Viga Gyula: Hármas határon (Officina Musei 4. Miskolc, 1996)
A FELSŐ-BODROGKÖZ 18-20. SZÁZADI ÁLLATTARTÁSHOZ (Megjegyzések a Bodrogköz történeti ökológiájához)
ségben usuállt Legellőinket erő hatalommal, tettemes Kárunkal el foglalni bátorkodtak." 32 Az idézett peres iratnak két lényeges kérdését külön is ki kell emelni. Az egyik az ugar legeltetésének a dolga, ami a - jobbára két - nyomásos gazdálkodásnak közönséges kísérője volt, s utal arra is, hogy az erdők mellett a kötött határhasználat is közönségesen ciklikus legeltetést biztosít az állatállomány számára. A másik mozzanat már a 19. századi gazdasági változás - forrásainkban is vissza-visszatérő része: az ugarföldek kisebbnagyobb részeit feltörik a növénytermesztés, ill. takarmánytermesztés céljaira. Idézett adatunk is jelzi, hogy a földművelés fő színterei a vízrendezés előtt a vizektől távoli, ill. magasabb ármentes homokdombok voltak, 33 ezek hasznosítása azonban a határhasználat kötött rendje szerint történt. Az ugar legeltetésére vonatkozóan érdemes a már idézett forrásnak még egy rövid részletét idézni: „... az Agárdi Curiak, és Telkek után fel osztott Darvasokba, valamikor azok, úgymint az idén ugarba estek, mindenkor szabadon legeltettük marhájinkat, úgy hogy azon Darvasokat, és Hosszakat is akor, a mikor ugarba estek, sem a Bárók részéről, sem pedig a mi részünkről különössen használni nem lehetett, hanem Köz Legeilöknek maradni kelletett, ugy mindazonáltal, hogy ki ki a maga Legeltetésbeli rátáját Szabadon eladhatta azoknak, a kik azt meg venni akarták ... az Urbarialis Legellőinket erő hatalommal restringáltatván, s meg szükittetvén, nagyobb részét marhájinknak Tettes Szabolts vármegyében, drága pénzen fel bérlett legeltetés végett, a Tiszán keresztül egy szegény adófizető Társunk marhájának bé futása mellet nagy kárral el hajtani, és számos sertéseinket is el vesztését a Legellőink el foglalása miat tavasztól fogva szomorúan szenvedni kéntelenittettünk volna..." 1823-ban Karos népe panaszolja a vármegyének, hogy a korábbi, Luka felé eső legelőjükről, ahol - az erdőn kívül - minden második évben szabadon legeltethettek, báró Zsennyey János őket kirekesztette. Helyébe - a Sandalyka nevű részen - egy rétecskét adott, ami posványos legelő a marháik számára, s nem csak messze esik a falutól, hanem nem olyan helyen, ahol esős, árvizes időben a jószág le sem tud feküdni. 34 Dobra legelőpere 1832-ben zajlik, elsősorban azért, hogy a Helmec által Bésben elfoglalt határukban nagyon összeszorult a legelő, s azt a földesúr tovább szűkíti. 35 „... mi tőlünk a Határunk el vetetett, melly miat, sokan közülünk ki jószágát eladta ki költsön pénzt vett fel, és azon Juhotskát szerzet, de a határ el vétele miat viszont azt is el kelletett rontani; a mi nagyobb, az egész nyáron járó marha nélkül kentelenek voltunk lenni, mivel mind a két Földes Uraságot meg instáltuk, hogy adjon marha legelőtt ezt felelték, mi nem tudjunk hol, akár mittsináljatok ... hogy jószágunk éhei meg ne dölgöllyön kintelenek voltunk épen a negyedik határra u.m. a Szürtire nagy fizetségért bérelni... a kevésből áló kaszálónkat étettük, télbe siralommal tekintünk utánna, mert mivel tartsuk ki tsak két darab marhát is... Gyakran siralommal öszve gyűlvén ára serkengettük egymást, hogy hagyuk itt lak földünket, mivel már lehetetlen hogy birjuk, a rajtunk fekvő nyomorúságot, úgy hogy épen tsak Atyáink itt lett meg halálozása nem engedet, bennünket bujdosóvá lenni." A forrás a továbbiakban a legelő használatáról is informál, s tanulságos idézni az irtásra vonatkozó adatait is. „...az Attyáinknál régi szokásban volt, hogy vonó Marháink részire szükséges ökör tilalmas fenn tartasson határunkon ugy mi is mind ez idei oly móddal tartottuk fenn Ember emlékezetitől fogva az ökör tilalmasunkat, hogy 32Zm.Lt.Loc. 211. No. 380. 33 Kiss Károly 1896.51. 34 Zm.Lt.Loc.Jur. 199. No. 81.; Vö. Bodó Sándor 1992. 39. 35Loc.Jur. 198. No. 33.
