Viga Gyula: Hármas határon (Officina Musei 4. Miskolc, 1996)
NÉPHIT ADATOK A BODROGKÖZ FOLKLÓRJÁHOZ
hazafelé az úton, el kellett szórni, hogy a boszorkány azt felszedve ne érhesse utói." {Szolnocska, Szíjártó Ilona r. kat., szül. 1920.) „Azt mondták, hogy Luca napján el kezd egy széket csinálni valaki, és azt vilia estén elviszi a templomba, és arra a székre rááll, akkor meglátja a templomban, hogy kik a boszorkányok. Onnan lehetett megismerni a boszorkányokat, hogy azoknak nem emberi képük volt, hanem szarvuk volt, no de onnan azután székkel együtt pucolni kellett mert a boszorkányok észrevették hogy jött, és a széket be kellett tenni a kemencébe el kellett égetni, hogy a boszorkányok ne találják meg azok; azért jöttek lassabban, mert a népek mákot szórtak el, amit a boszorkányoknak fel kellett szedni és így nem érték utói aki meglátta őket. Egy a széket Luca-naptól viliáig készítették, mindennap egy keveset dolgoztak rajta, éppen akkorra kellett neki készen lenni." (Komáromi József, Kisbári, 1923-ban született ref.) „Mikor fiatal voltam, akkor még csináltunk Luca-széket. Én nem csináltam, de volt cimborám, aki csinált. Lucakor kezdte, karácsony viliáig minden nap kellett csinálni rajta valamit. Nagymisekor letette a bejáratnál, a templomajtón belül és ráült. Azt mondták, hogy meg lehetett látni az ördögöket. (Kérdés: nem boszorkányokat láttak, ördögöket?) - Hát az mán egyforma, a boszorkány vagy az ördög ugyanazl Nagy szarvuk volt! Az egyik is rontani akar, a másik is! Mikor már jöttek ki a templomból, akkor vigyázni kellett: telerakta a zsebét mákkal, azt szórta, hogy az ördögök ne érjék utol. Addig nem mehettek utána, míg a mákot fel nem szedték, mert különben széttépték volna!" (Kisdobra, Petrik János r. kat, szül. 1908.) Gyakoribban azok az adatok, amelyek a boszorkányoknak a keresztútnál - általában éjfélkor - való felismeréséről szólnak. „Aki meg akarta tudni, hogy ki a boszorkány, az szentelt krétát vett magához. Akkor szentelték a krétát, mikor a pászkát: húsvétkor becsempészték a kosárba. És akkor azt a krétát elvitte magával, és tolt egy kört maga körül. Oszt akkor éjfélkor jött a boszorkány nagy szekerekkel, csörgő bika, ijesztették őt, zörgött minden. Nem volt szabad kilépni a körből, mert akkor nagy baja volt. Nem volt szabad kiugrani, mert akkor megkínozták. Nem ölték meg, de megkínozták." (Szentmária, Majtkrics József g. kat, szül. 1923.) „Akkor házankint sorba mindenkinek menni kellett egy éjszakát eltudni a bakterral. Este meg vót mondva, mikor hogy, mondjuk mán nyáridőbe, mondjuk 1/2 11-kor és a télbe meg 10 órakor vagy 9-kor, mikor hogy. Akkor kellett felkölteni a baktert, a lakásán jelentkezni, oszt akkor mentünk a falura. Hát én mikor soros vótam, azt mondja nekem egyszer a bakter, úgy nevezték, hogy Csűri. Itt a szélső házban, ahol van a posta, ott lakott, még akkor szalmás fedőlék vót. Azt mondja nekem, komának hittak, no mán az apám után vót koma, mert az apám a keresztkomája, már a gyerekeinek. Szegény család vót. Azt mondja, no koma, azt mondja, mer engem is komának hitt, azt mondja, az éjszaka fogunk boszorkányt. Hát mán javabeli ember vót, olyan körülbelül 40-45 éves ember vót, mán be vót passzolva az élet napjaiba. No osztán elmentünk oda a mi hidacskánkra, ahol régen laktunk, ott ahol most épül az az emeletes ház, az új épület, még ott van elől az utcán a homlokrész, hát ott laktam abba az épületbe. Lefeküdtünk a deszkakerítés mellé. Na, fiú, majd figyeld te, azt mondja, ha elaludnék, itt van a zsebórám, azt mondja, 12 óra előtt 5 perccel költs fel. Nahát én ott, jártam ott fütyörészve ott, nem mertem lefeküdni, elmentem a templomig meg vissza. A Csűri bácsi ott feküdt. Tizenkettő előtt 5 perccel, ugye az óra a kezembe vót, nem vót akkor karóra divat, meg mi... maradt még, apámnak vót a zsebórája, jött haza Amerikából... na, felköltöm a Csűri bácsit. János bácsi, keljen fel, mondom, 5 perc múlva 12. No, gyer' ide, ülj le! No, aztán néztük. Hátul a rendbe vót két özvegyasszony. Azt mondja: No, mindjárt megfog-