Viga Gyula: Hármas határon (Officina Musei 4. Miskolc, 1996)

JELES NAPOK SZOKÁSHAGYOMÁNYÁBÓL

térdelve kérem áldásoddal áldd meg szent kezedből megbénult szolgádat. (Közben letérdel.) Áldd meg hazám földjét, akid meg azt a földet, amelyből minden nap eszem kenyeremet! Csak még egyet kérek: az a káromkodás, mely oly iszonyú, rettentő gazkodás, az a káromkodás örökre vesszen el, ennek neve, helyette áldás váltsa fel! (Feláll) Ének: Imádlak Jézusom kenyér szine alatt, megváltó Krisztusom barmok szine alatt kétesbe öltöztél, érettünk születtél rongyos istállóba, barmok jászolába. IJJ. Pásztor elmondja a pénzverset: Egész tisztelettel fordulok hozzátok, kik ez ház ajtaját nekünk megnyitótok. Ugy hiszem, szólásom nem sért meg titeket, De azért mit mondok szívesen veszitek. Hát oszt, mit tagadjuk: erszényünket kifogta a hideg, ugy hogy szegény talán halálos beteg. Doktorhoz is voltunk, hogy segítsen rajta, de biz őkegyelme is csak fejét csóválta. Mert hogy ím sovány volt, az nem tetszett neki, mert őkegyelme is a kövér beteget szereti. Szépen kérjük e háznak urát, tegyen sovány erszényünkön próbát! Ugy hisszük, valamit be kell neki adni, jó gyomra van, a pénzt könnyedén beveszi. Oszt ha lássuk, hogy a pénz felfújja, eret vágunk rajta. Amit az érvágó kitisztít belőle, tudom, elveszi azt boltos őkegyelme. Isten áldja meg őt szegényt, szánják meg ezt a hideglelős erszényt! Énekelnek, mialatt az öreg guba táncol: Nosza, nosza jó gazda, eressz minket utunkra! Maradjon házadra a jó Isten áldása! Jó volt dolga Jakabnak, míg őfiu volt, tölgyfa, nyárfa bokrokat könnyen átogrott. De már vénségére, jutott nagy ínségre az öreg guba. Most, ha az öreg guba bort kap, a következőket mondja: Széles szájú szük üvegem,