Viga Gyula: Hármas határon (Officina Musei 4. Miskolc, 1996)
NÉPHIT ADATOK A BODROGKÖZ FOLKLÓRJÁHOZ
ma is megvan. Hogy az anyja avval a darabbal mit csinált, azt nem tudni. A lánya 23 éve él együtt az urával." (Szolnocska, Kopasz Olga r. kat., szül. 1927.) A boszorkány hiedelemkörénél tárgyalhatjuk a szemmel rontást, a szemverést is, mint ami a boszorkány természetfeletti képességét tükrözi, jóllehet olykor szándékától függetlenül igéz, szeme ártó tulajdonsága miatt. A szemmel való rontás hiedelme egész Európában általános. 40 „Beszéltek hogy van a faluban olyan ember, aki nem jó, ha a szemével megnéz pl. egy gyereket; de az adatközlő nem hitt semmi ilyesféle babonában és gondosan került minden ilyen témát. Igaz, hogy az anyósa ha eljött, mindjárt leköpdöste, meg keresztet hajigált a gyerekre. Náluk a rokonságban volt egy történet. Az édesapjának az anyja Terebes mellől, Magyarizsépre való volt. A nagyanyja odavaló volt. Ott nagy rokonságuk volt. Az egyik nagybácsijuknak volt egy fia, vagy 18 éves lehetett. Nagy gazdák voltak és a munka elvégzése után fuvarba ment. A vasút szélén voltak a bakterházak és az egyik bakter hívta, hogy menjen neki slipperért, talpfáéit, elment a fiú fuvarba nemcsak egyszer hanem többször is. Közben az ember meghalt. ...hát én nem tudom, azt mondták, úgy mondták, hogy ő állítólag valami ilyen rossz izékkel szokott foglalkozni, ilyen rossz lelkekkel, vagy mit tudom én no, mert én nem hiszek ilyenekbe; de de valaminek kellett lenni, benne no, és akkor ő, hogy ő addig nem tudott meghalni, míg ő azt valakire nem hagyta rá. Úgyhogy ő ráhagyta a feleségére. Persze aztán már a felesége is odakerült, hát nem hogy olyan beteg volt, vagy mit tudom én, csak mán őtet az biztos bántotta no, hogy ő rá van hagyva és akkor ő elhívta ezt a fiút, ezt a 18 éves fiút fuvarba, megint no. És akkor mikor hazamentek, akkor hát megkínálta pálinkával meg hogy meg valami üvegbe hagyott neki belefújni. Hát ugy-e a fiú egyáltalán nem gondolt ilyenekre, s attul fogva aztán már az asszony meg is halt és a fiúnak nem volt maradása és nem volt maradása; még kint is, ha kiment a mezőre szántani meg minden állandóan mindig a nyomában, nyomában és a nyomába, úgy hogy a fiú először nem szabad volt neki kivallani mer megfenyegették, hogy nem szabad neki kiváltani. No, de aztán mán ugy-e a szülei látták mán, és akkor meg feküdt az ágyon és akkor, hogy a keresztet nem szabad volt hogy, meg volt neki parancsolva hogy az ágya mellett ne legyen kereszt. No hát aztán mán a fiút, szóval muszáj volt neki kivallani, mer aztán annyira lefogyott hogy no, hogy csudára. És akkor, úgy, hogy ők én nem tudom, hogy hogy, tudták meg, hogy itten Újhely mellett volt itt, egy Deutsch-tanyának hívták áztat, ott a Kútház mellett ott nem tudom lehet hogy most is van ott valami épület, hogy ott volt valami bacsó, ami így ehhez no valamit értett. Úgyhogy aztán a nagybácsink eljött ide nálunk és akkor is csak valahogy a határ olyan mit tudom én lehetett vagy nem, de csak valahogy átjutottak, no. Édesanyám elment vele oda és ő akkor elment oda Izsépre, osztán akkor ő hagyott nekik én nem tudom hogy mán mit mit nem ott ásni a küszöb alá meg ide-oda össze-vissza, valamiket. Elment eccer, és akkor még annak nem volt vége, aztán elment megint megint eljött a nagybácsink megint elvitte azt a bacsót oda és akkor édesanyám is ment vele és akkor, azt mondja, hogy mikor, hát én nem tudom, hogy ő hogy valamit csinált, no, ez a bacsó ott no csinált vagy mit csinált én nem tudom, csak azt mondja az édesanyám, úgy magyarázta, no, hogy mán mikor utója fele volt azt mondja, hogy olyan egy csuda nagy vihar keletkezett a ház felett, hogy azt hitték hogy leviszi a tetőt. És akkor - lehet hogy még mindig vannak olyanok de nem hiszem ilyen fonott sövények voltak, - ott arra izé körül a ház körül. Na hát, hogy állítólag, hogy mikor talán az a rossz lélek ment vóna el vagy mi, hát hogy úgy 40 Hoppal Mihály 1970. 259-286.; Összegzőén legutóbb: Pócs Éva 1990. 685.
