Viga Gyula: Hármas határon (Officina Musei 4. Miskolc, 1996)

JELES NAPOK SZOKÁSHAGYOMÁNYÁBÓL

Ezután mind a hat a következőt énekli (mennek el a betlehemtől): Jézus fekszik, a jászolban, siránkozik a szalmában. József mellette, szűz Anyja vele. Szűz szent anyja Mária ő szent Fiával, mert ma Jézus született világ váltságára. Gyertek vélem pásztortársim jó hirt mondok, Gyertek vélem pásztortársim csodát láttok, Hej-hej, lesz szűz emlőjében tej. Betlehemnek pusztájában, pásztorok vigyázásával született egy kis Jézuska éjféltájban. Betakaróztan, helyeztetvén a jászolba, a lábadhoz borulunk alle-alle-lúja, Jézus, szűz Mária. Ezután a két pásztor meg a két guba egyszer-kétszer körülsétálja a betlehemet, jelképez­ve, hogy hazamennek. Sok bolyongás után összeakadnak. Az első pásztor igy szól: Pl Betlehemből szedtem, vettem fáradt lábam, nagy erdőben jártam, farkasra találtam. Szédült rudtól megijjedtem, pajtásoktól eltévedtem; de én a jó Istenhez fohászkodtam, pajtásimra rátaláltam. P2 De én Fe dor pajtásom nem olyan félelemben, mikor az erdőben juh nyájammal jártam, farkas a bokorban fogát vicsorgatta. De én baltámhoz kaptam, a farkast levágtam, igy két puli kutyámmal haza is jutottam. Pl Sebaj pajtásaim! Fújjunk el egy vigasztaló pásztor éneket! Most a két angyal és a két pásztor a következőt énekli: Ha valaki vigan él, vigan él, a juhász ép ugy él. Zöld mezőben, sik mezőben, sétál, dudál, furujál, furujál, Illeg-ballag meg-megáll, illeg-ballag, meg-megáll. A két guba eddig egy kicsit távolabb állt, de most az egyik odajön és igy szól az egyik pásztorhoz: Gi Nagy virtus! Hol hagytad az öreg gubát? (mókázva) Hm, pedig ha tudnátok - utánam járnak a szép lányok. Fiaim, fiaim! Tik rám, szegény öregapátokra nem is gondoltok, a nyájat meg rá hagytátok. A nyájam szétszaladt, nem tudom mi baja, ugrik, játszik, többre, nagyra. De én pápaszemet vettem, tüzet gerjesztettem, hogy jobban lássak. Elővettem ezt a százesztendős nagy bibliát, kiolvastam belőle Dániel prófétát, azt is találtam benne, hogy csoda történt Betlehembe, karácsony éjszakáján.

Next

/
Oldalképek
Tartalom