76-77. 34 Selmeczi Kovács i. m. 82-84.; A bodrogközi sarlós aratáshoz: Kántor Mihály 1926. 83-86.
