Viga Gyula: Hármas határon (Officina Musei 4. Miskolc, 1996)
NÉPHIT ADATOK A BODROGKÖZ FOLKLÓRJÁHOZ
De a háztól kőesőn ne adjatok senkit 3 napig! Másnap reggel jött Mari néni a kútra vízért! Semennyiért nem tettem meg, hogy ő ne vigyen vizet! Féltem, hogy mi lesz! De nem lett semmi! A tehénnek visszagyött a teje! (Boly, Szirovec János r. kat., szül. 1907.) „Garanyban volt egy szegény ember, az elment Amerikába. Hozott haza egy kis penyát, vett egy ökröt. Az ökör elpusztult. Vett egy másikat, az is elpusztult, a harmadik is. Gondolta, hogy el kell menni valakihez, aki ért az ilyen boszorkasághoz. Elment, valahol Terebes fölött lakott egy öreg bácsi, annak elmondta mi van. A bácsi mondta, hogy ő mindent tud, a szomszédja csinálja az illetőnek, hogy eldöglenek a jószágok. 1000 koronát akart kérni, de nem tudott adni csak 100-at. De így is megmondta: a temetőben 9 sírról kell venni egy-egy kis földet, azt hozni haza, de akárkivel találkozik, nem szabad szólni senkihez! Úgy is tett, megcsinálta. Éjszaka volt, jött hazafelé. Volt két fia, meg egy lányka. Egyszer a kicsi fia megszólítja. Nem szól semmit, jön tovább. Megszólítja a másik fiú is, arra se szólt. De a kis jánykát igen szerette! Amikor az szólította, annak megfelelt. Akkor ilyen hosszú, fekete kabátos emberek, mint a papok, környülállták, mondták neki: - Ha maga októbertől fog adni kotlóst meg csirkét, akkor él, ha nem, akkor vége van. Alá is írattak vele erről egy papírt. Volt, volt, jött az ősz, az ember egyre betegebb lett. Jött az október, egyszer hazament. Elvágta az istállóban mindkét fiúcska nyakát, aztán a kisjánykáét is, a feleségéét is, magát meg felakasztotta." (Dinics Mihály, Körtvélyes, 1913-ban született ruszin adatközlő) „Volt egy gyönyörű szép tehenünk, igen szép borja volt. Gyönyörű üsző volt. Volt itt egy mészáros zsidó, az megnézte: - Hű, magának ilyen jó borja van! Adja el Konyár bácsi! - Igen fogdosta a bornyút! Nem adtam el. Elment a zsidó, estére a bomyú megdöglött. Akkor jött eszembe, mert elfeledkeztem róla, hogy ha beteg volt máskor a jószág, akár csikó, akár bornyú, lemostam szenes vízzel, az csak megrázkódott, lesimult a szőre, meggyógyult tőle. Egy bádog vízbe 9 hócint (parázs) kellett beletenni. Ezzel a vízzel visszafele le kellett mosni, leköpdösni, a megmaradt vizet meg ráöntöttük az ajtó sarkára. Háromszorra kellett ráönteni a vizet az ajtó sarkára is." (Zemplén, Konyár János g. kat., szül. 1904.) „Volt olyan ember, aki meg tudta rontani a jószágot, el tudta venni a tehén hasznát. Csizmarik János bácsi meg vissza tudta csinálni. Egy udvaron hárman is laktak és köztük az egyik olyan volt. És nem tudtak mitévők lenni, átmentek a másik oldalra és onnan jött egy, aki értett ahhoz hogy visszaállítsa. Úgy rúgott, hogy nem lehetett alámenni se, és ez az ember meg tudta mondani, hogy ki a boszorkány, mert az adatközlőnek olyan szép tehenük volt, de nem volt vaja. Az ember hozott valamit, meg csinált valamit. Ezzel a szentelt csonttal füstöltek, felemelték a küszöböt az ólnál és mindenütt megfüstölték, mert a füstölt küszöbön nem tud a boszorkány átalmenni." (Szolnocska, Kopasz Olga r. kat., szül. 1927.) „A szomszédom, egy öreg bácsi mondta, hogy a húsvéti szentelttel lehetett boszorkányozni. Az olyan dolog, hogyha például vót egy gazdánál vagy például nálunk is esett ilyen, no, a tehén rúgott. Nem lehetett megfejni vagy nem engedte le a tejet, hogy az mán - azt mondták, hogy - meg van rontva. És akkor evvel a dogokkal, és azér mondom, hogy az a rozmaring, ami a szentelt vízben vót, amék egyszer meg vót szentelve, azt el kelletett tenni. És akkor ilyen dogokra lehetett használni. És akkor aztán a hulladékot, a szentelt dogokból azt a hulladékot, ami megmaradt, például a tányéron is és akkor azt mindet össze kelletett rakni - példának mondom az én anyukámat -, egy papírba osztán el szokta tenni. Azt el kellett tenni. És a csontokat például a sódarhúsrul, a húst például elfogyasztottuk, akkor a csontok megmaradtak. Ezt a csontot is el kelletett tenni. És akkor abbul a csontbul kelletett mán aztán, vótak ilyenek, ezek a pászto-
