Viga Gyula: Hármas határon (Officina Musei 4. Miskolc, 1996)

NÉPHIT ADATOK A BODROGKÖZ FOLKLÓRJÁHOZ

rok, akik ezt értették. ...és aztán azt csak kimondottan erre a dolgokra lehetett felhasználni. Például anyukám panaszkodott, hogy rúg a tehene. Nem akar leereszteni. Akkor azt mondja a pásztor, no ezek a dogok megvannak neked? Meg. No, tessék, oszt ü megmagyarázta, hogy ebbül ennyit, ebbül ennyit, ebbül ennyit, abbul a hulladékbul és azt a csontot el kell szépen vagdalni és akkor kimondottan csak/uz/abul lehetett tüzet csinálni s arra a parázsra rászórni eztet a dolgokat és akkor azt a rozmaringot a szentelt vízbül ki kelletett venni, a tehenet előbb keresztbe megszentelni és akkor ezt a parazsat a hasa alá kelletett tenni, mán egy bizonyos, valamilyen pléh lapra, no oszt ez az istálló ki ne gyúljon, és akkor azt, hogy a tehén azon a füstön álljon. S azt mondja, estére ez például mondjuk ez délután történt meg és akkor estére kellett csak fejni. És akkor azt mondja, hogy be kell zárni az ólat és aztán majd később, utána, hogy az a füst, az csak forogja be az egész ólat, mer régebben úgy hívtuk, hogy ól, nem istálló például. Hát úgy magyarázom régiesen. És akkor aztán menni, egy bizonyos időt, azt megmondta azt az időt, hogy no, egy olyan háromnegyed óra múlva, csak akkor lehet bemenni az istállóba. És akkor anyukám elment, kinyitotta az ólat és akkor kelletett tehénre így köpni háromszor; - Aki megigézett, dugja a nyelvét a fenekedbe! - aztán olyan pikánsán kellett kimondania. És ez vót nekik olyan nevetséges, mint a mese, de ez valóba, ezt tudom bebizonyítani, hogy valóba megfelelt. Anyukám elment szépen a tehén alá, vót kisszék csinálva, leült oszt odatette a lába közé vette, hogy szokás fejni, mer akkor nem gépekkel fejtek, szépen a tehén állt, megadta a tejet és nem vót semmi probléma tovább. Érdekes. Ezt saját meggyőződésembül mondtam." (Imreg, Urbán László r. kat., szül. 1929.) „A férjének kellett odatenni a kapcáját főzni, és meghagyta a néni, hogy bárki jön bármit kérni, ne adjon, a saját gyermekének sem, mert nem lesz a dolog... hatásos a dolog és azt mondja, el fog menni bárki valami orvosságot kérni vagy bármit, semmit ne adjon ki a házból. És csak annyit mondjon neki, hogy addig főzöm, míg le nem főzöm arról a húst, aki megrontotta a jószágot. És elment egy illető hozzá és ő megmondta, hogy egy ujjal hozzányúlni nem szabad, mert akkor megint baj lesz. És mikor elment oda, az illető úgy hát egy tojást kért, orvosságnak, hogy kell. A nagymamám egy kicsit olyan kardos asszony is volt, nyugodjon, azt mondta, hogy »nem adok senkinek semmit, míg le nem főzöm arról a húst, aki a mi jószágunkat megrontotta.« Vagy tegye vissza rendbe, úgy, ahogy volt és addig főzte, addig, hogy leült az a - úgy mondom - a küszöbre a gangon és nem ment el. Kérte, meg minden. Azt mondta, hogy »te voltál, addig főzöm, míg meg nem halsz. Tudod, hogy meghalsz.« Hát azt mondta, hogy térdig érő mélyen hordják ki az istállóból a földet. És akkor azt mondta a nagymamám, hogy ha megrontottad, akkor te tedd helyre. Az istállóajtónál kiásott egy térdig érő gödröt és kihúzott egy szöget a küszöb alól, bekaparták és megállt az egész. Hát ugye, hogy volt ez, már ezt az én szüleimtől, az édesapámtól hallottam, hogy így volt elbeszélve." (Szentmária, Tóth Béla g. kat., szül. 1933.) „Nekünk megfialt a malac, oszt egy jánka, odavalósi jánka leguggolt... - Jaj, milyen szép malacka! - Megyek, viszem nekik a moslékot, hát az én malacom, mind a hat el van terülve. Elmegyek, megfogok egyet, mondom a lába odaszorult, nem mozdul. Hát én rögtön mentem, mert hallottam no, hogy a szakajtónak a fonákán háromféle hagymát kell megtörni, osztán avval megmosni a malackákat, és jobban vót a malac rögtön. Ezt én magam láttam, vagyis hogy rajtam történt... Én azt mondom, hogy ártott a szeme, no, hiába, ártott a szeme." (Abara, Popély Gyuláné ref, szül. 1906.) „Velem Oroszországban volt egy salánki ember. (Beregszász mellett van az a falu.) Azt mondta, hogy vele megtanították, hogy vásárban vagy bárhol, úgy meg tudott