Viga Gyula: Hármas határon (Officina Musei 4. Miskolc, 1996)
ÜNNEPI VERSEK ÉS KÖSZÖNTŐK
ajándékokat megköszönő formula. A már jelzett szerkezeti sajátosságok eredményeként bármelyik alkotórész elmaradhat, jóllehet a legigényesebb, az ünnepi alkalmat és a köszöntő funkciót egyaránt kifejező szövegek a fenti részeket mind tartalmazzák. Bizonyosnak tűnik, hogy a csak vallásos tartalmú szövegformák és a rövid, csak a locsolást jelző versikék között - térben és időben egyaránt - ott húzódik e műfaj fejlődésrendje, története is. Ennek feltárása azonban csak nagyobb területen és tágabb összefüggésekben végezhető el. A vallásos tartalmú, hosszabb húsvéti köszöntők tartalma, megformálása azt jelzi, hogy azok nem a „népi poézis" termékei, hanem „tanult" verselők, írástudók művei. Tanulták ezeket újságokból, kalendáriumokból is. Szerzőik között bizonyára ott voltak azok a lelkészek, kántortanítók, akikről sokszor úgy emlékeznek meg az adatközlők, hogy ők íratták le ezeket a verseket a hittanórákon, foglalkozásokon. Pácinban meg is nevezik Pál Tibor kántortanítót, mint konkrét versek (8., 14. sz.) szerzőjét. 9 Több versről tudható, hogy eredetileg konfirmálásra, vagy más ünnepre készült, első alkalommal ott, általában a templomban mondta el egy fiúgyerek, s aztán a vers pár év alatt elterjedt az adott településen - elsősorban húsvéti köszöntőként (pl. 15. számú Kiskövesden). A szóbeli elterjedés mellett - különösen ezekben az esetekben a népi „írásbeliség" sajátos formája is megfigyelhető a gyűjtés során: az adatközlők az imádságos könyvből, iratok, fényképek közül veszik elő a gondosan összehajtogatott papírlapokat a leírt versszövegekkel. Mégis, ezeket általában fejből is tudják, ismerik, a szebbeket azonban maguk is továbbküldték levélben rokonoknak, fürdőkben, másutt szerzett jó ismerősöknek. S hasonlókat kaptak is cserébe helyette. (Igaz ez az újévi köszöntőkre, névnapi versekre csakúgy, mint a „nóta" szövegekre.) Természetesen a versek nagyobb része verbálisan terjedt. Szembetűnő, hogy a fiúgyerekek versekre való „betanításában" milyen nagy szerepet kap a nagyszülő, főleg a nagymama, aki általában ismeri az adott településen mondott köszöntőket, locsolóverseket! Különösen jól megfigyelhető ez Kisgéresen, ahol az egy fedél alatt élő nagycsalád fiataljainak „szellemi" felkészítésében az idős asszonyok meghatározó szerepet játszottak. Régen az apák nem jártak együtt fiaikkal húsvétot köszönteni, s adatközlőim szinte soha nem nevezik meg apjukat az általuk ismert versek forrásaként. Egyes szövegelemek fel-felbukkannak a különböző ünnepek folklórszövegeiben is, de az is gyanítható, hogy teljes szövegek is több funkcióban jelennek meg. Legérdekesebb példája ennek a 75. számú húsvéti köszöntő, amiben egyértelműen egy archaikus imádság szövegét vélem felfedezni. De más példák is jelzik, hogy az ünnepi köszöntő szövegek olykor átjárják a különböző ünnepkörök szokásainak válaszfalait. Alkalmanként fellelhető/feltételezhető a versek irodalmi előképe is: a 27. számú iskolai olvasókönyvben szerepel, a 21. számú vers esetében pedig ugyancsak érezhető a míves tartalom és megformáltság. Az általam gyűjtött húsvéti versek - a bemutatott példák mellett is - feltűnően nagy számú variánsban kerültek elő. Ez a versek szerkezetének, terjedésének és „előadásának" egyaránt következménye. A hosszabb versek - bizonyára ez is műfaji sajátosság - igen gyakran részleteikre szakadoznak, s a rövid beköszöntő szakaszt a locsoló, ill. tojáskérő formulával a teljes vers végigmondása nélkül kerekíti egésszé annak elmondója. A panel-szerű, sorpáronként eltérő tartalmat hordozó szöveg kitűnően alkalmas ezekre a rövidítésekre, egyszersmind arra is lehetőséget ad, hogy a különféle 9 Az emlékezetem szerint hat évig tanított a faluban; a II. világháború után fogságban volt, majd elköltözött. Más verseket is rendszeresen írt.
