Viga Gyula: Hármas határon (Officina Musei 4. Miskolc, 1996)

A FELSŐ-BODROGKÖZ 18-20. SZÁZADI ÁLLATTARTÁSHOZ (Megjegyzések a Bodrogköz történeti ökológiájához)

legsérelmesebb, Eő Hertzegsége által a néhai Méltóságos Lónyai Gábor Úr Ő Nagyságával tett csere által is legalább 500 köblös legelőre szolgáló föld elidegenittetett, és K.Toronyához kaptsoltatott, mellyek által az elébbeni legelő már ugy megszorittatott, hogy most, a midőn a marháknak és juhoknak száma annyira meg szaporodott, hogy a Földes Uraságnak számos juhaival eggyütt, egyedül a juhoknak száma majd 8000-re menne, s az Uraság és más birtokosabb Privatusok marháin kivűl tsak a városnak 5 közös tsordája legeltetne, ezentúl is azon szembetűnő fogyatkozás elő ne forduljon, melly miatt, a mint hitelesen bebizonyították, 1825-ik esztendőben is 4 lovak és 46 szarvas marhák éhen kidöglöttek..." A deputáció arra kéri a vármegyét, hogy az 1807. évi törvény paragrafusai alapján vizsgáltassa felül a végrehajtást, s bízza meg a tilalom kurátorát, hogy akkor tegyen jelentést, ha a felszabadítandó részek mellett tilalomban tartott részek kártételeitjelentse csupán. Bretzenheim Ferdinánd, a földesúr külön levélben kéri a vármegyét, hogy pontosan jegyeztesse ki, hogy melyik erdőrészeket szabadítja fel legeltetésre, s melyiket faizásra, hogy a haszonvételekből később vita ne legyen. 1825. augusztus 22-én összeírják azon jószágok tulajdonosait és pásztorait, amelyek „az éhség miatt elvesztek és eldöglöttek". A listán 4 ló és 46 marha szerepel. 1822-ben Agárd lakosai fordulnak jogorvoslatért a vármegyéhez, panaszolván, hogy báró Sennyey Károly megtiltotta jószágaik erdei legeltetését, amiért dolgos marháik számára Bereg vármegyében kénytelenek pénzért legelőt venni. A vármegye bizottságot küld ki, amelyik megállapítja, hogy a földesurak mindenütt meg szokták engedni a maguk embereinek a legeltetést, ha a közös legelőt comassálják. Az uraság azt sem engedi meg, hogy minden gazdának külön csordája legyen, hanem egy pásztor alatt közlegelőt ajánl az adófizetőknek, „...határainkon keresztül folyó Tisza vize majd minden ősszel, majd minden tavasszal, sőt néha Nyár közepén is azon határainkat kémélletlenől el borítja; Urbarialis kasszálóinkat, s keservesen ki miveltt szántó Földeinket bé iszapolja, füveinket meg rontja, kész széna rendjeinket vagy Boglyáinkat el sepri, vetéseinket ki áztatja, vagy már le aratott Eleijeinket is el hordja; igavonó marháinkat pedig az árvizes Legellőinkről ki kergeti, koplaltatja, s éhezteti, és gyakran tsak azon régi közös, s urbarialis Legellőinkre szorítja, mellyek a Tisza vize árjától leg távolabb esnek, s az Helységeink napnyugoti részén feküsznek, és közönségessen Darvas s Hoszak Plágáknak öröktül neveztetnek ... az Darvas nevezetű Agárdi Rétek, Curiak, és Telkek után vannak fel osztva, az mint is a Fatensnek édes Elei, valamint hogy békességesen bírtak, minden háborgatás és villongás nélkül, ugy hasonlóképpen a Tanú is több Agárdi compossessor Nemesekkel, és szegény contribuensekkel együt az kérdésben levő Darvast Agárdhoz tartozandó lévő Terenumot, az mint az Helység Lajstroma is ki mutattya, és világossan bizonyittya, birta, és birták ... úgy, hogy valamikor tsak nyomásba esett azon Darvas nevezetű Terrénum, az Agárdi rész mezejével együt, minden legelő marháit, joszágit a kérdésben levő lévőhellyen, és Terrénumon szabadon pascuálták, és legelték, és mikor pediglen tilalmasba esik, és esett, magok részeket Telekjeik után valókot kaszálták és használták, és most is használlyák senkinek attúl se nem fizettek, se nem robottásztak, mivel... sem egyik, sem másik Földes Uraság azt nem kívánta ... most leg közelebb múlt Tavasszal, a nevezett Darvas és Hosszak Plágáknak foglalatjába levő Földjeiket, s Rétjeiket a szokott és rendes Ugarból hatalmasan ki vették, és egy részbe zabbal bé vetvén, más részbe pedig Kaszállókra fordítván, - az által a mi régi urbarialis, és régtől békes-